Ha Orbán Viktornak lenne emlékkönyve (nem valószínű, hogy ilyen van neki, bár, ki tudja), ha ezt elém tenné, megkeresne, hogy írjak bele (ez még ennyire sem valószínű), igen egyszerű lenne a mondandóm: Nyugi, nyugi, nyugi! Nem tudom mikor érkezik a csúcsra aktivitásával, de ahová most feltört, fel akar törni, az, ahogyan mondani szokták: egy lónak is sok. Embernek csakúgy. Hogy finoman fejezzem ki magam: bele lehet bolondulni. Mindent egyedül felvállalni, egészségügyet, oktatást, hogy ki legyen egy intézmény igazgatója, s ki lehet ugyanott takarítónő. Miért most írom le ezt? Sokszor eszembe jutott már, de a legújabb ötlet: felszámolni az önkormányzatiságot, településüzemeltetésre degradálni az intézményt - ez kicsit sok. Még napjainkban is, ha vidékre megyek és nem találom a keresett intézményt, eligazítást kérek az első járókelőtől. A válasz rendszerint így hangzik: Menjen előre, a második saroknál forduljon jobbra, ott a tanácsháza után van egy kis tér, na, ott találja, amit keres. Oké, ez csak példa volt (életből vett példa), mert már azt is bonyolultabb kimondani, hogy az önkormányzat háza, de mi lenne, ha településüzemeltető épületet kellene felelni? Viktor! Egy kis nyugit, egy kis csendet engedj meg magadnak! Jobb lesz, nem bolondulsz bele egészen és egy kicsit nyugiba hagyod ezt a szerencsétlen országot is. Féltem Orbán Viktor egészségét? Csakúgy, mint minden emberét. Mert azért őt is anya szülte.