Ismét dívik az ingatlanpiacon a szovjet időkben népszerű barter, miután a moszkvai ingatlanpiac válságban van, jelentősen lecsökkent a lakásvásárlás, az árak emelkedésében pedig a lakást kínálók már egyre kevésbé reménykednek. Ez a kilátástalanság juttatta az emberek eszébe a szovjet időkben népszerű csere-berét. Ezúttal azonban a tehetősebbek nyúlnak az értékeikhez. A „kézből kézbe” internetes szájtokon ajánlanak lakást, kertvárosi házat, ciprusi villát, sőt még gyárat is. A fizetség, természetesen, nem pénzben történik. Az új jelenségről beszámoló „Kommerszant” című lapból megtudhatjuk, hogy olyan esettel is találkoztak, amikor valaki egy bányát akart elcserélni egy kertvárosi házra. Van példa arra is, hogy tulajdonosa egy falusi házat cserélne moszkvaira, de kiegyezne azzal is, ha azért egy új Toyotát, Hyundait, Kiát, vagy Mazdát kapna.
Akad olyan hirdetés is az interneten, amely németországi ingatlanért kér moszkvai lakást vagy autót, sőt esetleg thaiföldi befektetési lehetőséget.
E példákból látható, hogy ez a fajta barter különbözik a szovjet korszak, de a kilencvenes évek gyakorlatától is, amikor is ingatlant cseréltek például több vagonnyi vodkára. Ez az újfajta piac még csak kiépülőben van, nem meghatározó a szerepe, de mint jelenség mindenképpen figyelemreméltó.
Mindeközben az új moszkvai lakások iránti kereslet 10-30 százalékos csökkenésére számítanak idén a szakértők. Pedig tavaly öt százalékkal több négyzetmétert építettek a fővárosban, mint egy évvel korábban, majdnem 4 millió négyzetmétert.
Gyengélkednek az orosz gazdagok is. Gondjaik nem hasonlíthatóak a szegények bajaihoz, ők dollár-milliárdokban mérik a veszteségeiket. Ebből a szempontból érdekes a Forbes magazin 2016-os listája, amelyre 1810 olyan ember került fel, aki egymilliárd dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkezik. Közülük 540 amerikai, élükön a 75 milliárd dolláros Bill Gates Microsoft vezérrel. Amerikát Kína követi 251 és Németország 120 milliárdossal. Vagyonuk 570 milliárd dollárral csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A 31 éves Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója nem érezte meg a visszaesést, az ő vagyona tetemesen megnőtt.
Oroszok először 1997-ben kerültek fel a Forbes listájára. Olyanokkal, akiknek egy része azóta megjárta a börtönt, elmenekült az országból vagy már meg is halt. A legtöbb orosz 2014-ben szerepelt a listán, 111 milliárdos. 2010-ben 62, 2011-ben 96, 2012-ben 101, 2013-ban 110, 2015-ben 88. Idén 77 oroszt mutat be a Forbes. A legnagyobb vagyont a 2008-as válság előtt halmoztak fel: 459,5 milliárd dollárt. 2016-ban ez az összeg szerényebb: 283,9 milliárd, ami 53,9 milliárddal elmarad az előző évitől. Mindössze húsz embernek sikerült növelnie a vagyonát, a többié csökkent vagy stagnál.
A leggazdagabb orosz Leonyid Mikhelson, a „Novatek” gáz- és a „Szibur” petrolkémiai vállalat társtulajdonosa. Most először került az orosz lista élére, miután sikerült vagyonát 14,4 milliárd dollárra feltornásznia. Az összesített listán ezzel is csak a hatvanadik. Nem sokkal marad le mögötte Michail Fridman az „Alfa-group” vállalkozás feje, aki ingatlanban, olajban, a bankszektorban és a távközlésben egyaránt érdekelt. A harmadik Alisher Uszmanov, ő többek között acéllal és beruházásokkal ért el sikereket.
Ha a gazdag oroszok tevékenységi körét vizsgáljuk, visszatérően találkozunk a távközlés, a híradástechnika, az acél, a fém, az olaj, a gáz, a befektetés, az energia, a közlekedés, a gépgyártás, a bányászat ágazatokkal. De van, aki a bankszektorban, a kikötői vagy repülőtéri tevékenységben érdekelt, mások műtrágyával, építkezéssel keresnek sokat.
