Magyarországon is volt hasonló próbálkozás, amiről ugyancsak ebben a jubileumi számban emlékezik meg az egykori szerkesztő, aki a MUOSZ kiadásában 2001–ben megjelentetett Magyar Médiáról ad rövid áttekintést. Abban a szerzők között már ott találjuk Csele Pétert, aki akkor a Kolozsvári Egyetem magyar médiatanszékének volt a vezetője (az erdélyi sajtótörténeti kutatásról számolt be) és az ő ötlete nyomán született ez a most jubileumához érkezett folyóirat. Az alapítók, szerzők között most sokan emlékeznek az indulásról és az elméleti munka jelentőségéről. Magam is írhattam már az első számban Az újságírás jövője címmel. Azt próbáltam levezetni, hogy a modern embernek minden korábbinál több információra van szüksége hétköznapi életviteléhez és az másodlagos kérdés, hogy az papíron, vagy képernyőn jelenik meg. Ezt a folyóiratot azonban első sorban a – meglepően nagyszámú – doktoranduszok részére indították, hogy készülő dolgozataikról, majd elkészült munkáikról legyen hely, ahol számot adhatnak.
Nagyon érdekes témákat választottak ezek a doktoranduszok, egyebek között például a médiareklámokról. De ugyancsak az újságírás jövőjét érintette az a dolgozat, amely leleplezte, hogy egy olyan angol internetes portálhoz, amelyik azt hirdette magáról, hogy ezt az olvasóik írják, valójában legalább negyven újságírót vettek fel, hogy az adatokat ellenőrizzék, és nyelvileg helyre tegyék a szövegeket. Azóta dugába dőlt az elképzelés, hogy a jövőben a „fogyasztók” választják ki a híreket a világhálóról. Él viszont ez a nagyon ügyesen szerkesztett folyóirat, remélhetőleg újabb tíz évekig.