Pukli, piros lap, de…

Pukli István ismert – a megfélemlített és a megalázott emberektől történő – bocsánatkérésre felszólító felhívása, amely alapvetően a magyar kormányfőnek szólt, három jelzővel illethető: irreális, szokatlan és szenvedélyes. Irreális, mert a felszólító lényegében azt mondja, hogy ha a kormányfő bocsánatot kér, akkor ők ezt elfogadják, utána pedig tiszta lappal indulhatnak a tárgyalások. De kérdezzük meg Pukli Istvántól: tud-e olyan országosan kiemelkedő politikust felmutatni, aki az elmúlt negyedszázadban tiszta lappal játszott? Nem inkább arról van szó – a példákat mellőzve -, hogy mi egy olyan nép tagjai vagyunk, akik történelmi okok miatt is, nem tudunk, és nem is akarunk tiszta lappal játszani. Szokatlan, hogy az ultimátum Orbán Viktornak, mint politikai vezetőnek szól. De hát ő is ember, mégpedig keresztény, akinek biztosan jelentéssel bír a bűn, a vétek, a hiba és a hozzájuk kapcsolódó bocsánat. A teológia szerint az Isten az embert a benne levő eredeti bűn és gonosz szellem ellenére igazságérzettel és a jó cselekedetek lehetőségével ruházta fel, de ezt az ember csak úgy tudja elérni, ha hisz az evangéliumban. A felebaráti szeretet parancsa elleni életvitel nem zárja ki – belátás esetén – az embertársaktól való bocsánatkérést, de a vallásos ember mondhatja, hogy neki a saját lelkiismeretével, az Istennel és – leegyszerűsítve – az egyházával van lelki (becsületbeli) elszámolni valója. Első számú politikai vezetőként pedig a miniszterelnök úgy vélekedhet, hogy 2018-ban, a fülkékben majd elszámoltatják. Szenvedélyes lépés volt, mert Pukli István első körben igazságvágyból az emberi méltóság megsértése ellen emelte fel szavát. Azt gondolom, hogy ennek lényegét sem ő, sem tüntető társai, sem a közvélemény, sem pedig a magyar kormány nem érti. Utoljára ugyanis az emberi méltóság (emberi jogok) hiánya ellen mintegy száz-százhúsz évvel ezelőtt voltak tüntetések, amikor az emberek vérüket adták a választójogért, a lelkiismereti szabadságért, a sajtószabadságért, a nők jogaiért és hasonlókért. A mai világ csak a materializmus szavát érti, ezért mindenki (!) materializálja Pukli István követelését. Mert mit mond a magyar kormány? „Mit háborognak, hisz nemrég kaptak nagy béremelést?” De Pukli István elindíthat valami hatalmas dolgot – aminek megoldására mi magyarok nem vagyunk képesek -, hogy negyed század után végre csináljuk meg bajaink leltárát. A sor elég hosszú lesz. Azokat valahogy orvosoljuk és bajaink okozói igenis kérjenek bocsánatot a magyar nép legalább hetven százalékától, mert ennyi vesztese biztosan van III. Magyar Köztársaságnak. Nagy politikai vezető valójában csak az lehet, aki belátja hibáit, azokért a néptől bocsánatot kér, és ha a nép felhatalmazza, folytatja, vagy újra kezdi munkáját. Értelmes belátás és értelmes bocsánatkérés nélkül ugyanis nincs semmi, helyesebben az van, ami napjainkban van.