Bulgária;választási törvény;kötelező voksolás;

2016-04-22 07:38:00

Kötelező voksolás Bulgáriában

A szófiai parlament tegnapi döntése nyomán Bulgáriában kötelezővé válik a választásokon való részvétel. A jogszabályt első olvasatban március 10-én fogadta el a parlament, akkor még 121-27 arányban.

Csütörtökön 109 igen szavazattal jóvá is hagyta a Nemzetgyűlés a választási törvény módosítását, állampolgári kötelezettséggé téve a voksolást. Ezúttal 74 képviselő nemmel szavazott, tízen tartózkodtak.

Az új szabályozást már az őszi elnökválasztáson alkalmazni kívánja Bojko Boriszov jobbközép kormánya. A voksolástól távolmaradókat törlik a választói névjegyzékből, és csak akkor élhetnek újra alapvető állampolgári jogukkal, ha azt kérelmezik az illetékes hatóságnál, 50 leva (közel 8000 forint) összegű pénzbírságra vagy szociális juttatásaik három hónapos elvonására számíthatnak.

A szavazólapokon lesz majd egy olyan opció is, hogy a választópolgár egyetlen jelöltet sem kíván szavazatával támogatni. A két nagy ellenzéki párt, a szocialisták és a török kisebbséget képviselő Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért azonnal jelezte, hogy alkotmányellenesnek tartja az új szabályozást és az alkotmánybírósághoz fordul. Boriszov és a kormányerők szerint a kötelező voksolás csökkenteni fogja a választási visszaéléseket és növelni a politikai és állami intézmények legitimitását.

Bulgáriában legutóbb 2014-ben rendeztek parlamenti választást. A rendszerváltás utáni időszak legalacsonyabb részvételével zajló választás eredményeként 8 párt jutott mandátumhoz, Boriszov három párt koalíciója élén kormányoz. Bulgáriában nagy a politikai instabilitás, az utóbbi, kevesebb mint három évben öt kormány működött.