Színházrajongó fiatalként tehát a világ legboldogabb embere volt, hogy közel tudhatta magát a kétszeres Kossuth-díjas művészhez, akiről sokan tudják, hogy imádta a fiatalokat, de azt senki, hogy Istvánt fiaként szerette.
Megmagyarázhatatlanul furcsa kapcsolat volt a mienk, én a csodát láttam benne, ő pedig ki tudja mit látott bennem. Folyamatosan vibrált körülötte minden, állandóan izzott a levegő, és még akkor is játszott, amikor kettesben voltunk. Előadás után általában ivott egy sört a színház társalgójában, természetesen üvegből, aztán beültünk a piros Suzuki Marutiba (én szigorúan csak a hátsó ülésre ülhettem), és vagy a Fészekbe vagy pedig a Kispipába mentünk vacsorázni - mesélte a "fogadott fiú" a Blikknek.
Én tudom, hogy Psota Irén az életet szerette, nem pedig a színházat, de számára a színház volt az élet. Mindent ennek rendelt alá, olyan szigorral és olyan odaadással, ami szinte felfoghatatlan – emlékezett K. István a február 25-én, életének 87. évében elhunyt művésznőre.
