Érzéki gyönyör és pusztító háború

Publikálás dátuma
2016.04.21. 07:46
Az asszony babakocsival. Fotók: Molnár Ádám
Grandiózus Picasso kiállítás nyílik ma Alakváltozások címmel a Magyar Nemzeti Galériában, ami száz alkotást bemutatva átfogja a festőművész teljes életművét. A művek jelentős része a világ legnagyobb Picasso múzeumából, a párizsi Musée National Picasso-ból érkezett. A tárlat biztosítási értéke 200 milliárd forint. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Az ember azt gondolja, hogy valamennyit azért tud Picassóról, számomra mégis a legelképesztőbb az, hogy milyen behatóan ismerte a nőket. A Magyar Nemzeti Galéria Alakváltozások című kiállításának már az első képe előtt elég sokat ácsorgok. Nem volt még 14 éves, amikor festette. Mezítlábas lányka a címe, némiképp durcás arccal, védekezően maga előtt összekulcsolt kézzel, bánatosan és láthatóan csórón bámul bele a világba. Az első megjelenése az életműben vissza-visszatérő ülő nő alakjának. Hogy aztán a fekvőkről ne is beszéljek! Elképesztő, hogy egészen öregkorában is mennyire vadul buja képek kerültek ki a keze közül. Ott van például a Fekvő akt 1967-ből. Az maga az érzékiség, a vászonról szinte lecsorduló élő hús megtestesülése. Mályvaszínű kéz, láb és erőteljes mell halmozódik különös elrendezésben egymásra, és a kép közepén ott a hívogató nemi szerv. Ahogy például egy még későbbi művén is, amin kalapos öregúr festegeti a totálisan kitárulkozó, és hozzá képest elhatalmasodó modelljét.

Ismeretes, hogy nagy firma volt a nagy mester, a komoly szerelmeit is megcsalta, az őrületes vágynak nem volt képes ellenállni. A csók című munkájánál egyszerűen lecövekelek, bámulom és bámulom, engem is elfog a vágy, szeretnék a része lenni, a vásznon belülre kerülni. Élénk színű foltok olvadnak egymásba. Kivehető azért a férfi alakja, aki tébolyultan szorítja magához a nőt, szájuk már nincs is kettő, annyira a másikba hatolnak, annyira eggyé válnak. Van ebben valami erőszakos, állati, vadul és ellenállhatatlanul ösztönös, és mégis gyönyörű, hogy két ember ennyire tökéletesen eggyé válhat.

Mindenki ismeri Guernica című képét, amit a spanyol polgárháborúban bombázott Guernica település elleni támadásra készített válaszul, de általában is minden háború elleni monumentális segélykiáltássá vált. Ez sajnos nem látható a tárlaton, de itt van a Síró nő, ugyanebből az évből. Ez egy sajátos, megrázó női portrén keresztül ugyancsak a háború elleni tiltakozás, benne van már a világháborútól való szorongás is. Profilból látunk egy kétségbeesett nőt, akinek a szeme is könny formájú. Az arcon mérhetetlen fájdalom tükröződik, a hosszú, megőszült haj zilált csomókban hull alá, a kezek fohásszerűen összekulcsolódnak. Rettenetes, borzalom ez, szinte benne van a világ minden iszonya, mérhetetlen fájdalma.

Picasso nem a valóságot másolta, összesűrítve a lényeget ragadta meg belőle. Elképesztő mennyiségű fájdalom mellett képes volt ábrázolni a harmonikus boldogságot is. Látható például a zenészekkel díszített kerámia tányérja. Tányérokból, tálakból, csészékből, más tárgyakból, tekintélyes terrakottasorozatot készített. Az általunk szemügyre vehető tányéron muzsikusok nagy energiákkal játszanak, kicsattannak az örömtől. De élvezetes, harsogó, friss zöldben tobzódó reggelizőket is láthatunk a szabadban. No meg faunokat és kecskét, ugyancsak a szabad levegőn, bachanália közben tobzódni.

Olykor humanizál tárgyakat, például egy edénydarabnak néhány vonással arcot pingál, máskor dehumanizálja az embert, a borzadályos ridegségét. Az asszony babakocsival című szobra hátborzongató. A nő melle sütőformából, törzse kemencébe való vaslemezből készült, fémesen hideg szörnyszerű lény, rémesen nagy szemekkel, előtte eltörpül a babakocsiban a szegény kis csecsemő, akinek valószínűleg nincs sok esélye a szeretetre.

