taxi;Uber;

2016-03-11 07:10:00

Uberelni nehéz

A taxisok újra tüntetnek, mert szerintük a kormányzat nem hajtotta végre a saját maga által hozott rendelkezéseket Uber-ügyben. Igaz, most előre bejelentették az akciót.

Az online személyfuvarozás sokkal olcsóbb, mint a hagyományos versenytársak, mert nem fizetnek adót, nem váltanak ki sem taxi-, sem drosztengedélyt és diszpécserközpontot sem kell eltartaniuk - panaszolják a taxisok. Januárban a taxisok tiltakozásul mindenféle előzetes egyeztetés nélkül eltorlaszolták a legforgalmasabb budapesti útkereszteződést. A rendőrség nem oszlatott, csak egyezkedett. A taxisok 2-3 napig akadályozták a forgalmat, de nyilván nem jelentettek akkora veszélyt a társadalomra és nem is okoztak akkora galibát a főváros közlekedésében, mint Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, aki a magyar egészségügy miatt zárta le öt percre az Erzsébet-híd néhány sávját. Őt és társait percek alatt előállították az éber egyenruhások.

A rend őrei messze elkerülték a választási irodának csúfolt kormányzati háttérintézményt is, amikor kigyúrt, "egészséges fejbőrű", már nem is olyan nagyon fiatal, verőlegénynek látszó kidobó emberek randalíroztak ott. A balhé másnapján fürgén lecsaptak a népszavazás jogának megcsúfolása ellen tiltakozókra. Gulyás Márton, az egyik tüntető állítólag 51 ezer forint anyagi kárt okozott a választási iroda névtáblájának lecsavarozásával. Ötvenezer fölött ugyanis már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény. Arról nem tettek közzé számításokat, hogy mekkora politikai, erkölcsi kárt okozott Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége, az egyik kormány propagandaplakát állítólagos arca, és bőrfejű "védelmezői".

Na, de gördüljünk vissza eredeti témánkhoz. A hatóság tehát azzal az ötlettel állt elő, hogy az ubereseknek is ki kellene váltaniuk a drosztengedélyt (ahová úgysem állnak be soha), a taxiengedélyt, Budapesten sárgára kell festeniük az autót, ki kell tenniük a taxis szabad-jelzőt a kocsi tetejére és bankkártyaterminált is be kell szerezniük. A viteldíjat pedig nekik is a hatóság állapítaná meg. Magyarán: legyenek egy ki tudja hanyadik taxistársaság.

Persze tudjuk, a verseny öl, butít és nyomorba dönt, ez afféle kapitalista trükk. Az fel sem vetődött döntéshozói fejekben, hogy esetleg lazítsanak a taxisokat gúzsba kötő előírásokon és olyan megoldást keressenek, ami az uberesek adófizetését megoldhatná. Akad már olyan európai ország, ahol ezt nagyjából sikerült is elérni. Csak ahhoz tudomásul kellene venni, hogy a XXI. században lehet kapálózni az informatikai forradalom és annak kreatív használói ellen, de hosszabb távon nem érdemes.

Talán valami ilyesféle gondolat mégis felderenghetett némely illetékes elvtárs fejében is, mert az egyen-szabású személyszállítás helyett az online forgalom megadóztatásának ötletét szivárogtatták ki a mostani taxistüntetéssel párhuzamosan. Nem szívesen adok tanácsot az Orbán-féle adminisztrációnak, de látva ezt a kreatív gondolkodást, kivételt teszek. Ha sikerül megadóztatni az ubereseket, talán sikerül bevezetni az online kasszákat a kaszinókban is.

Erre persze nem tennék nagy tétet, de ha bejön, nagyot fizet.

Mármint Vajna. Vagy nem.