hulladék;Berlin;berlini fal;Brandenburgi Kapu;Checkpoint Charlie;

2016-03-14 06:35:00

Berlin a nyüzsgő Paradicsom - Ki emlékszik már a falra?

Tavasszal Berlin igazán szeles város. Persze, nem is csoda, hiszen a német fővárosban bőségesen van hely. Mindez nem csak építészeti koncepció, hanem maga a történelem. A fiatalok számára viszont ez a nyüzsgő Paradicsom. Nem véletlen, hogy ennyien kerekednek fel turistaként, diákként, vagy csak szerencsét próbálni.

Húsz évvel ezelőtt az frissen egyesült Németország fővárosában áthaladni a Brandenburgi Kapu alatt még felért egy kulturális időutazással. Keletről Nyugatra, a Trabantokkal megtűzdelt lakótelepek világából az igazi csillogó kozmopolita világvárosba. Ma ez már a múlt. Sokan már nem is emlékeznek a Falra. Illetve csak emlékeznek rá. Igaz a statisztika: a berlini fiatalok egyharmada valóban nem tudja, hogy létezett a kettéosztottság. A berlini falat nem ismerik, legfeljebb annyit tudnak róla, hogy valamilyen történelmi dolog, de hogy mikor épült, minek, és hogy mi volt ez egyáltalán, erről fogalmuk sincsen. Berlin egyre izgalmasabb kozmopolita metropolisszá válik, csodás múzeumokkal, remek zenei programokkal. Az a 875 kilométer autóval sem rettenetes, de ennél talán kényelmesebb, ha számtalan fapados járat egyikével utazik az ember oda. Igaz, a repülőterekről még be kell jutni a városba, de ebben Berlin fényévekkel előrébb tart, mint Budapest. Berlin központjától Tegel 7.8 km, Schönefeld 16.8 km és Berlin Brandenburg Airport is csak 18,8 km-re van.

Látnivalókban és szálláshelyekben nincs hiány. Olcsó diák szállástól (Jugendherberge, Hostel) a luxus hotelekig és apartmanokig elképesztő a kínálat. Ráadásul az online szállásfoglalás magyarul, angolul vagy németül is, egyetlen kattintással lehetséges. Eltekintve néhány pici és céges szállástól mindenki online eszközök segítségével is értékesíti a szabad szoba és ágy kapacitásait A fiatalok imádják a Ferienapartments kínálatát wifivel, a divatos Prenzlauer Berg kerületben, közeli parkokkal, jó tömegközlekedéssel, kerékpárutakkal.

Reagan és Kennedy lábnyomában

Berlint természetesen nem lehet két-három nap alatt megismerni, hiszen ahány kerület, szinte annyiféle kulturális élmény. Mintha egy városban létezne sok kisebb. Kiindulási pontnak tökéletes a Brandenburgi Kapu és környéke, elvégre 1987-ben Ronald Reagan is itt szólította fel Gorbacsovot a fal lebontására. Tehát itt kezdődött minden. A német főváros és egyben egész Németország jelképe. Mögötte vonult végig a berlini fal 1961-től (a lezárt zóna közepére került), így gyakorlatilag a határt jelentette Kelet- és Nyugat-Berlin között. Nem egyszerűen kapu, hanem egy ötnyílású, markáns dór formákkal kialakított kapuzat, melynek homlokzatát Eiréné, a görög békeistennő képmása díszíti - hiszen eredetileg "a béke kapuja" lett volna. A II. Világháborúban súlyos sérülések érték, de 1957-59-ben majdnem eredeti formájában sikerült újjáépíteni: Kelet-Berlin városi tanácsa a felállítás előtt levétette róla a porosz militarizmus szimbólumának tekintett sast és vaskeresztet, amiket aztán 1991-ben kapott vissza. A kapu tetejét az 5 méter magas, négylovas szekerén (a quadrigán) a városba behajtó, szárnyas győzelem-istennő (Niké) ékesíti bronzba öntve, mely Johann Gottfried Schadow 1793-as munkája. Ez a szobor is sok viszontagságnak volt kitéve: hol Napóleon hurcolta el Párizsba, hol vörös zászló alatt kapott ágyútüzet (aminek következtében az eredetiből csupán egy ló feje maradt meg, ami ma az egyik berlini múzeumban látható…) A kaputól csak pár percnyi sétára áll a valamikori Birodalmi Gyűlés épülete, a Reichstag, melyet 300 millió Euro ráfordításával építettek újjá, hogy ma a Bundestag ülésezzen benne. És ha már úgyis a történelmi falak között vagyunk mindenképpen érdemes felmenni a lenyűgöző kupolába is, ahonnan Berlin igazán különleges panorámáját élvezhetjük. Ráadásul ingyenesen, bár a látogatáshoz online regisztráció szükséges!