Picasso tudta, milyen elviselhetetlen a világ meg azt is, hogy mennyire gyönyörű. És a két végletet egyetlen képbe is bele tudta sűríteni. Az ebből keletkező feszültség ad hihetetlen pulzálást, örök életet, halhatatlan műveinek.

Szerző

Ügynökmúlttól a kimért krónikásig

Publikálás dátuma
2016.04.21. 07:45

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely ma délutántól vasárnapig várja a könyvbarátokat a budai Millenárison. Összeállításunkban a legkiemelkedőbb kötetújdonságokat mutatjuk be.

Száraz Miklós György: Apám darabokban

„Azon a tavaszon, amikor apám heréi akkorára dagadtak a mumpsz miatt, mint egy-egy szép császárkörte, anyám éppen borókapálinkát ivott.” Száraz Miklós György ezzel a mondattal kezdi legújabb nagyregényét, amelyben elsősorban édesapja, Száraz György Kossuth-díjas író különös alakjából farag nagyepikai hőst. A közelmúlt tragikus eseményei közül leginkább az ’56-os szabadságharcra összpontosító regény térben-időben élesen elkülönülő jelenetekben meséli el két olyan huszonéves előtörténetét és szerelmét, akik 1956. október 9-én, a véletlennek köszönhetően ismerkedtek meg. A tartalmi és szóhasználati gazdagságban is erős kötet nem a hagyományos elbeszélő technikát választja, a szerző szinte csak jelzésértékkel tűnik fel a fejezetekben. Amikor azonban jelen van, markáns alakjával már nyolc-kilencévesen sarokba szorítja szüleit: kertelés nélkül – gyermeki őszinteséggel – azt kérdezi az akkor már befutott író-apától, hogy besúgó-e. Az egész könyvet alapvetően ez a jótékony kutakodás járja át, vajon hogyan válhatott a rendszerellenes szervezkedés és fegyver- és robbanóanyag rejtegetés miatt börtönre – és kis híján halálra – ítélt apából a szocializmus elismert, legnagyobb állami kitüntetésekkel elhalmozott írója? A kérdés, hogy beszervezték-e a szülőket a Kádár-érában, nem irodalmi előképek nélküli: Esterházy Péter a Javított kiadásban, Forgách András pedig a tavaly megjelent munkájában teremtette meg a problémakör valóságon nyugvó irodalmi stílusát.

Száraz Miklós György az önismeretet, identitást átjáró regényébe is a legnagyobb mesélőkhöz fogható kíváncsisággal fúrja bele magát. Prózájának alapjait a valós kordokumentumok mellett azok a családi históriák adják, amelyek talán mindannyiunk anekdotatárában fellelhetőek. Az Apám darabokban sokrétű története szól arról is, Márquez miként kezdett el érdeklődni a hatalom természetrajza iránt és arról is, miről beszélgetett az író édesapja Kurt Vonneguttal az Indiana állambeli New Harmonyban. Szerencsére a kötet nem válik morálfilozófiai értekezéssé, de a felvetett kérdések mégis nyugtalanítóan lógnak a levegőben.

Németh Gábor: Egy mormota nyara

Mostanában előfordul, hogy mondatokat hall, írja tömören egy jól szituált, ötvenes férfi, majd hozzáteszi, többnyire férfiak hangján állnak össze a neki címzett foszlányok, de előfordul, hogy kisfiú vagy fiatal lány beszél a fejében. Nem sokkal később már kiszólva hozzánk megjegyzi, agyrém az egész, amit művel. Írni, egyáltalán elbeszélni bármit képtelenség, állapítja meg merészen. A forgatókönyvíróként is alkotó Németh Gábor új, Egy mormota nyara című regényének főhőse egy helyszínvadász (location scout), aki filmekhez keres ideális helyszíneket. Ezúttal Lord Byronnak, az angol romantika nagy költőjének blőd filmes halálához, méghozzá ideális tengerparti szakaszt. Ezen a jópofa alapötleten tovább indulva vezet minket Németh több különböző európai nagyvárosba, ahol hőse mást sem tesz, mint arcátlanul szemlélődik. Vizsgálódásait pedig töredékesen, odavetett mondatokba írja le. Ezek a naplószerű, kurta közlések az automatikus írást juttatják eszünkbe, tele vannak ötletes képzettársításokkal. Mindemellett roskadoznak a találónál találóbb irodalmi idézetektől (igazi integráló könyvről beszélünk), leginkább Albert Camus hatásának nyomait érezzük. Egyébként is, az egész mű kiváltképp Camus abszurd regényét, a Közönyt juttatja eszünkbe.

