A Saul elvitte a show-t

Két film aratott a most befejeződött 2. Magyar Filmhéten. A nagyjátékfilmek közül a Liza, a rókatündér hét díjat kapott, a tévéfilmek közül a Félvilág négy kategória legjobbjának bizonyult. A múlt héten 270 versenydarabot vetítettek, majd 192 filmakadémiai tag szavazta meg titkosan a 18 kategóriában kiírt verseny legjobbját.

A 2. Magyar Filmhét ugyanúgy nem volt igazán izgalmas filmesemény, ahogy nem volt az az első sem tavaly. Mondhatni, az, hogy egy óriásira duzzasztott seregszemlén utólag visszanézhetők az elmúlt pár évben bemutatott filmek, amelyek láthatók voltak már magyar mozikban, nehezen tudja lázba hozni még a legodaadóbb filmbolondot is. A filmhét márpedig a visszatekintésre épül. Ráadásul az idén a játékfilmek közül a 2012. február és 2015. december között moziforgalmazásba került darabok szálltak versenybe a Magyar Filmakadémia tagjainak tetszéséért. Ez szerényen számolva is 3 és háromnegyed év termése. A múltba nézés legfeljebb azoknak számíthatott valamelyest izgató eseménynek, akik át akarták tekinteni a filmfinanszírozás átszervezése, azaz a Magyar Nemzeti Filmalap regnálása óta született művek sorát.

Korábban a filmszemlék attól voltak izgalmasak, hogy az új magyar filmeket láthatta még a moziforgalmazás előtt a közönség, amely arra az egy hétre meg is töltötte dugig a termeket. És láthatta az a körülbelül 100 külföldi filmszakember, akik a nemzetközi fesztiválokra válogattak.

A magyar filmesek tehetségét dicséri, hogy az utánnéző seregszemlén ott voltak az elmúlt évek kedvenc magyar mozidarabjai. De ettől még nem lesz igazi esemény egy rendezvény. A show-t amúgy pedig az őrületes örömhír: a Saul fia Oscar-győzelme vitte el. A filmhét napjai idején az igazi filmesemények mindvégig a Saul fiához kötődtek, az alkotók megszólalásához, a különböző találkozókhoz, mert nem győztük ünnepelni és igazi örömmel örülni a sikernek keresztül-kasul az országban. A filmhéten az egyik legizgalmasabb eseménye is a főszereplő Röhrig Géza pódiumbeszélgetése volt. (Máig visszhangzik az, amit ott is bejelentett, azaz hogy nem kíván a Hollywood által megnyíló ajtókon belépni, tervei között nem szerepel film, inkább szeretne egy szál gitárral saját dalokat énekelni és szeretné befejezni a regényét.)

Még jóval az Oscar-díj előtt a Saul fia alkotói úgy határoztak, hogy a filmet nem nevezik a filmhét versenyébe. (Erre reagált kedves humorral a hét díjat nyert Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly: a díjátvételen a versenytől távol maradó film alkotóinak köszönte meg a díját.) Nemes Jeles Lászlóék döntése elegáns volt. Ahogy elegáns volt a Magyar Filmakadémia döntése is, hogy a hivatalos filmdíjakon túl a Saul fia a Magyar Filmhét különdíját kapta. Ez annyit tesz, hogy az egész magyar filmes társadalom egyöntetűen magáénak vallja az örömet Nemes Jeles László és alkotótársai sikeréért.

Hogy azután a Liza, a rókatündér egyszerre hét filmdíjat is nyert, az csak visszaigazolja, hogy annak idején ezt a filmet nagyon szerette a kritika is, szerették szerte a világon a nemzetközi fesztiválokon is – és nagyon szerette itthon a moziközönség is. És bár minden odaítélt díjat megérdemelt, mégis: valahogy aránytalannak tűnik az, hogy egy-két szintén magas színvonalon sikerült film szinte teljesen eltűnt a filmakadémiai szavazók látóteréből. Vajon hogyan lehetséges ez? Mondjuk Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című nagyszerű filmje. Vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című remek elsőfilm, Reisz Gábor rendezésében. Az meg teljesen érthetetlen, hogy a mezőnyből vajon miért hiányzott teljesen a különleges minőséget képviselő Fehér Isten (Mundruczó Kornél) és a Délibáb (Hajdu Szabolcs). A filmhét szervezői nem igazán tartották fontosnak, hogy a médiával műhelytitkokat osszanak meg, pedig alapvető információ lenne például, hogy egy Cannes-ban díjazott magyar film (Fehér Isten) miért nincs a filmhét programjában.