Hidegháborús Disneyland

Ha már történelem és kötelező látnivalók, akkor a német fővárosból nem mehetünk el úgy, hogy legalább egyszer el ne zarándokoljunk a Berlini Fal emlékműhöz, vagyis a Gedenkstätte Berliner Mauerhez. A Bernauer Strassén létrehozott emlékműnél a berlini fal egy, a 155 kilométeres hosszából fennmaradt 220 méter hosszú eredeti darabját, egy őrtornyot, valamint a berlini fal történetét bemutató rendkívül érdekes, kis múzeumot láthatunk. Természetesen leginkább kínai, japán és amerikai turistákkal fogunk találkozni, akik előszeretettel fotózkodnak ezen a helyen. A kiürített utcákat, a befalazott ablakokat már csak fotókon láthatjuk, de azért érdemes elgondolkodni azon is, hogy az emberek milyen fantasztikus kísérleteket tettek, hogy átjussanak a másik oldalra. A fal felépítése mellett, lebontásának történetében is fontos szerepe volt ennek a környéknek: 1989. november 10-ének éjszakáján a fal első részeit a Bernauer Strasse és a Eberswalder Strasse között bontották le. Ha pedig Fal, akkor Checkpoint Charlie. A valamikori átkelőhely emlékét A Haus am Checkpoint Charlie egy magánkézben lévő múzeum őrzi a Kochstrasse és Friedrichstrasse sarkán, mely általában tele van turistákkal. Az ajándéktárgyakból nincs hiány, és ha kicsit elvonatkoztatunk a szomorú történelmi múlttól, ez már csak hidegháborús Disneyland. Igazi turistacsapda, és ennél talán érdekesebb dolgok is vannak Berlinben, amilyen például a berlini botanikus kert, mely pazar kiállítást mutat be, a világ minden tájáról láthatunk benne növényeket.

A Botanischer Garten und Botanisches Museum Berlin-Dahlem összesen mintegy hárommillió egzotikus növényt mutat be a legkülönfélébb fajokból. A 43 hektáron 22 000-féle növénnyel találkozhatunk, nem véletlen tehát, hogy a kertet tartják a világ egyik legfontosabb ilyen jellegű létesítményének. A több mint száz éves létesítmény jelenleg a Berlini Szabad Egyetemhez tartozik.

Nincs záróra, a buli reggelig tart

A fiatalok alapvetően bulizni járnak Berlinbe, és nem is kell csalódniuk, hiszen ez a város éppúgy nem alszik, mint New York, vagy London. Ráadásul sokak szerint az egyedülállók fővárosa. Ennek megfelelően válogathatunk hangulatos kocsmák és trendi partik között, ahol rengeteg érdekes emberrel ismerkedhetünk. A német nyelvtudás hiánya igazán nem akadály, hiszen angollal Berlinben igazán jól el lehet boldogulni, főképp a húszas-harmincas korosztályban. Errefelé a mai napig nincs záróra, mely megzavarhatná az éjszakázók lelkesedését. A legfontosabb helyek, melyeket érdemes felkeresni a kreuzbergi Oranien utca mellett a Friedrichshain (Simon-Dach utca, Boxhagener tér), a Prenzlauer Berg (a Kollwitz tér körül és a Kastanien körúton), a Mitte (a Rosenthaler tér, a Monbijou tér és a Hackesche udvarok körül) és természetesen a Schöneberg kerületi Nollendorf tér. Itt egyik lokál a másikat követi. A kerületekben azon sem kell meglepődni, hogy szinte mindenhol más-más söröket kínálnak, hiszen a kézműves serfőzésnek itt igazi történelmi hagyományai vannak. Tehát, ha valamilyen ismeretlen márkanevű habzó nedűt töltenek a literes korsónkba, legyünk nagyon-nagyon boldogok. A világszerte ismert kreuzbergi éjszakák mellett igazi különlegességet kínálnak a régi ipari épületekben kialakított design-mulatók. Ahogy ezt a nevük is elárulja, a régi idők virágzó berlini ipara öltött új testet ezekben a lokálokban. Akár a Brauerei-ről, a a Kalkproduktionról vagy a Busdepot-ról legyen szó. Mindez Európában is egyedülálló hangulatot adhat a nagy buliknak.

Amúgy Berlinben igazán elfelejthetjük mindazt a sztereotípiát, amit a német konyha ízetlenségéről és sivárságáról terjesztenek egyesek. A berliniek számára az étterembe járás fontos és komoly tevékenység. Az ezerarcú világváros a nyugati és a keleti kulináris hagyományok olvasztótégelye, az éttermekben francia és német tradíciók, csúcsgasztronómiai eljárások és ázsiai ízek találkoznak. Sokak szerint – és ez személyes tapasztalat – errefelé megkóstolhatjuk a legautentikusabb pizzát és tapast, a kebabot vagy a gulyást is.