A 20. század előtt ismeretlen volt a mai feminizmus fogalom, így meglehetősen bonyolult vizsgálni a női egyenjogúságért való harc fejlődéstörténetét, kezdte Dittera-Balogh Andrea fordító és amatőr viselet- és kultúrtörténeti kutató a Hölgyek Városa címmel tartott nyílt előadását Budapesten, a Kalicka Bistróban. Emberi jogi aktivistaként végzett munkája mellett évek óta tart nőtörténeti előadásokat számottevő érdeklődés mellett. Az LMBT Történeti Hónap és a Labrisz Leszbikus Egyesület szervezésében megvalósult mostani programon a korai feministák kerültek terítékre.
Ahol tisztelték őket
Dittera-Balogh Andrea. FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A figyelemre érdemes témát feldolgozó előadás elsősorban a középkorra korlátozódott. Mivel a nők helyzete igencsak sanyarú volt a feminizmus első hullámának 19. század közepi kiteljesedéséért, ezért az ezt megelőző századokról csak érintőlegesen hallhattak az érdeklődők. Mintegy ötezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a lányok is ugyanazokat a jogokat birtokolják az elemi iskolai oktatásban, amelyekkel fiútársaik már a mezopotámiai tábla háza vagy az egyiptomi írnokiskola óta élhettek. Az ókorban (Kleopátra és más uralkodónők ellenére) a nők alávetettsége az oktatás területén is magától értetődőnek számított. Egyiptomban viszont egészen szimpatikus szokás alakult ki. Ott akadtak írástudó nők, az anya köztiszteletben állt, a lány meg ugyanannyit örökölt, mint a férfi. Persze, a hűtlen asszonyra máglyahalál várt, a félrelépő férfivel nem foglalkoztak. Az ókori hellén és római birodalomban a nő a férjnek volt alárendelve, a családi élet és a háztartás szervezése mellett szerepe másra nem korlátozódott.
A kereszténység lehet a feminizmus elindítója
A nőtörténeti kutatók vélekedése szerint, a nőkkel való bánásmódban Krisztus tanítása hozott ha nem is gyökeres, de mégis sorsfordító változást. Az Újtestamentumban Jézus nem úgy vélekedik a nőkről, mint ahogyan kortársai; nem tekinti őket eleve bűnös hajlamúaknak, akik csak arra képesek, hogy rosszra csábítsák a férfit. A középkorban Szent Jeromos nézetein felbuzdulva tucatnyi szerző foglalkozott a nőnevelés kérdésével. A francia Christine de Pisan volt az első nő az írók között, de kortársait nem csupán nemével, hanem filozófiai és politikai tárgyú, nevelő szándékú prózai műveket, s lírai alkotásokat tartalmazó életművével is megdöbbenésre késztette. A „querelle des femmes” elnevezésű, nőkkel foglalkozó konzultáció alapvetően meghatározta a nőkről kialakult felfogást: Pisan olyan kérdéseket vetett fel, mint kell-e oktatásban részesíteni a nőket, részt vehetnek-e a társadalom alakításában, kell-e korlátozni a szabadságjogukat. Az első feminista írásnak is az ő 1405-ös munkáját, A három erény könyve című útmutatót tekintik, ebben a nők elvárt viselkedésmintáról ír.
"Christine de Pisan forradalmi szerepet töltött be egy olyan korban, amikor a nőket elnyomták, de belenyugodott lány- és asszonytársai helyzetébe, nem is tehette volna meg, hogy harcos attitűddel kiáll a nők jogainak szélesítéséért" - foglalta össze az előadó. Dittera-Balogh Andrea a Népszava érdeklődésére elmondta, Pisan előtt más nők is foglalkoztak a témakörrel. "Az első protofeministának tekinthető vélemény Bingeni Szent Hildegárd német apátnő kiáltványából származik, de a 12. század végén elhunyt misztikus-természettudós még csak elmélkedik a nő és férfi képességein" - mondta az aktivista.
Közéletben is elnyomva
A feminizmus fejlődéséről szóló előadásban kitért arra, hogy habár a reformáció során előkerült a nőnevelés kérdése, s létrejöttek katolikus nőrendek, a középkort és a kora újkort továbbra is a nők háttérbe szorítása határozta meg. Franciaországban és ezen keresztül az öreg kontinensen a felvilágosodás atyjainak eszméi, a 17. században gyökerező liberalizmus gondolatrendszere játszott nagy hatást a korai feminizmus terjedésére. A felvilágosodásig bevett nézet volt Európa-szerte, hogy a nő fizikailag gyenge, értelmileg csekély képességekkel rendelkezik, érzelmileg labilis, szexuális ösztönein képtelen uralkodni, létének célja a szaporodás, ezért kontroll alatt kell tartani, vázolta a nőmozgalmi előadó. A 17. századtól gyakrabban bukkantak fel olyan nők, akik nagy műveltségükkel széleskörű ismertségre tettek szert, ilyen tudós nő volt Anna Maria van Schurman holland festőművész-költő is. Ennek ellenére még évszázadokig az európai festészetben – különösen a francia kultúrában – a nő a bűnt szimbolizálta. Salomé a gonoszság jelképeként jelent meg, Éva a feslettséget, a bűnt képviselte, a parancsoló Vénusz istennő megjelenítése pedig a zsarnok, démoni fúria volt.
Elkeserítő tény, hogy a művészetben és a tudományban a nők hátrányos helyzetét rendkívül sokáig eltűrték: a 17. században alapított Francia Akadémia a két Nobel-díja ellenére sem vette fel tagjai közé Marie Curie-t, csak 1962-ben került sor arra először, hogy női tagot fogadjanak tagjai közé.
Magyarországon az 1800-as évek végén indult el a nőmozgalom, jóval később, mint a fejlettebb európai országokban - mondta lapunknak az előadást követően Dittera-Balogh Andrea. "A magyar államszocializmus éveiben a feminizmus kiforgatott formája jelent meg, a kommunista-szocialista rendszer úgy próbálta meg ráerőszakolni az emberekre az elvárásokat, hogy a védelmi részt nem teremtette meg. Napjaink a jelentős változások kora, de számtalan szakmából a férfiak továbbra is kiszorítják a nőket" - közölte. Hozzátette, az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás az EU egyik alapelve, de ez bizonyos szférákban még mindig nem valósult meg.
