foci;Puskás Ferenc Stadion;Népstadion;

2016-03-10 06:52:00

Búcsú a Puskás Ferenc Stadiontól

Örömök és bánatok. Nagy győzelmek és sokkoló vereségek. Mindenki őriz valamilyen emléket a Népstadionból, amelyet később Puskás Ferencről kereszteltek el. A számunkra legendává vált pálya bontása múlt héten kezdődött el. Mi a szerintünk tíz legemlékezetesebb meccs pillanataival „búcsúztatjuk” a régi pályát, ám ezúttal is hangsúlyoznunk kell: nagyon szubjektív a lista.

A kezdetek

Bár a Rákosi-rendszer egyik büszkeségének szánták a Népstadiont, az átadás több évet is csúszott, s 1953. augusztus 20-án történhetett meg. Az első kapavágásra 1948. június 12-én került sor, s az építés a sportolók és a lakosság „társadalmi munkája” eredményeként készülhetett el. A Népstadion akkor európai szinten is figyelemreméltó létesítménynek számított, amellyel bizonyítani akarták a kommunizmus feljebbvalóságát a nyugati tőkés, kapitalista, imperialisták felett. A korabeli filmhíradó büszkén számolt be arról, hogy tömegek özönlöttek a stadionba, a stadionátadóra, majd a nap fénypontjának számító Honvéd-Szpartak Moszkva mérkőzésre. „Nincs sehol torlódás, pedig egy város lakosságát kitevő közönség, 80 ezer ember tölti meg a nézőteret” – hangzott a lelkes tudósítás. Maga Rákosi nem volt a díszpáholyban, de Nagy Imre, a minisztertanács elnöke igen. Meghívták Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét is. A csillogás mellett homályban maradt, hogy a stadion még messze nem nyerte el végső formáját: 24 szektor, azaz 22 ezer ülőhely és a pályavilágítás még nem készült el. Az első válogatott meccset 1953. november 15-én vívta a válogatott a nemzeti stadionban, a meccs 2-2-es döntetlennel zárult a svédek ellen. 80 ezren szorongtak a lelátókon. Az első komoly nemzetközi eseményt 1955-ben rendezték meg: a Népstadion adott otthont a kosárlabda Európa-bajnokságnak.

Magyarország-Anglia 7-1 (1954. május 23.)

"Egy hétre jöttek, hét eggyel mennek" – terjedt el a pesti szóvicc, miután az Aranycsapat megsemmisítette a Népstadionban az angol válogatottat. A szigetországiaknak volt miért visszavágniuk, hiszen 1953. november 25-én 6-3-ra kaptak ki a londoni Wembley Stadionban az „évszázad mérkőzésén”. A budapesti találkozóra egymillió (!) jegyigénylés érkezett be, végül 92 000-en nézhették meg a teltházas meccset. Walter Winterbottom, az angolok mestere számos helyen változtatott a csúfos vereség után, Sebes Gusztáv viszont csak Budai László helyére állította a kezdőbe a csepeli Tóth II Józsefet. A mérkőzésen Puskás Ferenc és Kocsis Sándor is duplázott, míg Lantos Mihály, Tóth II József, valamint Hidegkuti Nándor egyszer-egyszer talált be. A 68. percben az angolok Ivor Broadis révén szerezték meg a becsületgóljukat. Gil Merrick, a vendégek kapusa elmondta, hosszú profi pályafutásom alatt egyetlen egyszer sem kaptam egy mérkőzésen hét gólt.

Magyarország-Ausztria 6-1 (1955. október 16.)

„Szép, napos, de szeles, hűvös idő köszöntötte a 100. magyar-osztrák mérkőzésre készülő csapatokat és a közönséget… A mérkőzés kezdetére zsúfolásig megtelt a Népstadion nézőtere, s a közönség lelkesen üdvözölte a jubiláris találkozóra kivonuló csapatokat. A két csapat élén Schlosser Imre, a hajdani 66-szoros válogatott lépkedett” – kezdte tudósítását a meccsről a Népsport. S nemcsak a jubileum miatt vonult be ez a találkozó a foci történelemkönyvébe, hanem azért is, mert soha ennyien – 104 ezren – nem voltak tolongtak a Népstadionban. A magyar csapat az ünnephez méltó teljesítményt nyújtott. Csibor két, Tichy, Kocsis, Tóth József és Puskás egy-egy találatával 6-1-re elintéztük szomszédjainkat. A meccs szempontjából egyébként mellékes, hogy a sógorok számításai szerint nem ez, hanem már az előző találkozó volt a „századik”.

