Előfizetés

Karinthy-tárlat Széphalomban

Publikálás dátuma
2016.04.06. 07:47
FORRÁS: MAGYAR NYELV MÚZEUMA
Karinthy-ábrázolások, relikviák, kéziratok, valamint korhű, a 20. század elejéről származó tárgyak és az írót egykor megihlető technikai eszközök láthatók a Magyar Nyelv Múzeumának új kiállításán Széphalomban. 
FORRÁS: MAGYAR NYELV MÚZEUMA

FORRÁS: MAGYAR NYELV MÚZEUMA

A görbe tükör - Karinthy a kávéházban című tárlat szerdán nyílik. "Halló, itt Karinthy Frigyes, költő a huszadik századból!" - maga Karinthy köszönti telefonon az érkezőket, a telefoncsörgés a kiállítás központi egységében, a korhűen kialakított kávéház egyik szegletében szólal meg, amelynek neve szintén az író mondása: "ahol az írók eszik egymást". A tárlaton a kávéházi enteriőr köré elrendezett fényképeken, rajzokon, szövegtáblákon és monitorokon a kávéházi világ felől pillanthat rá a látogató Karinthy Frigyes életpályájának egy-egy kiemelt mozzanatára, így a New York kávéházban való jelenlétére, az Így írtok ti születésére, a Karinthy és a nők gondolatkörre, valamint a pályát meghatározó Nyugat folyóirat és az író kapcsolatára.

Felismerni a tehetséget

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.04.06. 07:46
Berki Attilát az égvilágon semmi nem érdekelte annyira, mint a zenélés FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Berki Attila tizenhat éves fiatal dzsesszzongorista, jelenleg a Bartók Béla Konzervatórium ösztöndíjas tanulója. Az ifjú zenész tanárai szerint nagyszerű adottságok birtokosa, mégsem jutott be egyetlen kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorába sem. Berki Attilával és oktatójával talentumról, s annak karbantartásáról, fejlesztéséről beszéltünk.

Volt egy kisfiú, aki szinte az anyatejjel együtt szívta magába a zene szeretetét, négyévesen már a szintetizátort püfölte, hatéves korától pedig zeneiskolába járt. Még nagyon kicsi volt, amikor szintén zenész családja megállapította, hogy kiválóan játszik zongorán. A Pest megyei Galgahévízen lakó Berki Attila számára onnantól kezdve végleg megpecsételődni látszott a jövője, amely szépen ível felfelé.

- A családban rengeteg zenész van anyai és apai ágon is, apa szülei is zenészek – kezdi a tizenhat éves zenész, amikor nem messze a Nagymező utcai Bartók Béla Konzervatóriumtól helyet foglalunk egy padon, s a kellemes tavaszi napsütésben beszélgetni kezdünk. Atikát – aki ragaszkodik ehhez a megszólításhoz – nagyapja, Vidák Attila kíséri el élete első komoly interjújára, korábban csak tévés tehetségkutató műsorok válogatóján kellett magáról beszélnie. Fiatalos nagyapja többször bólint, jelezvén, unokája valóban kiskora óta zenél, mindig is zenész akart lenni. Van-e bármi más, ami foglalkoztatta gyerekként? – igyekszem tudakolni Atikától. Tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász is akarhatott volna lenni, de ő azt feleli, az égvilágon semmi nem érdekelte annyira, mint a zenélés. Majd hozzáteszi, ezt abszolút nem bánja.

Sok művész félti a gyerekét saját pályájától, de a fiatalember elmondása szerint a környezete kifejezetten örült a választásának. – Amikor négyévesen elkezdtem szintetizátoron játszani, még nem gondolták volna, hogy tovább megyek ezen a pályán, jegyzi meg. – Mivel egyre jobban érdekelt a zene, hatévesen beírattak az aszódi Podmaniczky Művészeti Iskolába, öt évre rá pedig az egyik legkiválóbb zenei képzést nyújtó intézménybe, a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskolába kerültem. Ott kezdett el tanítani Bubenyák Zoltán zongorista, ő készített fel ide, a konzira – meséli. Szűkszavúan hozzáteszi, szeret a terézvárosi intézmény sokat látott falai között tanulni; azóta, hogy két éve felvették, szinte minden ideje a tanulásra megy. Némi habozás után azért részletesen kifejti, hogy annyira sok időt vesz igénybe a képzés, hogy gyakran az egész napját ott tölti. Vannak olyan napok, amikor már reggel hattól akár este nyolcig ott kell lennie, délután kettőig zömében a közismereti tantárgyakat tanulja, utána következik a nap fénypontja, a zenei órák sokasága. A zongorista srác főtárgya a jazz-zongora, emellett klasszikus zongorát is tanul, de improvizációs gyakorlata (itt jazz improvizációt igyekszik elsajátítani), ritmus improvizációja, vokálja és zenekari foglalkozása is van.