A zsűrik is gyakran nyúlnak mellé, tudjuk, vannak alkuk, azt is tudjuk, de itt végülis úgymond’ 192 akadémiai tag szavazta meg a díjakat. Azt persze nem tudjuk, hányan és mit láttak, hányan és hogyan szavaztak. A közjegyző ott volt, ez rendben. De az kérdés, hogy vajon nem meggondolandó-e, hogy a nagyjátékfilmeket és a tévéfilmeket mégiscsak külön kategóriákkal vegyék figyelembe, például operatőri, forgatókönyvi, zenei szempontból. Igaz, ezúttal egyetlen tévéfilm jött szóba, Szász Attila Félvilág című rendezése került egy mezőnybe nagyjátékfilmekkel. Kategóriája díján kívül még három díjat kapott, együtt versengve a nagyjátékfilmekkel. A többi tévéfilm nem játszott szerepet. De hogy kerül két műfaj egyazon mérlegre?

Valószínű, hogy a szabályokon nem árt majd finomítani a 3. Magyar Filmhét előtt.

Díjeső

Legjobb nagyjátékfilm: Liza, a rókatündér: (rendező: Ujj Mészáros Károly, producer: Major István)

Legjobb rendező: Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér)

Legjobb forgatókönyvíró: Köbli Norbert (Félvilág)

Legjobb női főszereplő: Balsai Móni (Liza, a rókatündér)

Legjobb férfi főszereplő: ifj. Vidnyánszky Attila (Veszettek)

Legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter (Utóélet)

Legjobb férfi mellékszereplő: Kulka János (Félvilág)

Legjobb tv-játékfilm: Félvilág (rendező: Szász Attila, producerek: Lajos Tamás, Mink Tamás)

Legjobb dokumentumfilm: Drifter (rendező: Hörcher Gábor)

Legjobb ismeretterjesztő film: Vad Kunság - A Puszta rejtett élete (rendező: Mosonyi Szabolcs)

Legjobb kisjátékfilm: Betonzaj (rendező: Kovács István)

Legjobb animációs film: Kojot és a szikla (rendező: Gauder Áron)

Legjobb operatőr: Nagy András (Félvilág)

Legjobb vágó: Czakó Judit (Liza, a rókatündér)

Legjobb hangmester: Balázs Gábor (Swing)

Legjobb díszlet/látvány/jelmez: Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya (Liza, a rókatündér)

Legjobb zeneszerző: Tövisházi Ambrus, Csengery Dániel (Liza, a rókatündér)

Legjobb smink-, fodrász- és maszkmester: Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra (Liza, a rókatündér)

Szerző

Fájdalmas, pokoli játszma

Publikálás dátuma
2016.03.08. 06:45
George és Martha hol marakodnak, hol kibékülnek (Rudolf Péter, Básti Juli) FOTÓK: HORVÁTH JUDIT
Négy ember szinte lenyúzza egymásról a bőrt a Nem félünk a farkastól előadásában, a Centrál Színházban. Valójában mindannyian félnek. Ezért is űznek fájdalmassá váló, pokoli játszmát.

