Előfizetés

A hajléktalanokért akcióznak a Parlamentnél

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2016.04.12. 07:16
Üzenetekkel várták az aktivisták a parlamenti ülésre érkező képviselőket FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Ma szavaz a parlament a szabálysértési törvény közterületen való tartózkodást büntető passzusainak eltörléséről. A Város Mindenkié csoport aktivistái tegnap a képviselőknek adtak emlékeztetőket, ma este pedig – a szavazás eredményétől függően - öröm- vagy tiltakozó tüntetésre várnak mindenkit a Kossuth térre.

Hajléktalan emberek személyes üzeneteivel felcímkézett kulcsokat adtak át tegnap a parlamenti ülésre érkező képviselőknek A Város Mindenkié csoport aktivistái, hogy felhívják a figyelmet a szabálysértési törvényhez benyújtott módosításra, amely kora este került napirendre az Országgyűlésben. Kulcs a szívünkhöz – Üldözés helyett otthonokat – hirdették a fedél nélkül élők képviselői, akiktől a többség rövid beszélgetésre is megállva átvette az ajándékot. A liberális Fodor Gábortól a jobbikos Dúró Dóráig, a szocialista Hiller Istvántól a fideszes Deutsch Tamásig 70 politikus tette zsebre az emlékeztetőt, bár volt olyan képviselő is, aki undorodva fordult el a felé nyújtott kéztől.

Az Országházba érkezőket a bejáratoknál és a mélygarázsok lejáróinál a csoport négy kiválasztott tagja az érzelmekre hatva, bibliai példákat idézve, vagy egyszerűen a választott képviselők politikai felelősségére apellálva próbálta meggyőzni arról, hogy el kell törölni a szabálysértési törvénynek a közterületen való életvitelszerű tartózkodást büntető passzusait, hogy megszűnjön a hajléktalan emberek hatósági zaklatásának lehetősége.

Az akció egyik szervezője, Udvarhelyi Tessza szociológus a Népszavának felidézte, hogy amióta 2013 októberében életbe lépett a szabályozás, több mint 500 esetben indítottak szabálysértési eljárást a hatóságok hajléktalan emberek ellen csak azért, mert nincs hol lakniuk. A paragrafus eltörlésének javaslatát Szél Bernadett karolta fel, aki hónapok óta küzd azért, hogy a parlament ismét foglalkozzon a kérdéssel. Az LMP társelnöke nemrég a honvédelmi és rendészeti bizottságban azt el tudta érni, hogy a történelemben először egy hajléktalan embernek szót adjon Kósa Lajos elnök, de azt már az AVM aktivistáival közösen sem tudták kiharcolni, hogy a fideszes többség elfogadja a módosítást. Szemlesütve ugyan, de a kormánypárti képviselők tartózkodtak a szavazástól. Az LMP frakciója ezért vitte közvetlenül a plenáris ülés elé a módosító javaslatot, amelynek a tegnapi tárgyalás után ma lesz a szavazása.

A hajléktalanok tegnapi figyelemfelhívó akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy nem az utcán élők üldözése, hanem otthonok teremtése jelentene megoldást. A kormány eddigi hozzáállása alapján nehezen képzelhető el, hogy megszavazzák a szabálysértési törvény módosítását, ezért ma este 18 órára A Város Mindenkié csoport „állj ki a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen” jelszóval tiltakozó tüntetést szervez a Kossuth térre. Ha megtörténik a csoda és megszavazzák a képviselők a büntethetőség eltörlését, akkor pedig közös ünneplésre várnak mindenkit.

Zaklatás, élmény, siker?

Publikálás dátuma
2016.04.12. 07:15
A gyermekkori sportolás elsősorban szabadidős tevékenység, amiben a döntő maga a mozgás, a társaság, a kikapcsolódás FOTÓ: EP/TH
A sport elsősorban örömforrás. A gyermekek többsége a mozgás öröméért és a jó társaságért megy el sportolni. Mégis a gyermekek kétharmada érzelmi, harmada fizikai vagy szexuális erőszakkal is szembesül a sportolás során. Milyen tapasztalatokat szereznek a magyar gyermekek? Mit tehetünk a védelmük érdekében? Erről szól az UNICEF Magyar Bizottság Gyermekek tapasztalatai a sportban című kutatási jelentése.

A sport és a játék elősegíti a gyermekek testi és lelki fejlődését, formálja személyiségüket. A fiatalok a játékon keresztül toleranciát, fegyelmet és egymás iránti tiszteletet tanulnak. A sport emellett hozzájárulhat a konfliktusok feloldásához, a társadalmi befogadáshoz.

