olimpia;tenisz;dopping;Sarapova;fogadási csalások;

2016-03-11 06:51:00

Dopping - Veszélyben a tenisz hírneve

Felforgathatja a teniszvilágot Marija Sarapova hétfői bejelentése. Az orosz teniszcsillag doppingesete után a sportág más neves képviselőire is a kétség árnya vetülhet. Sokan attól tartanak, hogy negatív hírek sora rázza meg a tenisz világát, amelynek tekintélyén már a gyanús fogadási csalások miatt is csorba esett.

Egyelőre senki sem tudja megmondani, milyen következményei lesznek a teniszre nézve Sarapova ügyének. Mindenesetre azt a magyarázatát, mely szerint nem tudta, hogy az általa használt szer a doppinglistán szerepel, „kollégái” is kétkedve fogadták. Erre utalnak az egykori világranglista-első Caroline Wozniacki szavai. „Ha egy szert szedünk be, minden alkalommal kétszer, vagy háromszorl is ellenőrizzük, szerepel-e a doppinglistán. Előfordulhat például, hogy hirtelenjében egy orrspray is a tiltott szerek közé kerül. Nekünk, atlétáknak az is feladatunk, hogy meggyőződjünk arról, az adott szer tartalmaz-e bármiféle olyan anyagot, ami veszélyes helyzetbe sodorhat bennünket” – fejtette ki. Hasonlóképpen nyilatkozott a cseh Petra Kvitová, aki szerint Sarapova „hatalmas hibát követett el”. Szintén azt emelte ki, tudni kell, minden szerről, amit bevesznek, szerepel-e a tiltólistán.

Érdekes volt a jelenlegi világelső, Serena Williams reakciója, aki igen sokat edzett együtt az orosz sztárral. „Azt hiszem, nem én vagyok a legmegfelelőbb személy arra, hogy bármit is mondjak erről a kérdésről”. Ezzel kapcsolatban a német Sky Sports Newsnak nyilatkozott Fritz Sörgel német doppingszakértő, farmakológus. Serenának a január Australian Openen nyújtott teljesítményéről elmondta, „Ha például az elképesztő izomzattal rendelkező Serena Williamst vesszük alapul, hogyan is győzte le Angelique Kerbert a döntőben, akkor rögtön tudjuk, milyen irányba is haladnak a dolgok” – jelentette ki.

A dopping miatt lebukott legismertebb teniszezők közé tartozik a 2014-es US Open-győztes Marin Cilic, akit 2013-ben kilenc hónapra tiltottak el. A cseh Petr Korda pedig egy évet volt kénytelen kihagyni, miután 1998-ban nandrolont mutattak ki a szervezetében. Andre Agassi pályafutása után ismerte el, hogy amfetamin alapú szereket szedett. Újra és újra doppingvádakkal illették az egykor szebb napokat látott Rafael Nadalt, ő azonban sajtóértekezletén azt állította, sosem szedett tiltott szert. „Mindig távol tartottam magam a doppingtól, teljesen tiszta vagyok” – hangoztatta az egykori világranglista első spanyol.

A Sarapova-ügy miatt a tenisz hírneve forog kockán. Pontosabban nemcsak emiatt. Az év elején bukkant fel 41 teniszező neve, akik állítólag fogadási csalásban vettek részt.

Visszafogottságról tesz tanúbizonyságot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) reakciója is. „A Sarapova-ügy a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hatáskörébe tartozik, ezért megvárjuk a vizsgálati eredményt” – emelte ki a NOB, amely az orosz atlétákat ért újabb vádakkal kapcsolatban sem mondott el semmi konkrétumot. A WADA illetékes bizottsága április 5-én dönt arról, hogy Oroszország és Kenya együttműködik-e a doppingellenes harcban. A doppingellenes ügynökség pedig május 12-én esedékes ülésén dönt a kérdésben, s csak ekkor fogalmazza meg ajánlását a NOB számára. Ezután születhet döntés arról, hogy az augusztusi riói olimpián részt vehetnek-e egyáltalán az orosz atléták.

Sarapova, a kiváló marketingmenedzser
Bár Marija Sarapova további sorsa erőteljesen kérdéses, az biztos, hogy az orosz teniszcsillag remek marketingmenedzsernek bizonyult. Ebbéli képességeiről már eddig is meggyőződhettünk, hiszen milliókat keres reklámszerződésekből, s még saját édességmárkával is rendelkezik. Ha Sarapova szeret valamint, az az iránti kereslet érezhetően megnő. Így volt ez a meldonium doppingszerrel is, Miután fény derült arra, hogy a meldonium alapanyagot tartalmazó Mildronate nevű szert használta, óriási lett az elsősorban szívproblémákra használt szer iránti kereslet. Egy orosz honlap a BBC kérdésére elmondta, a teniszcsillag vallomása óta 24 óra alatt 150 csomagot értékesítettek, ez óriási mennyiség annak figyelembevételével, hogy csak az elmúlt évben adtak el összesen 850 csomagot. Az ára hirtelenjében a duplájára emelkedett – közölte a RUPharma nevű cég szóvivője. Megjegyezte, „a Mildronate-t viccesen már Saraponatnak evezzük”. A vásárlók többsége nem szívproblémákkal küzd, a szer ugyanis lehetővé teszi a nagyobb terhelés jobb átvészelését, valamint a gyorsabb regenerációt.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly helyezte tiltólistájára a gyógyszert, mivel gyanúsnak találta, hogy sok semmilyen szívbántalommal nem rendelkező élsportoló is használta. Sarapova azonban azt közölte, nem értesült a WADA ezen lépéséről, ráadásul a szert már 2006 óta használja cukorbetegsége miatt.