Két éves volt, amikor szülei Hollandiába emigráltak. Ott tanulta meg a mesterséget. Pályája kezdetén elsősorban színházi fényképész volt, számtalan színházi pillanat képi megörökítője. Azután előbb neves portré-fotós, utóbb világjáró író és újságíró fotós lett. Útikönyvet és fotós tudósításokat készített Bécsről, Hollandiáról, Kubáról, Lapföldről, az El Caminóról, az egykori holland Új-Guineáról. Mégis, leginkább az ember érdekelte, mindennapjaival, örömeivel, érzelmeivel, szenvedéseivel. A Lábujjhegyen a Duchenne-szindrómában szenvedő gyerekek életét mutatja be. Két albuma szól Amszterdam, meg egy kis amszterdami utcácska mindennapjairól. 60 éves kora körül fedezte fel magának Magyarországot. Megtanult magyarul. Megírta és lefényképezte elképzelt életét és barátait, ha itt maradt volna. Minden évben képekben tudósított Budapestről és a vidéki Magyarországról. Cigány barátai révén kezdte érdekelni a cigányok sorsa, hogy hogyan élték túl és lépték túl a majdnem feledésbe merült cigány holokausztot. Könyvét a gyűlölet elleni orvosságnak szánta. Ez az albuma, mint két másik is, három nyelven, magyarul, hollandul és angolul jelent meg.
Számos kiállítása volt Hollandiában és a nagyvilágban, csak a cigányokról három országban: Hollandiában, Belgiumban és Szlovákiában. A Spinoza Ház Róna Jutka 50 évi munkásságáról rendezett életmű-kiállítást 2004-ben. A Mai Manó Ház 2014-ben a Túlélők képeit mutatta be.
Egy olyan külföldi fényképésztől búcsúzunk, aki meg akarta ismerni az országot, ahonnan elindult.