Németh érzékenységről tanúskodó könyve merész, stílusa formabontó, például minden mondatot kis betűvel kezd. Persze, mindez nem öncélú, hiszen szereplőjével, aki alapvetően a fiának ír, elmondja, hogy pár hónapja mindenfélét beleír a gépbe, de nagyjából úgy, ahogyan eszébe jut. Felüdülés fellelni a szövegben az olyan ironikus megjegyzéseket, mint azt, hogy a szerző gyakran úgy érzi, mintha még mindig író lenne, pedig magában már rég leszámolt azzal, hogy léteznek jobb, meg rosszabb mondatok. Nagyszerű a kötet kulcsjelenete, amelyben név nélküli hősünk Amszterdamban egy holland apát és a sínek vészes közelében játszó gyermekeit figyeli, majd a következő töredékben megjegyzi: „Fogadjunk, eddig mindent fehérnek képzelted el.” Az Egy mormota nyara – követve Camus „semmi locsogásra” buzdító intelmét – nem rendelkezik konkrét cselekménnyel, s leginkább azt állítja, hogy képtelenség merőben más civilizációban szocializálódott embereknek huzamosabb ideig egymás mellett élnie.

Nádas Péter: Az élet sója

Nádas Péter új kötete, Az élet sója kevesebb annál, mint amit vártunk, de mégis több annál, amit első ránézésre mutat. Már-már szinte ironikus, hogy a háromkötetes Párhuzamos történetek szerzője elénk áll egy zavarba ejtően vékony elbeszéléslánccal, amely egy konkrétan meg nem nevezett középkori német kisváros történetéről szól. A szándékoltan töredékes mű szerkezetét illetően nem árt, ha tudjuk, a Kossuth-díjas író a Litera kortárs irodalmi portál 2flekken rovatának felkérésére vállalta, hogy egy éven keresztül havi rendszerességgel, meghatározott terjedelemben szól hozzánk. A korábban a világhálón publikált prózasorozat sajátos várostörténetté állt össze, ugyanis a cselekmény középpontjában a sójáról híres kisváros áll, nem egy fiktív vagy létező/létezett karakter. Így többet tudunk meg a gótikus templom harangozási szokásainak szigorú rendjéről, a só párlásának részletkérdéseiről, mint például Lutherről vagy a szintén teológus Johannes Brenzről – utóbbi sokat tett a 16. században a városért. Persze, ha olyan idegenvezetője van az embernek, mint Nádas Péter, akkor nyugodtan vezethet minket bármerre. A lényeg már régen nem az, hogy miről, hanem az, hogy meséljen.

A szerző kíváncsi tekintete magát a várost mint entitást pásztázza, alapos turistaként végigméri annak főbb nevezetességeit, hogy azokról rendszerező jelleggel írhasson. Nádas egyenletes stílusra belőtt, némileg múltidéző hangú szövege csak egy-egy beszúrt kitérőnek ad teret: szerzőnk csak úgy mellékesen, szenvtelenül jegyzi meg, saját szövegeiben már egy ideje nem használ sem kérdőjelet, sem felkiáltójelet. Aztán megy tovább az új harangszék és a nehéz harangok felé, mintha annak, amit mondott volna, az égvilágon semmi jelentősége nem lenne. Így jár el akkor is, amikor megemlíti, hogy a városi polgárok adópénzéből végeztették el a harangöntés drága munkáját, amely azoknak sokáig „baszta is a csőrüket.”

A látszólag egyszerű mű valójában arról szól, milyennek kellene lennie annak a közösségnek, amely nem rest kiállni magáért. A szerző mindezt a maga szolid, tárgyias elbeszélésével csak azoknak sugallja, akik lehámozzák az elsődleges réteget a multidimenziós könyvről.

Dante: Isteni színjáték (Nádasdy Ádám fordításában)

Az újrafordítások, aktualizálások korát éljük. Éppúgy, mint a közelmúltban több ikonikus regény, Dante Alighieri világirodalmi klasszisa, az Isteni színjáték sem „úszta meg” az újramagyarítást. Attól függetlenül, hogy az újrafordításoknak nem mindig van létjogosultságuk, csak üdvözölni lehet Nádasdy Ádám hiánypótló, teljes Divina Commedia-fordítását. A közkedvelt nyelvészprofesszornak ez a szakterülete, dolgozott is nyolc éven keresztül a nagyszabású elbeszélő költeményen. Végigolvasva a majdnem nyolcszáz oldalas nagy művet, Dante alkotását nem csorbítja a mai korszellem, noha lehettek volna fenntartásaink Nádasdy újrafordítását illetően.

