oktatás;pedagógustüntetés;Pukli István;

2016-03-19 06:00:00

Leállhat az élet egy órára - Megoldást találtak a tanárok

Törvényes megoldást talált a március 30-ra tervezett országos sztrájkra a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A munkabeszüntetést Pukli István, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója jelentette be a kedden, az orbáni oktatáspolitika ellen tiltakozó Kossuth téri tüntetésen, az eredeti tervek szerint a sztrájktörvényt megkerülve, polgári engedetlenségi akció keretében. Vadsztrájkot azonban nem támogatnának az érdekképviseletek - ezt az öt nagy szakszervezeti konföderáció is leszögezte tegnap. Ám ha bejönnek a PDSZ számításai, egy órára valóban leállhat az ország.

"Nehezen lehet elképzelni, hogy a jelenlegi sztrájktörvény mellett ilyen rövid idő alatt jogszerű sztrájkra kerülhessen sor, az eljárási szabályokat végig kell játszani" - mondta lapunknak Szüdi János a Tanítanék Mozgalom hónap végére tervezett országos munkabeszüntetésről szóló terveivel kapcsolatban. Mint ismert, Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és a Mozgalom egyik alapítója a március 15-i, több tízezres demonstráción arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt és Áder János államfőt, hogy a jövő hét szerdáig kérjenek bocsánatot "az elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől". Ha ez nem történik meg, március 30-ra egyórás munkabeszüntetésre szólítják fel a mozgalmat támogató 70 szervezetet, 950 intézményt, és "mindenkit, akit érdekel gyermekeink jövőjének az ügye".

Pukli szerint azonban két hét múlva csak úgy sztrájkolhatnak, ha polgári engedetlenséget követnek el; mint arra a Pedagógusok Szakszervezetének jogásza is felhívta a figyelmet, sztrájkot jogosan ma csak szakszervezet kezdeményezhet. "Be kell nyújtani a követeléseket, meg kell kezdeni a tárgyalássorozatot. Sztrájkra akkor kerülhet sor, ha az egyeztető eljárás hét napon belül nem vezetett eredményre, az elégséges szolgáltatásokban is meg kell állapodni, ha nem sikerül, bíróságnak kell döntenie" - mondta Szüdi, leszögezve: szakszervezeti bejelentés nélkül jogosan nincs sztrájk.

Törvényellenes sztrájkban pedig a szakszervezetek nem vesznek részt, ezt tegnap a magyarországi szakszervezeti konföderációk vezetői is egybehangzóan kijelentették, hozzátéve: a közoktatás megújításáért küzdő pedagógusok, diákok és szülők harcát jogosnak tartják. Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökével együtt Kordás László is azt nyilatkozta: nem tudják arra biztatni a munkavállalókat, hogy csatlakozzanak egy jogszerűtlen sztrájkhoz. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke is megerősítette: véleményük egybecseng a két nagy pedagógus szakszervezet álláspontjával, miszerint minden tagjuk saját döntésére bízzák, részt vesz-e a március 30-ra tervezett egyórás munkabeszüntetésen. Jelezte: azokat a tanárokat, akik részt akarnak venni az akcióban, szükség esetén jogi segítségben részesítik.

Érdekvédők egymás közt: Galló Istvánné és Mendrey László FOTÓ: NÉPSZAVA

Érdekvédők egymás közt: Galló Istvánné és Mendrey László FOTÓ: NÉPSZAVA

A szakszervezeti vezető arra hívta fel a figyelmet, a legnagyobb szükség ma arra van, hogy minden ágazat szolidaritását fejezze ki a jobb munkafeltételekért vagy béremelésért harcolókkal. Azt ugyan nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy a közlekedési cégek alkalmazottjai egyórás leállással fejezik majd ki egyetértésüket a tanárok akciójával, de keresik a módszert, amivel erősíteni tudják a pedagógusokat. Ugyanakkor arra is biztatják tagjaikat, hogy támogassák a volánosok március 28-ától jogszerűen meghirdetett ötnapos munkabeszüntetését. A MSZSZ elnöke szerint a korábbi egynapos sztrájk szinte észrevétlen maradt, bebizonyosodott, hogy napoknak kell eltelniük ahhoz, hogy a munkabeszüntetés érezhető legyen az élet minden területén és így képes legyen a munkáltatókat, vagy akár a kormányt is lépésekre kényszeríteni. "Az egység és az ágazatok közötti összefogás jegyében pedig folytatni kell az utóbbi időben sikeres utcai demonstrációkat" - folytatta a Népszavának Kordás. Úgy véli, vidéken, a megyeszékhelyeken, más nagyvárosokban és a fővárosban egy időben megszervezett akciókkal kell folyamatosan nyomást gyakorolni a kormányra, mert ez előbb-utóbb engedményeket kényszeríthet ki.