Erőteljesen piásan érkezik Martha, Básti Juli alakításában, tisztes polgári otthonukba. Amúgy sem szűkszavú, de most az alkohol még inkább megoldotta a nyelvét. Felpaprikázva és felpörgetetten beszél. Mondhatni, be nem áll a szája. Gesztusai is szélsebesek. Hangja eléggé éles. Mondja és mondja és mondja a magáét, közben egyfolytában szapulja a Rudolf Péter által játszott férjét, George-t. Ő egy ideig elengedi ezt a füle mellett, aztán, mint akinek jócskán gyakorlata van az ilyesmiben, pikírt tömörséggel oda-oda szúr egy-egy gunyoros megjegyzést Marthanak, aki ettől még inkább elemébe kerül, riposztozik, ahogy már a férje is ezt teszi. Szóval bántják egymást, a férj igyekszik nyugodt maradni, de azért érződik, hogy benne is megy fel a pumpa, a feleség mindinkább felhúzza magát.

Családi „pingpong” játszma, láthatóan rutinosan, érezhetően nem először csinálják, egyre jobban belelovalják a másikat a játszmába, szurkálódnak, aztán már átvitt értelemben sebeket is okoznak, de ezt mazochista módon élvezik is, gyűlölködésük összetartozást is mutat, fantáziadús agytorna is, jól összeszokottan hajszolják bele magukat egymás bosszantásába, kivesézésébe.

Edward Albee legismertebb darabja, a Nem félünk a farkastól mára klasszikussá vált. Mike Nichols filmje - Richard Burtonnal és Elisabeth Taylorral a főszerepben - öt Oscar-díjat is besepert, és világszerte ismertté tette a darabot, amit itthon is játszottak jócskán. Legendás előadás a magyarországi ősbemutató Tolnay Klárival és Gábor Miklóssal a Madách Színházban. Kemény produkció volt például a Radnóti Színházban Gothár Péter rendezése, Csomós Marival és Bálint Andrással. Megmutatta, hogy az ember mennyire képes kifordulni önmagából, hogy akár egy polgári lakásban is meg lehet járni a poklok poklát.

Puskás Tamás rendezőt a Centrál színházban tán nem a pokol legmélye érdekli a leginkább. Nem akar gyomrosokat bevinni a nézőknek. Kíméletesebb. A játékosság jobban izgatja, az, hogy az az éjszaka és hajnal, amikor az események történnek, olyan, mint egy sakkjátszma. Minden piálás mellett agyat is igényel. Van akár könnyed ugratás jellege is, de aztán ez eldurvul, és nagy már a tét, a közszemlére kitett zsigerekkel és idegekkel játszanak olyanok, akiknek csak mérsékelten sikerült az élet, és egy ilyen felfokozott hevületű „kikészítősdi”, nagyobb izgalom, mint a valóság, ami iránt fásulttá váltak.

A történet szerint egy kisváros egyetemének közepes történelem tanára játssza ezt a feleségével, akinek az apja a rektor. Próbálná előretolni a férjét, de valószínű ez még protekcióval sem megy, feltehetően nincs több benne, mint amennyit elért. Ezért is szapulja rendületlenül. A papa szándékainak megfelelően vettek részt egy összejövetelen, hogy ismerkedjenek az új, fiatal tanerővel, akit Honeyval, a butuska feleségével együtt azon nyomban meghívott hozzájuk, és ők hajnali kettőkor be is állítanak. Ettől kezdve nekik és velük is folyik a különös színjáték. Elkapják a grabancukat. Básti úgy alakítja Marthat, hogy ha felpörög, nem tud leállni. Ez a különös egymást „nyúzósdi” a szenvedélyévé vált. Imád fölülkerekedni, de a félelmei is megmutatkoznak, kiüt a depressziója, a haláltól való rettegése, és a férje melletti társas magánya. Meg az is, hogy azért ő se vitte sokra. Rudolf George-ja inkább befelé emészti magát. Egy ideig mintha nyugodt maradna. Agyas elmésséggel használ egy-egy epés megjegyzést. Olykor mintha oda se hederítene arra, amit hall, aztán hirtelen bevisz egy mélyütést.

