Napi Extra;MÚSZ;Kiss László;

2016-04-07 20:39:00

Reagált Kiss László lemondására a MÚSZ

Csütörtök délután Kiss László lemondott százhalombattai alpolgármesteri posztjáról és a szövetségi kapitányi tisztéről is. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) Gyárfás Tamás távollétére hivatkozva későbbre ígért tájékoztatást.

Nem élte tehát túl a személyét ért botrányt Kiss László, akiről kedden a Privatkopo.hu internetes portál megírta: 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Bár szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetősége és az edzőbizottság egyaránt változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót, helyzete tarthatatlanná vált. 

Kiss László lemondásáról bővebben ide kattintva olvashat!

A MÚSZ részéről Hargitay András elnökségi tag, utánpótlás-kapitány elmondta, hogy Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Triesztbe, a férfi vízilabda olimpiai selejtező színhelyére utazott, ahol a nemzetközi és az európai szövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket. A MÚSZ az elnök hazaérkezése után foglal majd állást a történtekkel kapcsolatban.  A szövetség később közleményben is reagált a lemondásra. Ebben többek között az áll: a vezetőség és az edzőkollégák többségével Kiss László megosztotta, hogy egykor egy koncepciós perben született meg ellene az ítélet, és ártatlanságát bizonyítani is fogja. 

"A szövetség szeretne hitelt adni neki, ugyanakkor a kapitány a kialakult helyzetben levette a terhet a vállakról azzal, hogy csütörtökön lemondott: mindenekelőtt azért, hogy ezzel is segítse a sportág érdekeit, megteremtse a szükséges nyugalmat, hogy újfent a versenyzőkre, a feladatokra irányuljon a figyelem négy hónappal az olimpia, illetve alig több mint egy esztendővel a 2017. évi budapesti világbajnokság előtt - és hogy újfent jogos elismerésben részesüljenek mindazok, akik sokat tettek és tesznek a magyar úszósportért" - olvasható a közleményben.

Kiss László három hónapja is lemondott kapitányi tisztségéről. Január 7-én azzal indokolta döntését, hogy megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján, amikor szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban bírálatokat megfogalmazó versenyzővel, de a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta őt anékül, hogy szóba állt volna vele. Akkor a kapitányt par nap alatt meggyőzték, hogy maradjon.