A szakszervezeti tömörülések vezetői felhívták a figyelmet arra, azonnal szükség van a 2010-ben módosított sztrájktörvény megváltoztatására, mert annak hatályba lépése óta ellehetetlenült a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos joga. Erről korábban már kezdeményeztek érdemi tárgyalásokat a kormánnyal, ám az mindeddig nem foglalkozott az ezzel összefüggő javaslatokkal. A pedagógus tiltakozások viszont akár azt is kikényszeríthetik, hogy erről is meginduljon az egyeztetés.

A nehézségek ellenére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) megpróbálja a törvényesség keretein belülre irányítani a Tanítanék Mozgalom sztrájk-kezdeményezését, Mendrey László elnök szerint már találtak is megoldást. A PDSZ március elején bejelentette, folytatják a 2015 tavaszán felfüggesztett sztrájkbizottsági tárgyalásokat, erre vonatkozó levelüket a napokban Orbán Viktor miniszterelnöknek és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek is megküldték. Március 23-ig várnak választ, ha nem kapnak, elkezdik a sztrájk előkészítését. Törvény szerint ugyanis akkor is kezdeményezhető sztrájk, ha az egyeztetések a kezdeményezőnek fel nem róható ok miatt nem jönnek létre.

Abban az esetben pedig, ha érdemben is folytatódnak az egyeztetések, a Tanítanék Mozgalom által elképzelt egyórás munkabeszüntetést továbbra is törvényessé lehet tenni. A sztrájktörvény ugyanis - mint arra Szüdi János felhívta a figyelmünket - kimondja: az egyeztetés ideje alatt is tartható úgynevezett figyelmeztető sztrájk, de csak egy alkalommal, és időtartama nem haladhatja meg a két órát. Más ágazatok szakszervezetei pedig szolidaritási sztrájkba kezdhetnek úgy is, hogy ők nem kezdeményeztek egyeztetéseket.

Kirúgták a tanárokat szidalmazó főtanácsost
Hol voltak a tanárok akkor, amikor "azért nem lehetett tüntetni sem, mert Gyurcsány elvtárs vasakkal zárta el a Kossuth teret. Aztán meggyalázta '56-ot" - írta a Facebook-on Böröndi Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főtanácsosa, majd Pukli István iskolaigazgatóra célozva hozzátette: "majd fing elvtárs megoldja. És lesz kréta. A kockás kokárda mindent helyretesz. Varangy dolgok ezek. Varangy tanárokkal". A bejegyzéseket, amelyeket nem sokkal később Böröndi eltávolított, csütörtökön a Népszabadság szúrta ki, A Pedagógusok Szakszervezete péntek délelőtt állásfoglalást adott ki, melyben azt írták, egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák az egész pedagógus társadalmat, emiatt pedig lehetetlenné válhatnak az érdemi egyeztetések (a PSZ tagja a Pedagógusok Sztrájkbizottságának, amely a héten is tárgyalt Palkovics László oktatási államtitkárral). Jelezték: a kormánynak el kellene gondolkodnia azon, mindezt megengedheti-e magának. Az FM honlapján még aznap délután megjelent egy közlemény, amely szerint Böröndi Lajos szolgálati viszonyát megszüntették.

Pukli: ha Orbán minket elbocsát, neki is illene börtönbe vonulnia

Nem tőlem kell bocsánatot kérnie, hanem az országtól - jelentette ki Pukli István a 24.hu-nak adott interjújában. A budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint a pedagógiában is működik, ha valaki elismeri a hibáit, az erősíti a tekintélyt. Ugyanakkor leszögezte: a bocsánatkérés még nem elég, s valószínűleg így is, úgy is sztrájk lesz, akkor is, ha ezzel törvényt sértenek. "A pedagógusok sztrájkja önmagában semmit nem ér a szülők, a többi szakma támogatása nélkül. Arra kérjük az embereket, arra az egy órára jöjjenek az iskolák elé, vagy egész egyszerűen álljanak meg autójukkal az úton. Mert ez a kormány másból nem ért" - mondta, hozzátéve: ha csak minden második pedagógus melléjük áll, akkor sem bocsátanak el hatvanötezer főt. "Amúgy meg Orbán Viktor is törvényt sértett, amikor Gyurcsány idején kordont bontott, vagyis ha minket elbocsát, neki is illik börtönbe vonulnia. Ilyen ez a polgári engedetlenség".