Az uniós pályázat bölcsődeépítésre szólt, igen kedvező feltételekkel. A majdnem száz százalékban vissza nem térítendő támogatás összegét 150 millió forintban maximalizálták, így önerőként jelképes nagyságrenddel kellett a nyertesnek beszállnia. A jól kirajzolódó szándék szerint az a megfontolás vezette a kiírót, hogy ne a települések teherbíró-képessége, vagy annak hiánya szelektálja a pályázni akarókat. A pályázati cél nem kizárólag az volt, hogy megfelelő, európai szintű bölcsődék épüljenek, hanem egyben az is, hogy a vidéki, egyben hátrányos helyzetű települések ilyen módon is növelhessék népesség megtartó képességüket.
Pályázatok sokasága érkezett be. A kiírás telitalálat volt. Korszerűtlen, eredetileg nem is erre a célra épített ingatlanok sokaságában működik sok hazai bölcsőde, amelyeket átalakítva tettek alkalmassá a feladatra. A politikai haszonszerzés is motiválhatta a kandidáló önkormányzatokat, mert a településért végzett munkát ilyen módon lehet bizonyítani. Nem mellékesen a helyi testületi képviselők és a polgármester újraválasztási esélyei is nőhetnek a sikeres pályázatok miatt. A politika így is működik, és nem is feltétlenül rossz hatásfokkal.
Egy hazai kisváros önkormányzata az elnyerhető 150 millió forintot célozta meg, és a kedvező elbírálás után a maximális összeget el is nyerték, indulhatott a kivitelezés. A helyben élők csodálkozva és kétkedve figyelték az építkezést, amelynek grandiózussága általános meglepetést keltett. A gyanakvóbbak egymás között úgy fogalmaztak, hogy „ez a büdös életben nem jön ki 150 millió forintból”. Az óriási méretű bölcsőde már félkész állapotában is fejcsóválásra késztetett sokakat. Voltak, akik azért értetlenkedtek, mert a bölcsődei létszámok hosszú évek óta nem indokolták a kapacitásbővítést, ami a pályázat alapfeltétele volt.
A helyzetet súlyosbította az a tény, hogy egy elnéptelenedő településen fogtak hozzá a kivitelezéshez. A demográfiai helyzet a legkevésbé sem támasztotta alá, hogy növelni lehetne a bölcsődei gondozottak számát. A környékbeli kisebb településekről a jövőben ide beíratott gyerekek száma sem magyarázta a bővítést. A szőrszálhasogatók azt is hozzátették, hogy a régi bölcsőde épületének továbbhasznosítása megoldatlan marad. A pályázatot elnyerő önkormányzat szeme előtt az elnyerhető 150 millió forint lebegett, de mintha ennél tovább nem is akart volna látni.
A képviselő-testület ülésein megtárgyalt előterjesztések elektronikusan is elérhetőek, így néhányan vették maguknak a fáradságot, hogy utánanézzenek, milyen döntések születtek az elnyert bölcsődei pályázattal kapcsolatban. Nem találtak semmit. Valakinek eszébe jutott, hogy a helyi könyvtárakban – ezt törvény írja elő – őrizni és hozzáférhetővé kell tenni a testületi ülések jegyzőkönyveit, és az ott elfogadott határozatokat, rendeleteket, döntéseket. A könyvtárosok kicsit csodálkozva néztek az iratokat kérőre, de perceken belül az asztalon landolt az elmúlt év iratanyaga. Megint beigazolódott: aki keres, az talál.
Egy tavaszi rendkívüli ülés jegyzőkönyve került sorra a kutakodásban, amelynek egyetlen témája egy hitelfelvétel volt. Kiderült, hogy két részletben százmillió forintos kölcsönt vett fel az önkormányzat egy kereskedelmi banktól bölcsődeépítésre. Nyilván nem véletlenül nem került fel éppen ennek a testületi ülésnek az iratanyaga az internetre. Rögtön világossá vált, miért mertek a bölcsőde ügyében – szó szerint – „nagyot álmodni” a helyi döntéshozók. A plusz százmillió forint sok mindent megmagyarázott, még akkor is, ha sok kérdést nyitva hagyott.
Ha 150 millió forintból megfelelő nagyságú és minőségű bölcsőde építhető, miért költ erre nagyságrenddel többet a testület? Miért kell elzálogosítani a település jövőjét ott, ahol roppant szerények az adóbevételek, így a pénzügyi egyensúlyt megroppanthatja ez a hitelfelvétel? Egyáltalán: politikailag hogyan adható el ez a pénzügyi akció azok után, hogy az állam átvállalta az önkormányzatok adósságállományát?
Pofonegyszerű és pofátlan a válasz. A kölcsönfelvételről egyszerűen nem tájékoztatták a helyieket. Noha a helyi újságban, ha két itteni tenyér összecsattan, annak is nyomát találni.
A szóbeszéd szerint a meghívásos pályázaton kiválasztott kivitelezőt arra kérte két helyi politikus, hogy a 150 millió forint 20 százalékát juttassa vissza nekik. Az építőipari cég vezetője a kiviteli tervek alapján látta, hogy ez lehetetlen. Annyira élén állt minden forint, hogy ebből ennyit kilopni a legügyesebb trükközés mellett is képtelenség. Ekkor született meg a terv a hitelfelvételre, amely kényelmes helyzetet teremtett a 20 százalék leemeléséhez. Életszerűnek látszó magyarázat.
A helybeliek újságírókat kerestek meg, de mindenki hárított. Semmit nem lehet bizonyítani – hangzott a mentegetődzés, sőt, egyikük megelőlegezte, hogy a polgármester a készülő cikk kapcsán ártatlanul a szemébe néz, és megkérdezi: miért baj az, ha a gyerekekre költjük a pénzt?