A padlóra itta magát Nick (Schmied Zoltán)

A padlóra itta magát Nick (Schmied Zoltán)

A fiatal biológust, Nicket Schmied Zoltán adja. Igyekezne talpon marad a részeg éjszakán, de nem sikerül. Belőle is kibukik a boldogtalansága, rajta is úrrá lesznek az ösztönei. Az egyik legfeszültebb jelenet, amikor a háziasszony meghágására készül, és erre a nem éppen húzódozó „áldozat” még, hogy tovább feszítse a húrt, fel is hívja a férje figyelmét. Ő pedig halálos nyugalmat színlelve, tüntetőleg olvasgat, hogy mit érdekli ez a csekélység. Ami aztán meg is történik, pedig a közelben ott van Honey, aki Nickhez tartozik. De addigra úgy kiborul, hogy hány és hány. Ágoston Katalin nem játssza olyan ostobává, ahogy szokták. Inkább tétovává, gyengévé. Aki azért valamennyire észleli mi történik körülötte, de totálisan tehetetlen, miközben már féltékenységi, és bizonyos tekintetben hatalmi játszma is zajlik. És közben egyfolytában durrannak a fordító, Hamvai Kornél poénjai, szóleleményei. Kínossá váló szituációk humorral ötvöződnek. De persze gúnyos ez a humor, cikizős, felsebzős, egyáltalán nem ártatlan. A Pallós Nelli által tervezett, amúgy tágas szobában, szinte egymáshoz rántja a szereplőket. Érzékelteti, hogy számukra tág térben is szűk a mozgástér. És ez már így marad örökkön örökké, akkor is, ha ettől a pokoli részeg éjszakától netán valamelyest változnak, ha ez ördögi katarzist is jelenthet számukra.

Puskás Tamás előadása jutalomjáték a színészeknek, akik élnek is a lehetőséggel.

Szerző

Fájdalmas, pokoli játszma

Publikálás dátuma
2016.03.08. 06:45
George és Martha hol marakodnak, hol kibékülnek (Rudolf Péter, Básti Juli) FOTÓK: HORVÁTH JUDIT
Négy ember szinte lenyúzza egymásról a bőrt a Nem félünk a farkastól előadásában, a Centrál Színházban. Valójában mindannyian félnek. Ezért is űznek fájdalmassá váló, pokoli játszmát.

Erőteljesen piásan érkezik Martha, Básti Juli alakításában, tisztes polgári otthonukba. Amúgy sem szűkszavú, de most az alkohol még inkább megoldotta a nyelvét. Felpaprikázva és felpörgetetten beszél. Mondhatni, be nem áll a szája. Gesztusai is szélsebesek. Hangja eléggé éles. Mondja és mondja és mondja a magáét, közben egyfolytában szapulja a Rudolf Péter által játszott férjét, George-t. Ő egy ideig elengedi ezt a füle mellett, aztán, mint akinek jócskán gyakorlata van az ilyesmiben, pikírt tömörséggel oda-oda szúr egy-egy gunyoros megjegyzést Marthanak, aki ettől még inkább elemébe kerül, riposztozik, ahogy már a férje is ezt teszi. Szóval bántják egymást, a férj igyekszik nyugodt maradni, de azért érződik, hogy benne is megy fel a pumpa, a feleség mindinkább felhúzza magát.

Családi „pingpong” játszma, láthatóan rutinosan, érezhetően nem először csinálják, egyre jobban belelovalják a másikat a játszmába, szurkálódnak, aztán már átvitt értelemben sebeket is okoznak, de ezt mazochista módon élvezik is, gyűlölködésük összetartozást is mutat, fantáziadús agytorna is, jól összeszokottan hajszolják bele magukat egymás bosszantásába, kivesézésébe.

Edward Albee legismertebb darabja, a Nem félünk a farkastól mára klasszikussá vált. Mike Nichols filmje - Richard Burtonnal és Elisabeth Taylorral a főszerepben - öt Oscar-díjat is besepert, és világszerte ismertté tette a darabot, amit itthon is játszottak jócskán. Legendás előadás a magyarországi ősbemutató Tolnay Klárival és Gábor Miklóssal a Madách Színházban. Kemény produkció volt például a Radnóti Színházban Gothár Péter rendezése, Csomós Marival és Bálint Andrással. Megmutatta, hogy az ember mennyire képes kifordulni önmagából, hogy akár egy polgári lakásban is meg lehet járni a poklok poklát.