Magyarország-Szovjetunió 2-0 (1968. 05.04.)

Máig legendák szólnak arról, hogy az Aranycsapatot nem engedték nyerni a Szovjetunió válogatottja ellen. 1968 januárjának elején Illovszky Rudolf szövetségi kapitány felmentését kérte. Sós Károly szövetségi kapitány váltotta. Májusban mindenki győzelmet várt tőle a szovjetek elleni Európa-bajnoki selejtezőn, ami azért ígérkezett nehéz feladatnak, mert a sérült Albert nem állhatott rendelkezésére. A nagy célt sikerült elérni, mert Farkas és Göröcs góljával 2-0-ra nyertünk 71 ezer néző előtt. Igen ám, de egy héttel később előttünk állt még a moszkvai visszavágó, ahol 3-0-ra kaptunk ki. Ezzel elúszott a továbbjutás.

Magyarország-Románia 1-0 (1981. május 13.)

Harmincnégy év. Ennyi ideje győzte le utoljára a magyar labdarúgó-válogatott Romániát. 1981. május 13-án a Mészöly Kálmán vezette csapat Fazekas László 18. percben szerzett góljával tudott 1-0-ra diadalmaskodni. Azóta túl sok babér nem termet hazánk számra. Tizenegyszer találkoztunk Romániával, ebből ötször döntetlen, hatszor pedig vereség lett a vége. A győzelemhez a legközelebb 2013-ban, Puskás Ferenc Stadionban rendezett zárt kapus világbajnoki-selejtezőn álltunk, akkor kétszer is vezettünk, azonban a hosszabbítás perceiben Chipciu egyenlíteni tudott, s beállította a 2-2-es végeredményt. 2014-ben fordult a kocka. Dárdai Pál debütáló meccsén Dzsudzsák Balázs a hajrában ragyogó szabadrúgásból mentett pontot Bukarestben. Az egymás elleni mérleg viszont még mindig a magyaroknak kedvez. Huszonötször mérkőzött meg egymással a két csapat, ebből 11-szer hazánk diadalmaskodott, míg nyolcszor döntetlen, hatszor pedig vereség született.

Budapest-Vidék 3-3 (1981. június 6.)

Az Aranycsapat című dokumentumfilm hitelesen írta le, hogyan fogadták Puskás Ferencet, miután évtizedeket követően hazatért Budapestre. Még egy barátságos, Budapest-Vidék meccset is szerveztek a tiszteletére. Sokan alig hittek a szemüknek, amikor az addig csak apáig elmondásából ismert világsztár, az élő legenda a magyar válogatott mezében, kissé már pocakosan kilépett a Népstadion gyepére. Körbenézett, s könny szökött a szemébe. Látta, hogy imádják így, disszidálása után negyed századdal is. Megmutatta, bár alkata nem a régi, a labdarúgás mesterségét nem felejtette el: mindhárom budapesti gólt ő szerezte.

Magyarország-Brazília 3-0 (1986. március 16.)

Soha nem látott érdeklődés övezte a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzését Brazília ellen. A szurkolók a Népstadion pénztárai előtt éjszakáztak, hogy jegyet tudjanak venni. Az óriási érdeklődés annak volt köszönhető, hogy hazánk Európából elsőként vívta ki a részvételi jogot a mexikói világbajnokságra, és az UEFA 1985-ben a legtöbbet fejlődött csapatnak tartotta a magyar együttest. A vb-selejtezőkön többek között nyert Hollandiában és Ausztriában is, barátságos meccsen pedig Hamburgban győzte le az NSZK együttesét. Végül 70 ezer néző előtt került sor a találkozóra, s a Mezey György irányította csapat Détári Lajos, Kovács Kálmán és Esterházy Márton góljával 3-0-ra legyőzte Brazíliát. A győzelemnek köszönhetően vb-lázban égett Magyarország. Nagy Antal, a válogatott csapatkapitánya már világbajnoki győzelemről beszélt, ám jött az óriási pofon Mexikóban. Hazánk 6-0-s vereséget szenvedett a Szovjetuniótól majd pedig Franciaország vert meg minket 3-0-ra, így a Kanada elleni 2-0-s győzelem semmit nem ért, a magyar csapat csoportmeccsek után búcsúzott a vb-től.

