Összefogást! Összefogást! Összefogást! - zúgja a kórus. Baráti társaságokban, a még működő ellenzéki médiában, hallgatói hozzászólásokban, munkahelyi vitákban, tehát szinte mindenütt szóba kerül: Miért nem fog össze a demokratikus ellenzék, mikor ismeri fel végre, hogy csak összefogással győzheti le a jelenlegi kurzust?
Orbánék, amikor módosították a választási törvényt, pontosan tudták, hogy a „tradicionális magyar attitűdöknek” megfelelően, képtelenek lesznek összefogni az ellenzéki erők. Vagy ha mégis összefognak, akkor – ahogyan 2014-ben – annyit fognak veszekedni, vitatkozni, hogy az együttműködés közel sem fogja meghozni a kívánt eredményt. Nem tévedtek. A demokratikus ellenzék alulmúlta önmagát. A fentiek ellenére, már a választási matematika alapján is, az összefogás szükséges, hiszen az ellenzéki oldalnak másképpen esélye sincs. És együtt? Szinte lehetetlen ezeket a politikai csoportosulásokat akkor eggyé kovácsolni, amikor az együttműködést szorgalmazók többsége eleve úgy gondolja, hogy csak is az ő pártja lehet az „élcsapat”, az ő elveik a vezérelvek, az ő emberük a „zászló”, mert ők baloldalibbak, ők dékásabbak, ők zöldebbek, ők momásabbak, mint a többiek.
A magyaros „együtt nem működés” magában foglalja, hogy én vagyok az erősebb, okosabb, alkalmasabb, „csak nem gondolja bárki, hogy mi fogunk mögéjük beállni”. Álljanak be ők mögénk! De magában foglalja a kompromisszumképesség hiányán túl az esetleges összefogás feltételeként elvárt, a másik fél részéről elfogadhatatlan, teljesíthetetlen kompenzációs igényeket is a képviselői helyekről, a pártok ellentétes érdekeinek, elveinek elfogadtatásáról.
Akkor tehát miről szólna az összefogás? Erőfitogtatásról erő nélkül, vagy a hatalom megszerzéséről, konkrét stratégiától mentesen, vagy netán a jelenleginél kisebb korrupcióról, másfajta, „lájtosabb” gyűlöletkeltésről, vagy mégis miről? Esetleg egyszerűen csak arról, hogy másként nem tudjuk leváltani Orbánt! Ez így elégséges lenne? Ez egységgé kovácsolja a nemzetet? Ez fogja a szavazófülkéhez vonzani a politikától eltávolodott tömegeket? Nem hinném!
A népnek elege van az üres ígéretekből, elege van nemcsak az elmúlt 6, hanem az elmúlt 26 év politikájából is. Elege van a kilátástalanságból, a szegénységből, elege van a minden rezsimben meggazdagodó politikusokból, a végeláthatatlan korrupcióból.
Az összefogást szorgalmazóknak fel kellene végre ismerniük, hogy a választási matematika miatti együttműködési kényszer nem elegendő. Nem csak számszerűségében kevés, főleg nem abban! Ennek az országnak egy átfogó társadalmi és gazdasági stratégiára, és azt tisztességgel és becsülettel végrehajtó hatalomra van szüksége. Merre van az előre, ezt hiányolja már több mint 25 éve. Hiteles személyek, hiteles pártok által felkínált, a társadalom részéről ellenőrizhető, számon kérhető társadalmi–gazdasági stratégiára, aminek a célja és várható eredménye egy élhetőbb - egy élhető - élet. Tiszta vizet a pohárba!
Be kell ismerniük a magukat baloldali pártoknak nevezett csoportosulásoknak, hogy a rendszerváltást követően kialakult baloldali ideológia nem más, mint különféle eszmerendszerekből összetákolt „katyvasz”, ahol úgy tesz a baloldal, mintha megférnének egymással, sőt egységes rendszert alkotnának az amúgy ellentétes irányú értékek, érdekek, értékrendek. Ahol a politikai és gazdasági alkuk eredményeként csak az elit nyerhet, a társadalomnak esélye sincs a győzelemre.
Amennyiben a hatalmi igényeken túl van egyáltalán valós szándék az összefogásra, akkor elsősorban a pártok politikai ars poétikáját, értékrendjét lenne szükséges egyeztetni. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha először minden csoportosulás meghatározza saját identitását. Meghatározza „viszonyát”: a piachoz, az állami szerepvállaláshoz, a magán- és állami tulajdonhoz, a profitérdekekhez, a természeti környezethez, a munkához, a szakszervezetekhez, a társadalmi szolidaritáshoz, az egyenlőség esélyéhez, a szövetkezetekhez, a földhöz, a mezőgazdasághoz, stb. Tehát mindazon eszközökhöz, tevékenységekhez, módszerekhez, amelyek alapján világosan látszik, hogy pártjuk milyen érték- és érdekrendszert képvisel. Ezzel tartozik a baloldal, több mint 25 éve!
Hogyan kívánják megoldani az oktatás, egészségügy problémáit, felszámolni a szegénységet? Hogyan kívánják rendbe hozni az országot? Ezt követően hangolják össze programjavaslataikat, készítsék el együtt a társadalmi felemelkedés programját. Mutassák meg, hogy képesek és készek az összehangolt cselekvésre, egységes társadalmi és gazdasági stratégia képviseletére! Bizonyítsák be, hogy számukra az ország érdeke fontosabb, mint egyéni hatalmi törekvéseik!
Amennyiben azonban ez nem sikerül, nem tudnak egymással konszenzusra jutni, úgy le kell vonniuk a konzekvenciát, ki kell mondaniuk: nem lesz összefogás. Egységes stratégia hiányában, még esetleges győzelem esetén is, csak kérészéletű sikerre számíthatnak. A demokratikus ellenzék, ismét hosszú időre el fogja játszani hitelét. A magyar nép ennél jobbat érdemelne!
Összefogás nélkül a választás tétje a pártok programjainak „versenye” lehetne, ami azonban még így is nagyobb sikerrel kecsegtethet, mint az elvek és programok nélküli együttes erőlködés. Remélem azonban, hogy a demokratikus ellenzék, ennyi kudarc után képes lesz egy egységes programalapú összefogásra, és remélhetőleg, a rendszerváltás óta először, nem a győztes fogja meghatározni az ország, a társadalom újjáépítési programját, hanem a program fogja meghatározni a győztest!
