Ne kerteljünk, ha nem nyitottuk ki a fülünket kellően azon a kedden, akkor olvassuk el ismét gondosan azt a bizonyos beszédet, amelyet Orbán Viktor szenvedélyesen, de a tőle megszokott fogásokkal mondott el, importált lengyel hallgatósága előtt is. Az első sorokba udvariasan invitált „vendégekre” azért volt szüksége, hogy a mikrofonokba eljusson a kiprovokált taps, ország-világ hallja, milyen tetszést aratnak a szavai. Az a gondolata, hogy ő és kormánya ezen túl nem kertel, kereken kimondja, „hadilábon állunk” az Európai Unió ellen. Ha harc, legyen harc, kérjük ki magunknak, nem tűrjük tovább, hogy Brüsszel csatlóssá igyekszik degradálni bennünket, előírja, hogyan viselkedjünk, ránk erőszakolná diktátumait. Magyarország, illetve az ő kormánya már eddig is érvényesítette, a többség, a huszonnégyek szavazzanak meg bármit is, azzal mi, illetve ők szembeszállnak. A visegrádi négy élén, látszatra az ő kezdeményezésére, de Kaczynski forró helyesével, földrészünkön új erővonalak alakulnak ki; ők az annyi munkával, évtizedek alatt kialakult együttműködéssel szemben protestálnak. Pontosabban Orbán kifejtette, ez már szakítás. A diplomáciai finomságok elfelejtődhetnek, ő maga eddig sem fogta be pörös száját, de ezen túl minden pillanat konfrontációval lesz terhes.
Ehhez a provokatív magatartáshoz már annyira hozzászoktunk, hogy félvállról vettük tudomásul a minap, hogy furcsa üzenet érkezett a kormányszóvivő tolmácsolásával. Orbán odakünn „vétózott” a már állítólag elfogadott többségi döntés ellenében, semmissé tette a csúcs munkáját, az egyezkedési kísérlet a törökökkel kudarcba fulladt, vége mindennek. Angela Merkel igyekezete porba hullt, oda a német igazság, ő, csakis ő, Orbán, aki kijelöli a jövendő útját. Az MTI által késő este elterjesztett meglepő változat olyannyira hihetetlen volt, hogy több barátommal együtt nekiestünk az internetnek, kerestük a Reuters, az AFP, a DPA és a többi hírügynökségi vetélytárs megerősítését, de nyoma sem volt. Nem is lehetett, mert az üzenet hamis volt, hazugság, füllentés, hazai belpolitikai használatra, tovább kelteni a látszatot, hogy az Unió lázas igyekezettel törekszik csillapítani a menekültválság kiváltotta feszültséget, de Orbán szándékai ellenében nem jut semmire. Orbán a kulcsember, nélküle tapodtat se jutnak előre. Minden eszköz megengedett, ne legyünk finnyásak, ne riadjunk vissza semmitől.
Meglepő? Nem az. Hozzászoktunk csöndesen ahhoz is, szinte az első pillanattól fogva, hogy Magyarországra nem érvényesek az Unió közös törekvései. A közismert kék színű, csillagos lobogó ott leng minden tagállam törvényhozásának termében, kivéve a Kossuth Lajos téren. Orbán úgy döntött, a mi szuverenitásunkat ez nem csorbíthatja, mi ebben is külön utat járunk, kevélyek vagyunk. Kétségen kívül demagóg érv arra hivatkozni, hogy bezzeg az euró milliárdokat elfogadjuk, sőt megköveteljük, ez azonban nem változtat semmin. Ilyen a kormánytöbbségünk, vegye tudomásul mindenki. A keddi harcias szónoklat semmi újat nem közölt, mindössze jelezni kívánta, minden eddiginél kíméletlenebb szakaszhoz érkeztünk el. Kard ki kard!
Mindez azonban szűkös magyarázat, a háttér sokkal ridegebb. Nézzük az okokat, a valódiakat. Az Unió, még az induló „hatok” szándékából azzal jött létre, hogy Európa a demokrácia közös otthona legyen. Az olyan államoknak is, amelyek fürgén keresték annak a módját, hogy ehhez mihamarabb alkalmazkodhassanak, hozhassák be mulasztásaikat, amelyek rajtuk kívül álló tények miatt alakultak ki, például külföldi megszállás miatt. Nagyvonalú döntés volt, hogy a kiszélesítés első pillanatától egyenrangúként fogadnak be mindenkit, az átmenet nem könnyű, de minden támogatást türelemmel megadnak. Volt rá történelmi példa is. A háborúból kikecmergett Németország, annak is nyugati fele a változás első pillanatától demokratikus rendet teremtett magának. Mi több, talán túlzásnak tűnik föl, de a demokrácia érvényesülésének egyik mintája lett. Minden eddigi kancellárjával, Konrad Adenauerrel, Ludwig Erharddal, Willy Brandttal egyetemben, kivétel nélkül párthovatartozásukra. Beleértve a jelenlegi Angela Merkelt, aki ilyennek szeretné látni a többi tagállam demokratikusan megválasztott kormányait - előítélet nélkül -, Orbán Viktorét is. Nem így alakult, kivált az utóbbi hónapokban nem. Fokozatosan létrejött egy olyan góc, a visegrádi négyek, amelynek a vezetői ezt nyűgnek tartják, „külső beavatkozási szándéknak”, és megváltó kötelességüknek érzik, hogy ez tovább ne érvényesüljön. Ne vonjuk eleve kétségbe, hogy ez valahol a lelkük mélyén talán meggyőződésből is fakad, amit azonban kétségessé tesznek antidemokratikus törekvéseik. Gócot alakítanának ki ezzel az irányzattal szemben, és ennek - minden kétség kizárva - jelenleg az élharcosai szoros szövetségben a lengyel Kaczynski és a magyar Orbán.
Fordulathoz érkeztünk. Orbán Viktor március idusán kibontotta a csatazászlót, kíméletlenebbnek ígérkezik az új forduló. Talán az Unió létében is, hiszen hiába a visegrádi négyes, Európa mai vitathatatlanul válságos szakasza miatt kemény és kíméletlen fordulatok várhatnak reánk. Ha nem vagyunk kellően elszántak, még kínos fordulatok is.