Paks II.;paksi bővítés;

2016-03-10 13:28:00

Paks II. ellen tüntettek a magyar nagykövetségnél Bécsben

A paksi atomerőmű kibővítése ellen tüntetett a bécsi magyar nagykövetség előtt csütörtökön délelőtt az osztrák Zöldek pártjához tartozók egy csoportja. Ewa Glawischnig pártelnök ezt követően megbeszélést folytatott Perényi János nagykövettel.

A tiltakozó akciót a fukusimai atomerőmű-baleset ötödik évfordulójára emlékezve tartották. A nagykövetség épülete előtt nagyjából 25-en gyűltek össze a katasztrófára emlékeztető táblákkal. Ewa Glawischnig a paksi beruházás ellen tiltakozó levelet nyújtott át Perényi Jánosnak, majd a nagykövetségen megbeszélést folytattak, amelyen a pártelnök ismertette az osztrák lakosság atomenergiával szembeni fenntartásait, aggodalmait. 

A nagykövet megértését hangsúlyozva elmondta: Magyarországnak földrajzi adottságai miatt nukleáris energiára is támaszkodnia kell. Az pedig a kormány szuverén döntése, hogyan határozza meg az energiamixet, és ennek a paksi beruházás is része. Az osztrák fél felvetésére reagálva elmondta: a projekt nem tartalmaz állami támogatást, nem piac- és versenytorzító, hanem rentábilis és versenyképes beruházásként valósul meg. 

Perényi János kiemelte, hogy Magyarország mindvégig nyitott volt a nemzetközi, így az osztrák észrevételekre, és emlékeztetett, hogy a még ősszel Bécsben tartott - mintegy nyolcórás - nemzetközi közmeghallgatáson az illetékes kormánybiztos válaszolt az osztrák lakosság kérdéseire, felvetéseire is. Hozzátette: ezt a gyakorlatot a kormány a továbbiakban is folytatni kívánja. 

A felek egyetértettek abban, hogy a két ország különböző energiapolitikájától függetlenül szükség van párbeszédre, és ennek szellemében megállapították, hogy hasznos lenne a parlamentek környezetvédelmi bizottságainak egyeztetése az energiapolitikai kérdésekről.