Sok kamaszkorú gyereknek nehéz megszoknia az egész napos elfoglaltságot, de Berki Attila számára mindig is természetes volt, hogy ahhoz, hogy profi zenész legyen – márpedig mindig is ez akart lenni, a zenélés számára még kicsiként sem volt hobbi – sokat kell dolgoznia. Elhivatottság és alázat, ezek a legfontosabb kellékei annak, hogy valaki „igazi” zenész legyen, véli a dzsesszzongorista. Már iskolás korában vágyta a közönséget, sokszor az iskolában is zongora mögé ült, ámulatba ejtett osztálytársainak játszott is mindenfélét a klasszikustól kezdve a jazzen át a mulatósig. Ahogy hallgatom, felmerül bennem a kérdés, vajon tényleg egyáltalán nem volt-e nehéz beleszoknia abba a helyzetbe, hogy társaival ellentétben neki korlátozott szabadidő jut, s például a maihoz hasonló kellemes tavaszi-nyári napokon nem mehet csak úgy ki, focizni a haverokkal. – Ez a mai napig úgy van, hogy a többiek rúgják a labdát, eljárkálnak ide-oda, de akad több olyan kortársam is, aki dolgozik. Én viszont legtöbbször a zongora mellett ülök, mert még, ha azt is mondják, tehetséges vagyok, rengeteget kell gyakorolnom. Egyébként régen, amikor kicsi voltam, akkor is így volt – meséli. Még szerencse, hogy a tizenhat éves megnyugtatásként hozzáteszi, persze van úgy, hogy kimegy a társaihoz, mert focizni jó, s amúgy sem lehet egésznap a zongoraszék mögött ülni.

Berki Attila 2014 tavaszán jelentkezett a TV2 kereskedelmi csatorna énekes tehetségkutató műsorába, a castingra többek között az Érints meg lassan című Balázs Fecó-nótát vitte, egy másik produkciójában pedig saját magát kísérte zongorán. Az ének iskolája ítészei ekkor elmarasztalták, pedig Atika régóta énekel. A fiú a mai napig nem tudja, miért nem tetszett a zsűrinek a fellépése, mert többen dicsérték a stúdióban, tehetségesnek nevezték. – Nem csak a tehetségről van szó, szólal meg a nagyapja. – Sógor-koma világban élünk, miért ne lehetne itt is erről szó, vagy éppen arról, hogy megkenik a zsűrit? – morfondírozik el Vidák Attila. Unokája kérdőn maga elé nézve csak annyit mond: lehet. Megtudom tőlük, szegény család az övék, és amit tehetnek, azt a fiúra költik, ezért is tartják elszomorítónak azt, hogy mások kapcsolataik révén, anyagi javaiknak köszönhetően érvényesülnek a zenei szférában. – Kis Grófo, a híres mulatós zenész például milliókat letesz az asztalra, hogy folyjék, mint a víz – mondják.

Persze a galgahévizi, roma származású srác nem az a fajta, aki egy könnyen feladná. Első megmérettetése óta jelentkezett a Kismenők című tehetségkutatóba, ahol elmondása szerint szintén nagyon pozitív kritikát kapott, már szerződés aláírásról volt szó, mégsem értesítették a továbbjutásról. Elment a Hungary’s Got Talent válogatására is, pedig a két csalódás után volt benne félsz a visszautasítás miatt. Itt sem jutott be a műsorba, családja és tanárai nem is igazán értik, mi állhat a háttérben. Atika, akinek a magyar ősökkel rendelkező Keith Jarrett amerikai dzsesszzongorista és a Váradi Roma Café egykori zongoristája, Berki Artúr az egyik példaképe, azt mondja, nagyjából egyetért azzal, hogy túl sok a tehetséget kereső műsor a magyar palettán. Igyekszik objektíven, szakmai szemmel nézni a műsorokat, és – akárcsak mások – úgy sok esetben ő is arra jut, nem mindig a legnagyobb tehetséggel megáldottaknak áll a zászló.