Puskás Tamás rendezőt a Centrál színházban tán nem a pokol legmélye érdekli a leginkább. Nem akar gyomrosokat bevinni a nézőknek. Kíméletesebb. A játékosság jobban izgatja, az, hogy az az éjszaka és hajnal, amikor az események történnek, olyan, mint egy sakkjátszma. Minden piálás mellett agyat is igényel. Van akár könnyed ugratás jellege is, de aztán ez eldurvul, és nagy már a tét, a közszemlére kitett zsigerekkel és idegekkel játszanak olyanok, akiknek csak mérsékelten sikerült az élet, és egy ilyen felfokozott hevületű „kikészítősdi”, nagyobb izgalom, mint a valóság, ami iránt fásulttá váltak.

A történet szerint egy kisváros egyetemének közepes történelem tanára játssza ezt a feleségével, akinek az apja a rektor. Próbálná előretolni a férjét, de valószínű ez még protekcióval sem megy, feltehetően nincs több benne, mint amennyit elért. Ezért is szapulja rendületlenül. A papa szándékainak megfelelően vettek részt egy összejövetelen, hogy ismerkedjenek az új, fiatal tanerővel, akit Honeyval, a butuska feleségével együtt azon nyomban meghívott hozzájuk, és ők hajnali kettőkor be is állítanak. Ettől kezdve nekik és velük is folyik a különös színjáték. Elkapják a grabancukat. Básti úgy alakítja Marthat, hogy ha felpörög, nem tud leállni. Ez a különös egymást „nyúzósdi” a szenvedélyévé vált. Imád fölülkerekedni, de a félelmei is megmutatkoznak, kiüt a depressziója, a haláltól való rettegése, és a férje melletti társas magánya. Meg az is, hogy azért ő se vitte sokra. Rudolf George-ja inkább befelé emészti magát. Egy ideig mintha nyugodt maradna. Agyas elmésséggel használ egy-egy epés megjegyzést. Olykor mintha oda se hederítene arra, amit hall, aztán hirtelen bevisz egy mélyütést.

A padlóra itta magát Nick (Schmied Zoltán)

A padlóra itta magát Nick (Schmied Zoltán)

A fiatal biológust, Nicket Schmied Zoltán adja. Igyekezne talpon marad a részeg éjszakán, de nem sikerül. Belőle is kibukik a boldogtalansága, rajta is úrrá lesznek az ösztönei. Az egyik legfeszültebb jelenet, amikor a háziasszony meghágására készül, és erre a nem éppen húzódozó „áldozat” még, hogy tovább feszítse a húrt, fel is hívja a férje figyelmét. Ő pedig halálos nyugalmat színlelve, tüntetőleg olvasgat, hogy mit érdekli ez a csekélység. Ami aztán meg is történik, pedig a közelben ott van Honey, aki Nickhez tartozik. De addigra úgy kiborul, hogy hány és hány. Ágoston Katalin nem játssza olyan ostobává, ahogy szokták. Inkább tétovává, gyengévé. Aki azért valamennyire észleli mi történik körülötte, de totálisan tehetetlen, miközben már féltékenységi, és bizonyos tekintetben hatalmi játszma is zajlik. És közben egyfolytában durrannak a fordító, Hamvai Kornél poénjai, szóleleményei. Kínossá váló szituációk humorral ötvöződnek. De persze gúnyos ez a humor, cikizős, felsebzős, egyáltalán nem ártatlan. A Pallós Nelli által tervezett, amúgy tágas szobában, szinte egymáshoz rántja a szereplőket. Érzékelteti, hogy számukra tág térben is szűk a mozgástér. És ez már így marad örökkön örökké, akkor is, ha ettől a pokoli részeg éjszakától netán valamelyest változnak, ha ez ördögi katarzist is jelenthet számukra.

Puskás Tamás előadása jutalomjáték a színészeknek, akik élnek is a lehetőséggel.

Szerző