Đorđija A. nagyon megdöbbent, amikor kislánya egy napon azzal jött haza az iskolából, hogy az osztálytársnői szeretnék, ha nem járna többé iskolájukba, mégpedig gyógyíthatatlan betegsége miatt. “Semmilyen észrevétel nem volt, s ma sincs viselkedésére, az egyetlen, ami tény: a kislányom beteg. Dermatológiai megbetegedésről van szó, s ez senkit sem zavar az órán a tananyag követésében vagy bármi másban”, mondta a 24 sata lapnak a kislány édesanyja, aki nagyon nehezen éli meg azt, hogy beteg kislányát az osztálytársnői kiközösítik, de megdöbbentette az iskola magatartása is, hiszen már csak akkor reagált, amikor a baj, vagyis az aláírásgyűjtés, megtörtént. “Érdekes, hogy az iskola éppen akkoriban ‘foglalkozott’ azzal a tagozattal, amelybe az egészségügyi problémával küzdő kislány is járt, hogy ‘fejlesszék a gyerekek empatikus képességeit’, amikor javában folyt az aláírásgyűjtés. Az is elgondolkodtató, hogy ezt a tevékenységet a tanárok és az iskola többi foglalkoztatottja közül senki nem vette észre, a szülők sem tudtak róla, csak a szóbanforgó kislány és édesanyja, vagyis a lányom és én”, magyarázta Đorđija, feltéve a kérdést: mi történik Szerbiában az oktatással, az intézményekkel, az emberekkel, a gyerekekkel.
Úgy tűnik, az iskola sem reagálta le megfelelően a gyermeki kegyetlenség ilyenfajta megnyilvánulását, hiszen amikor az ötödikes kislányok már javában gyűjtötték az aláírást, és a beteg kislány kiközösítése már megkezdődött, csak akkor kapcsolódott be a folyamatba az osztályfőnök, az igazgató, a pszichológus. Elbeszélgettek a gyerekekkel, a szülőkkel, s az édesanya most azt reméli, jobbra fordulnak a dolgok. A kislány egy rendkívül ritka bőrbetegségben, az epidermolysis bullosa nevű öröklődő betegségben szenved, amely a bőr hámrétegének és az alatta elhelyezkedő kötőszövetes elemeket alkotó részecskéknek a genetikai hibája. A betegeket gyakran nevezik lepkegyerekeknek, mert a bőrük olyan finom, mint a lepke szárnya.
A 24 sata felhívta a szabadkai iskolát is, hogy kommentálják az esetet, de előbb azt mondták az újságírónak, hogy hívja őket később, azután viszont már senki nem vette fel a telefont.