A 2. Magyar Filmhét ugyanúgy nem volt igazán izgalmas filmesemény, ahogy nem volt az az első sem tavaly. Mondhatni, az, hogy egy óriásira duzzasztott seregszemlén utólag visszanézhetők az elmúlt pár évben bemutatott filmek, amelyek láthatók voltak már magyar mozikban, nehezen tudja lázba hozni még a legodaadóbb filmbolondot is. A filmhét márpedig a visszatekintésre épül. Ráadásul az idén a játékfilmek közül a 2012. február és 2015. december között moziforgalmazásba került darabok szálltak versenybe a Magyar Filmakadémia tagjainak tetszéséért. Ez szerényen számolva is 3 és háromnegyed év termése. A múltba nézés legfeljebb azoknak számíthatott valamelyest izgató eseménynek, akik át akarták tekinteni a filmfinanszírozás átszervezése, azaz a Magyar Nemzeti Filmalap regnálása óta született művek sorát.
Korábban a filmszemlék attól voltak izgalmasak, hogy az új magyar filmeket láthatta még a moziforgalmazás előtt a közönség, amely arra az egy hétre meg is töltötte dugig a termeket. És láthatta az a körülbelül 100 külföldi filmszakember, akik a nemzetközi fesztiválokra válogattak.
A magyar filmesek tehetségét dicséri, hogy az utánnéző seregszemlén ott voltak az elmúlt évek kedvenc magyar mozidarabjai. De ettől még nem lesz igazi esemény egy rendezvény. A show-t amúgy pedig az őrületes örömhír: a Saul fia Oscar-győzelme vitte el. A filmhét napjai idején az igazi filmesemények mindvégig a Saul fiához kötődtek, az alkotók megszólalásához, a különböző találkozókhoz, mert nem győztük ünnepelni és igazi örömmel örülni a sikernek keresztül-kasul az országban. A filmhéten az egyik legizgalmasabb eseménye is a főszereplő Röhrig Géza pódiumbeszélgetése volt. (Máig visszhangzik az, amit ott is bejelentett, azaz hogy nem kíván a Hollywood által megnyíló ajtókon belépni, tervei között nem szerepel film, inkább szeretne egy szál gitárral saját dalokat énekelni és szeretné befejezni a regényét.)
Még jóval az Oscar-díj előtt a Saul fia alkotói úgy határoztak, hogy a filmet nem nevezik a filmhét versenyébe. (Erre reagált kedves humorral a hét díjat nyert Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly: a díjátvételen a versenytől távol maradó film alkotóinak köszönte meg a díját.) Nemes Jeles Lászlóék döntése elegáns volt. Ahogy elegáns volt a Magyar Filmakadémia döntése is, hogy a hivatalos filmdíjakon túl a Saul fia a Magyar Filmhét különdíját kapta. Ez annyit tesz, hogy az egész magyar filmes társadalom egyöntetűen magáénak vallja az örömet Nemes Jeles László és alkotótársai sikeréért.
Hogy azután a Liza, a rókatündér egyszerre hét filmdíjat is nyert, az csak visszaigazolja, hogy annak idején ezt a filmet nagyon szerette a kritika is, szerették szerte a világon a nemzetközi fesztiválokon is – és nagyon szerette itthon a moziközönség is. És bár minden odaítélt díjat megérdemelt, mégis: valahogy aránytalannak tűnik az, hogy egy-két szintén magas színvonalon sikerült film szinte teljesen eltűnt a filmakadémiai szavazók látóteréből. Vajon hogyan lehetséges ez? Mondjuk Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című nagyszerű filmje. Vagy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című remek elsőfilm, Reisz Gábor rendezésében. Az meg teljesen érthetetlen, hogy a mezőnyből vajon miért hiányzott teljesen a különleges minőséget képviselő Fehér Isten (Mundruczó Kornél) és a Délibáb (Hajdu Szabolcs). A filmhét szervezői nem igazán tartották fontosnak, hogy a médiával műhelytitkokat osszanak meg, pedig alapvető információ lenne például, hogy egy Cannes-ban díjazott magyar film (Fehér Isten) miért nincs a filmhét programjában.
A zsűrik is gyakran nyúlnak mellé, tudjuk, vannak alkuk, azt is tudjuk, de itt végülis úgymond’ 192 akadémiai tag szavazta meg a díjakat. Azt persze nem tudjuk, hányan és mit láttak, hányan és hogyan szavaztak. A közjegyző ott volt, ez rendben. De az kérdés, hogy vajon nem meggondolandó-e, hogy a nagyjátékfilmeket és a tévéfilmeket mégiscsak külön kategóriákkal vegyék figyelembe, például operatőri, forgatókönyvi, zenei szempontból. Igaz, ezúttal egyetlen tévéfilm jött szóba, Szász Attila Félvilág című rendezése került egy mezőnybe nagyjátékfilmekkel. Kategóriája díján kívül még három díjat kapott, együtt versengve a nagyjátékfilmekkel. A többi tévéfilm nem játszott szerepet. De hogy kerül két műfaj egyazon mérlegre?
Valószínű, hogy a szabályokon nem árt majd finomítani a 3. Magyar Filmhét előtt.
Díjeső
Legjobb nagyjátékfilm: Liza, a rókatündér: (rendező: Ujj Mészáros Károly, producer: Major István)
Legjobb rendező: Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér)
Legjobb forgatókönyvíró: Köbli Norbert (Félvilág)
Legjobb női főszereplő: Balsai Móni (Liza, a rókatündér)
Legjobb férfi főszereplő: ifj. Vidnyánszky Attila (Veszettek)
Legjobb női mellékszereplő: Csákányi Eszter (Utóélet)
Legjobb férfi mellékszereplő: Kulka János (Félvilág)
Legjobb tv-játékfilm: Félvilág (rendező: Szász Attila, producerek: Lajos Tamás, Mink Tamás)
Legjobb dokumentumfilm: Drifter (rendező: Hörcher Gábor)
Legjobb ismeretterjesztő film: Vad Kunság - A Puszta rejtett élete (rendező: Mosonyi Szabolcs)
Legjobb kisjátékfilm: Betonzaj (rendező: Kovács István)
Legjobb animációs film: Kojot és a szikla (rendező: Gauder Áron)
Legjobb operatőr: Nagy András (Félvilág)
Legjobb vágó: Czakó Judit (Liza, a rókatündér)
Legjobb hangmester: Balázs Gábor (Swing)
Legjobb díszlet/látvány/jelmez: Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya (Liza, a rókatündér)
Legjobb zeneszerző: Tövisházi Ambrus, Csengery Dániel (Liza, a rókatündér)
Legjobb smink-, fodrász- és maszkmester: Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra (Liza, a rókatündér)
