lemondás;Játékszín;Németh Kristóf;

2016-04-13 07:45:00

Németh Kristóf: nem értek egyet a kettős ügyvezetéssel

Lemondott a Játékszín vezetéséről Németh Kristóf ügyvezető igazgató. Mint az MTI-nek elmondta, tulajdonostársaival eltérő módon képzelte el a magánszínház működését. A Játékszín 2012-től működik magánszínházként. Az akkor végelszámolás alatt lévő, száz százalékos állami tulajdonban lévő Játékszín Nonprofit Kft.-t négy magánszemély vette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től 3,1 millió forintért. 

"Nem értek egyet azzal a döntéssel, amelyet a társaságunk taggyűlése hétfőn meghozott, és amely szerint a továbbiakban Bank Tamás megválasztásával kettős ügyvezetéssel működött volna a Játékszín" - mondta. Lemondását május 31-ével adta be, a Játékszín új vezetője Bank Tamás színész lesz. "Sikereink csúcsán vagyunk, a kezdeti nézőszámot megháromszoroztuk, a bevételi adatok rekordot döntenek, soha ennyi nézőnk nem volt. Szinte minden előadásunk telt házzal megy, nagyon jó a megítélésünk a közönség és a szakma köreiben egyaránt" - sorolta Németh Kristóf.

Kitért arra, hogy tulajdonostársai részéről a napi működés megkönnyítése hangzott el érvként a változtatásra, holott szerinte éppen ezen a téren okozhat zavarokat két egyenrangú ügyvezető. A távozó ügyvezető igazgató szerint ízlésbeli különbségek vannak közte és tulajdonostársai között, a viták elsősorban kommunikációs és üzletvezetési kérdésekben alakultak ki". A Népszava megkeresésére Németh Kristóf azt mondta, hogy körülbelül egy éve érezte Bank Tamáson az igazgatói ambíciókat. De szerinte, ha egy hajó kormánylapátját ketten kezdik el ráncigálni, ráadásul nem is ugyanabba az irányba, abból előbb-utóbb hajótörés lehet, és ő ezt akarta elkerülni. Nem tud olyan esetről, hogy amiatt, mert rá várni kellett, a színház bármitől is elesett volna. A külső munkáit amúgy is jelentősen lecsökkentette. Komolyabb irányba szerette volna elvinni a színházat, mélyebb gondolati tartalmakat bemutató darabokat akart műsorra tűzni. Májusban még bemutatója van a Játékszínben, A hűtlenség ára című produkcióban játszik.

Bank Tamás, produkciós igazgató ugyancsak 30 százalék tulajdonnal rendelkezik, ahogy Metz Alexandra jogász is, Szűcs Attila, nyugdíjba ment gazdasági igazgatónak 10 százaléknyi tulajdonrésze van. Ők hárman voksoltak a kettős ügyvezetésre, ahogy Bank Tamás a Népszava megkeresésére elmondta. Erre szerinte azért volt szükség, mert Németh Kristófnak igen sok dolga volt, keveset tartózkodott a színház területén. Bizonyos aláírásokkal nagyon sokat kellett várni, és határidős dolgok is sokat álltak. Ezért akartak kettős ügyvezetést, de Németh ebbe nem ment bele. Egy taggyűlésen megjelent egy ügyvéddel és határozottan azt mondta, hogy nem szeretne változást. A következő taggyűlésre a másik három tulajdonos is ügyvéddel érkezett, és azt mondták, hogy megszavazzák a kettős ügyvezetést. Sajnálják, hogy Németh emiatt lemondott. Bank Tamás szerint emberi, erkölcsi és szakmai problémáik voltak. De nem akarták se leváltani, se meghurcolni. A mostani produkciós igazgató azt állítja, nincsenek ügyvezetői ambíciói, lehet, hogy nem is ő lesz az. Ők csak egy sikeres színházat szerettek volna még sikeresebbé tenni és gyorsabb ügyvezetést csinálni. Arra a kérdésre, hogy mi nem ment, amikor pótszékes házakkal játszanak, Bank Tamás azt felelte, hogy "ezt mi csináltuk meg a másik két tulajdonostársammal. Kristóf nem nagyon volt a színház területén. Igen sokat szerepelt itt-ott, ami biztosan a Játékszín jó hírnevét vitte tovább, de emiatt a színházban álltak a munkák. Azért azt valljuk be, hogy a szereposztásokat, a darabokat én találtam ki. Nem is kellett volna erről senkinek tudnia, Kristóf ugyanúgy ügyvezető maradt volna. Én azt gondolom, hogy ő ebből presztízskérdést csinált," de ettől még a színház ugyanúgy megy majd tovább, mint eddig, fejezte be Bank Tamás.