Az UNICEF Magyar Bizottság által készített kutatás az első gyermekjogi szempontú vizsgálat a gyermekek sportban szerzett tapasztalatairól. Az online kérdőívet 957 fő, 18 és 63 év közötti felnőtt töltötte ki a szervezett sportban szerzett gyermekkori élményeiről. A kutatási mintába 886 válaszadó adata illetve 858 személyes történet, beszámoló került. A vizsgálat nem reprezentatív, de a minta nagyságára és minőségére tekintettel kétségbevonhatatlanul informatív.

A téma gyermekjogi megközelítése azt jelenti, hogy egyaránt biztosítani kell a gyermekek számára a szabadidőhöz, életkoruknak megfelelő játékhoz és sporthoz való jog érvényesülését és az erőszakmentes gyermekkorhoz való jogot. Ez a két alapelv nincs versengő helyzetben, egyidőben kell érvényesülniük. A sport sok tekintetben saját határaink elérését, a komfortzónánk elhagyását jelenti. Ez azonban nem sérthet olyan általános értékeket, mint az emberi méltóság vagy a Magyarországon 2005 óta érvényben lévő zéró tolerancia a gyermekekkel szembeni erőszak területén.

A mozgás öröme

A kutatási eredmények tanúsága szerint a gyermekek elsősorban a mozgás öröme (29%), a barátokkal való együttlét (22%), és a kikapcsolódás kedvéért (14%) kezdenek el sportolni. A siker, és a küzdelem – mint motivációs tényező – csak ezt követően, 13% illetve 12% arányában jelent meg a válaszok között. Látható tehát, hogy a válaszadók többsége a gyermekkori sportolást elsősorban szabadidős tevékenységnek tekintette, amiben a döntő maga a mozgás, a társaság és a kikapcsolódás (65%). Izgalmas eredmény, hogy a siker (az edzők, szülők és a külvilág felé) mint az egyik legfontosabb, ha nem egyetlen értékmérője a gyermek sportolásának mindössze a válaszok 13%-ban jelent meg.

Arra a kérdésre, hogy „Mi volt az, amit a legkevésbé szerettél a sportban?”, a kutatási mintába került válaszolók legnagyobb arányban a csapattársak közötti konfliktust, rivalizálást, valamint a sportszerűtlenséget jelölték meg (19%-19%). Ezt követően a teljesítménykényszer (15%), az edzővel, más felnőttel való viszony (12%) okozta a legnagyobb nehézséget a válaszadóinknak. Ezen kívül minden tizedik résztvevő említette, hogy a sportolás túl sok időt vett el, és ez problémát jelentett, valamint sérüléseket szenvedett (9%). Ha elfogadjuk, hogy a gyermekek elsősorban szabadidős tevékenységként fogják fel a sportolást, ami a kortársakkal, barátokkal való együttlét egyik formája, teljesen érthető és indokolt, hogy a legnagyobb nehézséget az ezen a területen kialakuló problémák jelentik. A csapattársak és az edzők, más felnőttek közötti konfliktusok minden harmadik válaszadónak problémát okoztak gyermekként. Egy feszült, rivalizálással és konfliktusokkal terhes viszonyt nyilvánvalóan tovább ront a teljesítménykényszer, ami a válaszok harmadában szintén problémaként jelent meg.

Elsődleges az edzővel való kapcsolat

A kutatásban résztvevők 63%-a alapvetően pozitívnak értékelte a gyermekkori sportélményeit, és elégedett volt azzal a figyelemmel, amit gyermekként az edzőjétől kapott. A válaszok 69%-ának tanúsága szerint a gyermekek egészséges életmódjához és testképéhez hozzájárult a sportolás.

A csaknem 100 élményleírás között döntően olyan eseteket találunk, amelyek rámutatnak arra, hogy a sportolás légkörét elsődlegesen az edző személye, és a sportoló gyermek edzővel való kapcsolata határozza meg. Az edzővel való kapcsolat mellett meghatározó az is, hogy a gyermek hogyan „érkezik” a sportba, azaz mennyiben a saját döntése adott sportág, és mennyiben érezhető a szülői ráhatás, kényszer. Az is fontos része a gyermekek sportélményeinek, hogy milyen „útravalót” kapnak a szülőktől. Miért kezdenek el sportolni és mi a szülő célja azzal, hogy sportolni viszi a gyermekét.

Gyakori az érzelmi bántalmazás

Az érzelmi, lelki bántalmazás nagyon nehezen megfogható kategória, hiszen nem hagy látható nyomot (miközben hatása mégis érzékelhető a gyermek fejlődésében, személyiségének alakulásában). A legújabb orvosi kutatások tanúsága szerint a lelki bántalmazás ugyanazokon az agyi területeken hat, mint a fizikai erőszak – hatását tekintve tehát nincs különbség aközött, ha valakit szavakkal vernek, vagy például megalázó módon viselkednek vele, mint ha lekevernek neki egy pofont. A kérdőívben az érzelmi sérelemokozást az alábbi kategóriák szerint mérték: megalázás, zaklatás, gúnyolódás, csúfolódás, hazugságok terjesztése (verbális erőszak), érzelmi elhanyagolás (a gyermeket figyelmen kívül hagyják), fenyegetés. Ez utóbbi kategórián belül több formát is néztek: fenyegetés a csapatból való kirúgással, a versenytől való eltiltással, megveréssel fenyegetés.