Magyarország-Spanyolország 1-1 (2002. augusztus 21.)

Bár az egykori Népstadiont 2002. április másodikán, Puskás Ferenc 75. születésnapja után egy nappal nevezték át hivatalosan Puskás Ferenc Stadionná, a névadó ünnepségre augusztus 21-én került sor. A Magyarország-Spanyolország mérkőzés előtt a kivetítőn az egykori csatárklasszis pályafutásának fontosabb állomásait bemutató film pergett, Puskás Ferenc, Jánosi György sportminiszter, valamint a spanyol és a magyar szövetség elnöke, Angel Maria Villar és Bozóky Imre leleplezte a játékoskijáró felett elhelyezett feliratot: Puskás Ferenc Stadion. Ezt követően az Aranycsapat kapitánya egy nyitott sportkocsiban körbeautózott a pályán. A Real Madrid egykori klasszis labdarúgója Carlos Blancótól, a Legfelsőbb Sporttanács főigazgatójától vette át a Sport Érdemérem aranyfokozatát. Spanyolországban ez a sporttevékenységért adható legmagasabb állami elismerés. Az ünnepségen megjelent Puskás volt madridi csapattársai közül Alfredo Di Stefano, José Emilio Santamaria és Angel Maria Villar, a spanyol szövetség elnöke is. A találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget, olyan játékosok léptek pályára, mint Iker Casillas, Carles Puyol, Xavi, Raúl vagy Fernando Morientes. A magyar csapat gólját Miriuta szerezte, míg a hispánoknál Raúl Tamudo volt eredményes.

Puskás Ferenc Válogatott-Real Madrid (2005. augusztus 14.)

A tízszeres Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid többször is vendégeskedett a Népstadionban: a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa-kupájában a Honvéddal és a Vasassal is találkozott. Egy alkalommal viszont a Lothar Matthäus szövetségi kapitány vezette válogatott is játszott a királyi gárda ellen. A galaktikus érában olyan sztárok fémjelezték a klubot, és jöttek el Magyarországra, mint Iker Casillas, Roberto Carlos, Zinédine Zidane, David Beckham, Raúl vagy a brazil Ronaldo. A vasárnap lejátszott találkozó nem tartozott a hivatalos FIFA-játéknapok közé, így a magyaroknál többnyire nem idegenlégiósok, hanem belföldön játszó futballisták jutottak szóhoz. Nemzeti csapatunk a Real Madrid akkor 78 éves legendája előtt tisztelegve, Puskás Ferenc Válogatott néven szerepelt. Az egyetlen hazai gólt Kenesei Krisztián szerezte, míg a spanyol gigász sztárjai hárommal válaszoltak: Zidane, Ronaldo és Michael Owen talált be. Ezen a találkozón búcsúzott el az MTK támadója, Illés Béla, viszont bemutatkozott a válogatottban Priskin Tamás.

Magyarország-Kazahsztán 3-0 (2014. június 7.)

Nem kevés alkalommal búcsúztatták el a Puskás Ferenc Stadiont. 2011. augusztus 28-án játszották a Vasas-Ferencváros párharcot, ami az angyalföldi klub honlapja szerint „az átépítés előtt álló régi Népstadion utolsó bajnokija” megnevezéssel futott. Ennek ellenére 2013 októberében még a nemzeti együttes is pályára lépett a komplexumban az Andorra elleni 2-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A ténylegesen utolsó válogatott találkozott összesen 10 445-en látták. Pintér Attila szövetségi kapitány legényei Kazahsztánt fogadták egy barátságos meccsen, és győzték le 3-0-ra. Priskin Tamás és Varga Roland is betalált, de az utolsó (ön)gólt a kazah Konsztantin Engel szerezte. Az összecsapást követően 2014-ben még a Ferencváros két Európa-liga-selejtezőt játszott a régi Népstadionban, valamint a Debrecen vívott Szuperkupa-döntőt az Újpesttel. Az FTC-HNK Rijeka találkozón (1-2) gurult utoljára tétmeccsen a labda a Puskás Ferenc Stadionban.