Bubenyák Zoltán zongorista, aki éveken keresztül tanította a fiút, a Népszava megkeresésére elmondta, véleménye szerint Attilának félelmetesen jó adottságai vannak, soha nem kellett előadásmódbeli dolgokról beszélni vele. Meglátása szerint a leendő zenei fenomén ösztönösen jól nyúl a dalokhoz, vérében és fülében van a jazzes megszólalás. – Egy tévés tehetségkutatóba nem feltétlenül olyan személyiségeket keresnek, mint amilyen az Attila. Ő igazából tökéletesen művészalkat, kicsit befelé forduló, míg egy ilyen műsorba nagyon kifelé dolgozó, igazán kommunikatív embereket várnak – közölte lapunkkal Bubenyák. Hozzátette, úgy véli, a magyar komolyzenei oktatásban vannak lehetőségek, de a könnyűzenei tehetségek esetében inkább tehetségkutatásra, s nem feltétlenül tehetséggondozásra fordítják a legnagyobb hangsúlyt. Ezt mutatja a temérdek tehetségkutató is, egymást követik az ilyen műsorok, de ezek a felfedezettek gyakorlatilag nagyon rövid karriert tudnak befutni, mert folyamatosan jönnek az „újabb kitermelésből” a jövő sztárjai, mondta.

Berki Attila azonban nem adja fel, a következő tehetségkutatók válogatóira is elmegy, hogy megmérettesse magát. Nyártól pedig már egy könnyűzenei zenekar billentyűseként hallhatjuk, a formáció legfiatalabb tagjaként.

Közelkép - Rákterápia

Megjelent magyarul egy könyv, amelyet már akkor többen bibliaként használtak betegségük legyőzésére, amikor még csak partizánfordításban, stencilezett lapokon adták egymásnak a rák ellen küzdő betegek.

Dr. Max Gerson Rákterápia című, több mint 440 oldalas könyve több beszédes alcímet is felsorakoztat: 1. Ötven eset eredménye 2. Természetes gyógymód daganatos és egyéb krónikus, degeneratív megbetegedések kezelésére s végül 3. Harminc év klinikai tapasztalat összegzése. Gerson Németországban született, de a hitleráj elől a 1930-as évek második felében Amerikába ment a családjával és ott olyan rákos betegek kezelésére kidolgozott módszerrel szerzett világszerte ismertséget, akikről a sikertelen hagyományos kezelés után a gyógyítók már lemondtak. Ma, amikor előbb tanulunk meg hitetlenkedni, mint hinni a hagyományostól eltérő ajánlatokban, Albert Schweitzerre érdemes odafigyelnünk: „Dr. Gersonban az orvostudomány egyik legkiemelkedőbb géniuszát látom.”

Gerson saját betegsége révén talált rá a gyógyító módszerére: felfedezte, hogy étrendi változtatásokkal meg tudja előzni a súlyos migrénrohamai bénító fájdalmát. A rákkal szemben alkalmazott terápiája is az étrenden alapul. Gerson módszere, ahogy a Rákterápia című könyve lapjain minden részletre kitérően leírja, egyrészt a pontosan kidolgozott étrend révén az immunrendszer megerősítését, másrészt a szervezet méregtelenítését helyezi a középpontba. Ennek megfelelően a könyvben részletes leírását adja, mi mit jelent, mi ajánlott, minek mi az eredménye. A felsorolt gyógyult példák pontosan adatolják a betegséget, majd a terápia eredményét. Ez annak a tükrében különösen beszédes, ha belegondolunk, hogy Gerson halálakor (1959) még halálos betegségnek számított a rák. Azóta módszeréből sok minden beszivárgott a köztudatba, kezdünk rájönni az étkezés rendkívüli jelentőségére. Könyvének megjelenéséről jó tudni, hisz mára a rák – már-már népbetegség. (Rákterápia – kiadta: Gerson Egészségközpont)