A kutatásban résztvevők gyermekkori élményei között igen magas arányban fordult elő lelki, érzelmi bántalmazás. A válaszadók 50%-a számolt be megalázásról, 40%-uk kötekedésről, 45%-uk a személyiségüket súlyosan sértő szitkozódásról, kiabálásról. Az érzelmi elhanyagolás aránya a mintánkban 34%-os volt.

Az érzelmi bántalmazást elszenvedettek között fordult elő a legtöbb sérült önképpel rendelkező (84%), a legtöbb fizikailag bántalmazott (96%) és a legtöbb szexuális zaklatást elszenvedett (95%). Ez a korreláció egyértelműen mutatja, hogy az érzelmi bántalmazás milyen súlyosan károsíthatja egy gyermek „önvédelmi képességeit”, önbecsülését, önbizalmát, egészséges önképét. Ezek a jellemzők ugyanis alapvetően meghatározzák mennyire tudja megvédeni magát egy gyermek, vagy mer segítséget kérni egy bántalmazó helyzetben illetve, hogy mennyire „ellenálló” az őt ért bántalmazással szemben.

A kérdőívre adott válaszok tanúsága szerint a gyermekkorban sportolóként elszenvedett érzelmi bántalmazásért (55%-ban) az edzők, és 45%-ban a csapattársak voltak felelősek.

Sajnálatos eredménye a kutatásnak, hogy az érzelmi bántalmazásról a gyermekeknek mindössze 17%-a beszélt valakinek, illetve kért segítséget az ügyben. A jelzések döntő többsége (80%) a családtagok felé irányult. A sportegyesületen belül a gyermekeknek mindössze 2%-a kért segítséget annak érdekében, hogy abbamaradjon az őt ért érzelmi bántalmazás.

A gyermekekkel szembeni érzelmi erőszak tipikusan az a terület, ahol sokan a gyermek túlérzékenységével, “kényességével” magyarázzák, ha egy gyerek látható jelét adja, esetleg tiltakozik az őt ért erőszakkal szemben. Más oldalról viszont (ahogyan azt sok válaszadó is kifejtette), a sport egy olyan terület, ahol a játék hevében, a jobb teljesítményért folytatott harcban többet megengedhetőnek gondolnak a felnőttek és a gyerekek egyaránt. Sajnos azonban az érzelmi erőszak elfogadása egy csúszós lejtő. Nagyon nehéz meghúzni a határokat, és általában az érzelmi erőszak alkalmazása egyenesen vezet a megalázó, lealacsonyító bánásmódhoz, annak minden következményével együtt.

Szexuális bántalmazás

A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések területén van a legnagyobb látencia (rejtve maradás), valamennyi bántalmazási forma közül. Egyrészt nagyon sok esetben a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy ami velük történik az nem megengedhető, másrészt az áldozatok igen gyakran bűntudat és szégyen gyötri az átélt szexuális zaklatás miatt, ami akadályozza őket abban, hogy beszéljenek, vagy segítséget kérjenek. Olyan zaklatási formákra is rákérdeztek, ami a magyar társadalomban sokszor nem minősül szexuális zaklatásnak. Így például a szexuális tartalmú viccek, kéretlen levelek, üzenetek, telefonhívások, szexuális tartalmú és sértő megjegyzések egyaránt szerepeltek a kérdőívben.

A válaszok tanúsága szerint a gyermekkori sportolások alkalmával a kutatásban résztvevők 31%-a találkozott a szexuális zaklatás valamilyen formájával.

Arra a kérdésre, hogy ki volt felelős az elszenvedett erőszakért, az esetek többségében a csapattársakat jelölték meg (35%) a kérdőív kitöltői. A beavatás mellett ez a másik olyan kategória, ahol nem az edzők (más felnőttek) felelősek legnagyobb arányban a gyermekbántalmazásért. (Edzők érintettsége: 12% volt, más felnőtteké: 19%)

Zéró tolerancia

A fizikai bántalmazás területén igen egyértelmű a jogszabályi környezet. Zéró tolerancia van érvényben hazánkban 2005 óta, ami azt jelenti, senki, semmilyen formában nem alkalmazhat egy gyermekkel szemben testi fenyítést, vagy fizikai erőszakot. Összességében fizikai erőszakkal a kutatási mintába került esetek 40%-ban találkoztunk. Az esetek 17%-ban sérült gyermek edzésre, versenyre kényszerítése, 23%-ban fenyítő célzatú lökdösésre, megrázásra, megütésre, megpofozására vagy a gyerek megdobására került sor. A válaszolók 8%-a számolt be arról, hogy lefogták, annak érdekében, hogy fizikai erőszakot alkalmazhassanak vele szemben. A fizikai erőszak egyik legsúlyosabb formájáról (amikor eszközhasználatra is sor került, pl. bot, ütő, cipő, papucs) a válaszadók 14%-a számolt be.

