A hiteles kereszténységről

Giczy György érdekes és tanulságos, lényegében a keresztény életvitellel foglalkozó írásához (Népszava, március 25-i szám) lenne néhány kiegészítésem. Talán azt mondanám el elsőnek, hogy a keresztény magatartás semmiképpen sem azonos a keresztény nemzeti politikával, ahogy az hazánkban megvalósul. Ezt a nagy európai (és magyar) politikai irányzatot Semjén Zsolték teljesen lejáratták, a nagyobbik kormánypárt alázatos szolgálójává alacsonyították. Ha a KDNP valóságos keresztény értékeket szolgálna, régen felemelte volna szavát a hatalmasra növekedett szegénység ellen, és nem segítene annak eltitkolásában. Egyetlen KDNP-s képviselő sem szólalt fel ebben az ügyben, inkább olyan ötletekkel áll elő Harrach Péter frakcióvezető, amelyek a lakosság háromnegyedének ellenállásába ütköznek. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után, akikben még élt a Barankovics-párt emléke, fokozatosan lemorzsolódtak, s mára a párt gyakorlatilag nem létezik. (Ebben Giczy Györgynek is szerepe van, Torgyán Józseffel való szövetségkötése súlyos hiba volt.)

Van egy barátom, gyakran találkozunk és megvitatjuk az eseményeket. Nem keresztény elveket vall, nem is ellenséges. Legutóbb olyasmit mondott: megbotránkoztatja, amit a kereszténység leple alatt művelnek a politikusok. Az a kijelentés jutott eszembe, amit Jézusnak tulajdonítanak: jaj annak, aki megbotránkoztat… A magukat kereszténynek festő politikusok úgy viselkednek, mint a farizeusok, kidüllesztett mellel sorolják érdemeiket, s még azzal is kérkednek, hogy nem olyanok, mint a bűneit bánó vámos. Nem jut eszükbe, hogy Jézus azt is mondta: jaj lesz nekik! Nem tudom, ismerik-e ezt a figyelmeztetést a „keresztény” politikusok. Érdekes volna elgondolkodniuk és magukba nézniük. Használna a hiteles kereszténység megvalósításának, ha a klérus tagjai távol tartanák magukat a politikától, és a hitélet erősítésével foglalkoznának. Akkor a „keresztény” jelző nem szolgálhatna kifejezetten embertelen intézkedések, törvények takarójául.

Keresztény magatartásra vall az egészségügy ellehetetlenítése? Olyan körülmények teremtése, hogy az egészségügyben tevékenykedők ne teljesíthessék esküjüket és elmeneküljenek? Ki emlékszik olyan parlamenti felszólalásra, amelyben bármelyik keresztény-nemzeti lobogót lengető képviselő szóvá tette volna az alapellátás vagy a kórházak gyalázatos állapotát? Nem kellett volna elmondaniuk, hogy nem a sportpályák építésének kellene prioritást adni, hanem a tönkretett oktatás- és egészségügynek? Mekkora szégyen, hogy az oktatásügy soha nem látott válságát egy KDNP-s államtitkár okozta? Igaz, az MSZMP-ből igazolt a keresztények közé… Nem volna haszontalan, ha a Magyar Katolikus Püspöki Kar útmutatást adna, hogyan képviseljék meggyőződésüket a civilek a társadalomban. Azt is érdemes volna megfogalmazniuk, hogyan ítélik meg az eseményeket, s hogy összhangban vannak-e azok a keresztény hittel, az evangéliumokban olvashatókkal?