Görögország;hitelprogram;

2016-03-21 10:44:00

Bajba kerülhet Athén

Valdis Dombrovskis uniós pénzügyi biztos óva intett attól, hogy visszaesés következzék be a görög hitelprogramban. „El kell kerülni egy olyan helyzetet, mint amilyen tavaly nyáron állt elő” – közölte a Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában. 

Az EU alelnöke a kritikus pontok között említette a vitatott nyugdíjreformot, a privatizáció kérdését, valamint a személyi jövedelemadó reformját. Mint fogalmazott, e téren még igen sok a teendő. Az adóhatóság átalakításával kapcsolatos tárgyalások sem zárultak le – tette hozzá. „A görög kormánynak még igen fontos döntéseket kell meghoznia” – emlékeztetett.
A nemzetközi hitelező trojka nemrégiben tért vissza Görögországba, hogy a reformok üteméről tájékozódjon, ám a felmérés mindenfajta eredmény nélkül zárult, így a pénzügyi szakértők elhagyták az országot. Az athéni pénzügyminisztérium egy munkatársa azt közölte, hogy húsvét után térnek vissza a görög fővárosba. Ezt erősítette meg Jeorjioszi Katrugalosz munkaügyi miniszter, aki arról beszélt, hogy április 2-án térnek vissza a nemzetközi szakértők a görög fővárosba. Mint mondta, nem született megállapodás arról, hogyan csökkentsék a nyugdíjra szánt kiadásokat. A cél az, hogy a vitás kérdésekben április 11-g, az euróövezeti csoport következő találkozójáig szülessék megállapodás. A görög sajtó szerint igen komoly viták merültek fel a hitelezők és a kabinet képviselői között. Görögországnak tavaly nyáron szavaztak meg egy harmadik, 86 milliárd euró értékű hitelprogramot.