A józan ész nagy tévedése, hogy a Hóman-szobor felavatásának kudarca leállítja a szélsőjobb bronzba öntő törekvéseinek folyamatát. Az Orbán-féle rezsimben csak a baloldalnak kell gondosan ügyelnie minden lépésére, a jobb- és a szélsőjobb kénye-kedve szerint teheti azt, amit jónak lát. Nem kell tartania a hatóságok ellenlépéseitől. A telhetetlenebbek nem elégszenek meg mérsékelt politikusaik rehabilitálásával, ők a radikális jobboldal mennybemenetelén fáradoznak. Ennek vagyunk tanúi, amikor Donáth György, "imrédysta" politikusnak, mint a kommunizmus „áldozatának” akartak mellszobrot avatni. A horthysta rendszer ásatag hívei gyülekeztek az ünnepségre, akik pontosan tudták, hogy Donáth György az idősebb fasiszta generációhoz tartozott. Az 1939-es - a nyilasok számára áttörő jelentőségű - parlamenti választásokon került a T. Házba, ahol a 39 képviselőből álló nyilas-"imrédysta" blokk tagjaként politizált. Mint hithű magyar konzervatív nacionalista nem lelkesedett a hazánkban élő német kisebbségért sem, de gyűlöletét elsősorban a zsidóság ellen összpontosította. Megszavazta a zsidóellenes törvényeket, a zsidóság kitelepítését, vagyonának kisajátítását. Irredenta volt, a végsőkig hitt a németek győzelmében. A háborús összeomlás, a radikális rendszerváltás után sem adta fel szélsőjobboldali nézeteit. Az a legszomorúbb, hogy nemcsak a fasizmus hívei, hanem az orbanisták is rokonszenveznek Donáth Györggyel. A fiatal Gulyás Gergely és az agg Boross Péter feladata lett volna felavatni a politikus szobrát. Ebben a tervükben akadályozták meg a tüntető és tiltakozó antifasiszta tömegek.