Az esetek 35%-ban a kérdőív kitöltői az edzőt, 27%-ban pedig a csapattársakat tették felelőssé az elszenvedett fizikai erőszakért.

 A Fehér Könyv
Minden 18 éven aluli sportoló gyermek elsősorban gyermek, és csak másodsorban sportoló. Ez azt jelenti, hogy jogaiknak, szükségleteiknek és a védelmükben hozott speciális szabályoknak minden esetben érvényesülniük kell. Az erőszak és a bántalmazás nem természetes része a sportnak, a jobb teljesítményre, sikerekre és eredményekre való motivációnak. Ez nem lehet az az ár, amit elfogadottnak és magától értetődőnek tekintünk.
Az Európai Bizottság 2007-ben kiadott Fehér Könyve rámutat, hogy a sportban olyan veszélyek és kihívások is jelen vannak, mint a fiatal játékosok kihasználása vagy az erőszak. Hat kiemelten kezelendő probléma egyikeként említi a kiskorú sportolók gyenge védelmét, valamint a sporttal kapcsolatos erőszak káros hatásait. Külön pontot szentel a kiskorúak védelmének, melyben küzdelemre szólít fel a kiskorúakkal szembeni nemi erőszakkal és zaklatással szemben. Kiemeli továbbá a gyermekek gazdasági célú kizsákmányolását, az esélyegyenlőség elvét, a rasszizmus, szerhasználat elleni küzdelmet, és a sporteseményeken megjelenő erőszak kérdését.

Kapcsolódó
UNICEF: Együtt a gyerekekért

Súlyos alapjogsértések a Szent Imre Kórházban

Súlyos alapjogsértéseket és komoly hiányosságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa hivatalból lefolytatott vizsgálata során egy, a budapesti Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán szülő nő ügyében. Székely László alapjogi biztos a tavaly márciusi sajtóhírek megjelenése után azonnal elindította vizsgálatát.

A pszichiátriai osztály zárt részlegének alkalmazottjai annak ellenére nem észlelték a vajúdást, illetve a szülés megindulását, hogy az állapotos nőt a krízismegfigyelőben helyezték el és "legalábbis az előírások szerint" szigorú megfigyelés alatt tartották. Az ombudsman szerint embertelen és megalázó bánásmódot jelentett önmagában az, hogy a várandós nő az észlelésig lekötözve vajúdott, így kellett megszülnie gyermekét. A hatósági boncolás eredménye alapján tény, hogy a gyermek élve született, a vajúdás és a szülés nem megfelelő körülményei miatt halt meg.

Az ombudsman jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges kidolgozni a pszichiátriai ellátást igénylő várandós nő, a magzat, az újszülött biztonságát és érdekeit, valamint az alapjogi garanciákat egyaránt szem előtt tartó eljárásrendet. Ezen belül különös körültekintéssel, akár az általános előírásokat meghaladóan kell odafigyelni a "hátrányos feltételekkel" induló magzatokra és így az anyára is.

Még tartott az ombudsmani vizsgálat, amikor újabb jelzés érkezett az alapjogi biztoshoz arról, hogy a pszichiátriai osztály szobái zsúfoltak, nincs ebédlő, társalgó, és időről időre a folyosón helyeznek el betegeket, Székely László ezért áttekintette az osztály működését is.

Megállapította: súlyos alapjogi visszássághoz vezet, hogy a pszichiátria azért vesz fel betegeket, mert más osztályok nem tudják, illetve nem akarják fogadni őket. Az alapjogi biztos szerint sérti az emberi méltósághoz való jogot, hogy a kórház folyosóján a jogszabályi előírásokat is figyelmen kívül hagyva időnként betegeket helyeznek el, és komoly problémát jelent az egy betegre jutó minimális terület biztosítása is.

A tájékoztatás szerint a vizsgálat azt is feltárta, hogy a pszichiátriai osztályon az úgynevezett kémiai korlátozásnak minősülő gyógyszerezést nem dokumentálják a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az adatlapokat ismétlődő jelleggel pontatlanul és hiányosan töltik ki.

Székely László az újszülött halálának ügyében és a pszichiátriai osztály működése miatt több ajánlással fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, az országos tiszti főorvoshoz, a kórház főigazgatójához, valamint az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ főigazgatójához is.