Az viszont tény, hogy más lett, mint Babits híres fordítása, Nádasdy még a Pokol első három – klasszikussá vált – sorát sem úgy adja vissza, mint elődje. Verziója rímtelen jambusokkal operál (hiányoznak a híres tercinák), hűen tükrözi a szöveg mondanivalóját, sokrétűségét és azt a mérnökihez fogható precízséget, amellyel Dante megkonstruálta művét. Ahogy a műfordító írja előszavában, Dante remekműve elsősorban nem a gyönyörködtetésről szól, hanem erkölcsi példázat. Éppen ezért Nádasdy elsősorban arra törekedett, hogy minden elődjénél – többek között Szász Károly és Baranyi Ferenc – hűebben, a legnagyobb pontossággal adja vissza a megrendítő erejű művet. Az új fordításhoz komoly tudományos áttekintés is társul, amely a szerzővel, irodalmi és bibliai utalásokkal, erkölcsi és hittani beosztásokkal foglalkozik. Ezek kétségkívül nagy segítséget nyújtanak a mű értelmezésében, hiszen a világ nemhogy a mű az 1300-as évek elejétől, hanem Babits műfordításától is rengeteg változott.

Ferdinandy György: Kagylócska

A 80. születésnapját tavaly ünneplő Ferdinandy György az utóbbi években ráállt arra, hogy szinte minden évben új kötetet állítson össze. Kagylócska című új kispróza gyűjteményének több írása korábbi összeállításokból, folyóiratokból ismerős lehet az avatott olvasónak, de sok elbeszéléssel most először találkozhatunk. Habár a szerző hagyományos értelembe vett regényt soha nem írt, új művének négy ciklusba rendezett elbeszélései miatt sem kell szégyenkezve tördelnie a kezét. A kiváló novellista végig egységes szépirodalmi stílusban, nagy műgonddal adja vissza megfigyeléseit, érzéseit, fontosabb életeseményeiből kerekített történeteit. A csaknem negyven évet Puerto Ricóban leélt szerző számára hasznos terepnek bizonyult a trópusi elszigeteltség, a sziget visszaköszön legtöbb írásában, s a kötet címéül szolgáló asszony révén a szerelem is ott köszöntött be az életébe. Ferdinandy ezzel az ízléses kötettel nem kíván új formai trükköket bevetni, helyette szolid, őszinte írásokkal ajándékozza meg az olvasót. Néhol lesújtóan pesszimista, máskor megrendítően szomorú. Minden művel bizonyítva, hogy rutinnal uralja a kisprózai világ nyelvét, ütemét.

A felújított Szerelem a cannes-i filmfesztiválon

Publikálás dátuma
2016.04.20. 19:53
Cannes zsánerkép/Getty Images
Magyar klasszikus gazdagítja a május 11-én kezdődő 69. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programját. Makk Károly Szerelem című alkotását újra műsorra tűzi a világelső filmfesztivál – jelentették a szervezők. A három színészóriás, Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült film felújított változatát a Filmalap kezdeményezésére a cannes-i fesztivál filmtörténeti klasszikusokat felvonultató válogatásában, a Cannes Classics-ban mutatják be.  

A költői szépségű Szerelem Makk Károly, Déry Tibor író és Tóth János operatőr egyszeri és megismételhetetlen közös alkotása, a „Budapesti tizenkettő” filmjeinek egyike. Az 1971-ben készült mozifilm központi témája két asszony különös kapcsolata: mindkettejük életének középpontjában ugyanaz a férfi áll. Az 1950-es években játszódó Szerelem-ben egy fiatal tanárnő hűségesen várja haza a politikai okokból bebörtönzött férjét, miközben haldokló anyósát ápolja és elhiteti vele, hogy fia Amerikában filmez, boldog és megtalálta élete célját…

 A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd nagy sikerként bejárta a nagyvilágot. A 45 éve forgatott eredeti 35 mm-es film felújítása 4K digitális hordozóra a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával a MaNDA közreműködésével a Focus-Fox Stúdióban és a Magyar Filmlaborban készül. A teljes körűen restaurált Szerelem Cannes-ban lesz látható először.

 A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955-87 között. Törőcsik Mari Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves.

A tervek szerint mindketten személyesen vesznek részt a felújított és digitalizált Szerelem cannes-i díszbemutatóján, 45 évvel a világpremiert követően.

 

Szerző