Nekik nem okoz gondot, hogy a rubel gyengülése közepette is költekezzenek. Mint ahogy azoknak sem, akik „csak” dollármilliókban mérik a vagyonukat. Ezzel magyarázható, hogy egyre több luxusautó talál gazdára Oroszországban: Porsche, Bentley, Rolls-Royce. A Porsche, amiért akár 150 ezer dollárt is ki kell fizetni, tavaly 12 százalékkal növelte az eladásait.
Eközben az oroszok többsége hétköznapi gondokkal küszködik. A közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy egyharmaduk a rubel további gyengülésére számít és anyagi helyzetük romlásától fél. Ma már elsősorban nem a nemzetközi politikai helyzettel magyarázzák a romló helyzetet, hanem inkább az olaj árának az alakulásával.
A munkaügyi miniszter 19 millió olyan emberről nyilatkozott, akinek a jövedelme a létminimum alatt van. Egy év alatt 3 millióval nőtt a számuk. 70 százalékuk gyerekes családban él. A statisztikai hivatal viszont már a múlt év utolsó hónapjaiban több mint 20 millióra tette a szegénységi küszöb alatt élők számát. 230 euró alatt keres 73 millió orosz, a lakosságnak a fele.
A szegénységről tartott moszkvai tanácskozás résztvevői arra is felhívták a figyelmet, hogy a munka nélkül tengődök, a nem a termelésben dolgozók és a munkaképtelenek (gyerekek, öregek, rokkantak) száma több mint 112 millió. Vlagyiszlav Zsukovszkij független szakértő szerint „az orosz középosztály kihal, mint a jégkorszakban a mamutok”. A jobb időkhöz képest aránya 23 százalékról mára 13 százalékra csökkent, és egy-két éven belül 6 százalékra apad.
Csak a nagyvállalatoknál és a költségvetési ágazatban dolgozók bizakodhatnak a holnapban, a lakosság nagy része csak a bizonytalanságban lehet biztos. Külön gond, hogy kevés pénz jut az egészségügyre. Arra lehet számítani, hogy az emberek egyre kevésbé fogják igénybe venni az orvosi ellátást, s ha mégis megteszik, még jobban elszegényednek.
A szegények és a gazdagok közötti szakadék Oroszországban nemzetközi összehasonlításban is igen nagy.
A moszkvai fórum résztvevői közül többen is úgy foglaltak állást, hogy ezen a helyzeten lehetetlen változtatni politikai reformok nélkül. A reformot azonban különbözőképpen értelmezik. A botrányhős Zsirinovszkij bezárná az országot, megakadályozná a tőke kivitelét, és börtönbe vetné az offshore cégek tulajdonosait. A józanabbak a nagyobb politikai szabadságban, a hatalom menesztésében, a független igazságszolgáltatásban, a magántulajdonhoz való jog biztosításában látják a kiutat.
A Deutsche Welle német rádiótársaság munkatársa elemzésében arra számít, hogy idén csökkenő pályára kerül a hatalom népszerűsége. Elkerülhetetlennek tekinti „a televízió és a hűtőszekrény csatáját”, azaz az emberek tudatára ható két tényező ütközését. Az állami propagandának egyelőre sikerül ellensúlyoznia az egyre romló közhangulatot, olyan benyomást keltenie, hogy mindenért a külföldi tényezők a felelősek. Az oroszok illúziói is közrejátszanak abban, hogy még mindig nem fogyott el a türelmük. Ez a helyzet azonban változhat. Az életszínvonal további romlásával a lakosság hatalom iránti lojalitása is csökkenhet. Ettől tartva maga a hatalom sem bízik már teljes mértékben a televízió hatásában. Erről árulkodik az ellenzékkel, a tüntetőkkel, a bloggerekkel szembeni keményebb fellépés, az erőszakszerveknek biztosított nagyobb jogkör. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat immár fegyvert is használhat nők, sőt gyerekek ellen is, ha a helyzet úgy kívánja. Ez pedig nem arról tanúskodik, hogy a hatalmon lévők olyan biztosak lennének a végtelen türelemmel megáldott orosz emberek kitartásában.
