A szülők beszélgetéséből leszűrhető, hogy az iskola pedagógusai nem képviseltetik magukat. Egy ősz úr megjegyzi, ehhez nem tud hozzászólni, mert 50 éve koptatta itt a padot, csak az akkori tanítókat, tanárokat ismerte.
Fél kilenc tájban a tömeg már nem fér el a járdán, elfoglalja az úttest egy részét is. Az autók óvatosan hajtanák el mellettünk, csak egy luxusautó türelmetlen vezetője dudál ránk. A másik oldalon, a járdán egy magányos fiatal nő siet, hirtelen éltetni kezdi a Fideszt, de mosolyog. Szerintem ironizál és polgárt pukkaszt, de valaki megjegyzi: van annyi pénz, hogy korpás legye a haja, biztos megfizették.
Közben megérkezik a népszerű nyelvész, Kókusszal, a jól nevelt és ápolt golden retrieverrel. A környéken lakó ismert írót is felismerni vélem, de rémes arcmemóriám akár meg is csalhatott.
Az első taps akkor csattan fel, amikor egy férfi hosszú nyélre erősített esernyővel érkezik, majd megjelennek a házi készítésű táblák és néhányan nemzeti színű, illetve uniós zászlót szorongatnak a kezükben. Egy nő arról beszél, hogy a szomszédos belvárosi kerületben, a Szemere utcai iskola elől eltanácsolták a szolidaritásukat kifejezni óhajtó szülőket, rokonszenvezőket. Innen nehéz ellenőrizni az állítás valóságtartalmát. Sűrűsödik a forgalom, az összeesküvés-elméletet kedvelők kijelentik, szervezetten jönnek a gépkocsik, hogy megzavarják a polgári engedetlenséget. Néhány autós szolidaritását szaggatott dudálással jelzi, tapsorkán a jutalmuk.
Háromnegyed kilenc után nyílik az iskola kapuja, néhány pedagógus lép ki rajta és megköszönik a tömegnek a szolidaritást. Természetesen a taps most sem marad el. Az emeleti ablakokból is integetnek, kedves szavakat mondanak a lentieknek, így ők sem maradnak tetszésnyilvánítás nélkül. Egyszer csak valaki rázendít a Tavaszi szél vizet árasztra és a tömeg együtt énekli vele.
Kilenc óra. Idő van. Az emberek csendesen beszélgetnek, lassan elindul ki-ki a dolgára.