Követeljük az EGYÜTTMŰKÖDÉST!

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:21
Átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Tényleg a szakmai felkelések felé haladunk, amelyekre április 20-án az Eötvös-szobornál már felhívtuk a figyelmet? A szakmaiság, a szakértelem visszaköveteli a jogait - hogy megfelelően szolgálhasson. A jövőért, az emberért nem lehet sztrájkolni, konkrét munkavállalói kérdésekben igen. Kezdjük (ismét) elölről!

A SZAKSZERVEZETEK a 2016-os majálist megelőző hónapokban olyan fontos társadalmi szerepet töltöttek be, mint amilyet hosszú évtizedek óta nem. Erőteljesen felléptek a munkavállalókat általában, azon belül a közszolgálatokat is lekezelő és háttérbe szorító kormányzati politika ellen.

A Pedagógusok Szakszervezete még tavaly decemberben fogalmazta meg 25 pontos követelését. A demonstrációs sorozat Miskolcon kezdődött február 3-án, aztán február 13-án és március 15-én folytatódott a Kossuth téren elsöprő erővel, hogy elvezessen a Pedagógus Sztrájkbizottság által április 20-án szervezett nagy országos sztrájkhoz. 25 ezer közoktatási dolgozó sztrájkolt, ami a magyar viszonyok között kiemelkedően magas szám. Ám nem csak a pedagógusok mozdultak meg. Április 20-án a 92 ezer dolgozót képviselő Szociális Ágazati Sztrájkbizottság is csatlakozott a sztrájkhoz, így a bölcsődékre és a szociális intézményekre szintén kiterjedt a munkabeszüntetés. Megalakította a sztrájkbizottságot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete, valamint a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete is, továbbá megkezdte a sztrájkhajlandóság felmérését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete a közigazgatási dolgozók körében.

Az iskoláról volt szó, gondolhatták többen, arról, hogy képes-e a XXI. század követelményeinek megfelelően, magas szinten ellátni a feladatait a közoktatás. De ma már mindenki előtt világos: gyermekeink és az ország jövőjéről volt szó.

A bölcsődékről volt szó. A legkisebb gyermekek szakszerű és jó ellátásáért sztrájkoltak a kisgyermeknevelő kollégáink, a nyiladozó emberi értelem színvonalas gondozásának feltételei érdekében.

A szociális gondoskodásról volt szó. Arról, hogy a minimalizált szociális ellátások és az előnytelen jogszabályi előírások miatt nem képesek ellátni megfelelően a feladataikat a rosszul fizetett szociális munkások. Már pedig ha nem képesek, akkor nincs szociális biztonság Magyarországon. Nem adatik meg mindenkinek, hogy az egészséges élet legelemibb feltételeit magáénak tudja , vagy ehhez a szakemberektől megkapja a segítséget.

De nem csak az iskoláról, a bölcsődéről és a szociális ellátásról volt szó. Nem csak a kultúráról, a közigazgatásról, a településüzemeltetésről lesz szó, hanem e rendkívül fontos ügyek mellett arról is, hogy elég volt abból a kormányzati magatartásból, ami semmibe veszi a szakértelmet. Szakmai előkészítés, konzultáció, szakszervezeti egyeztetés, hatástanulmányok nélkül alakítanak át hatalmas, kiterjedt és bonyolult rendszereket – ráadásul többnyire rosszul. Ez nem csak a közoktatási és szociális intézkedések során történik így, hanem minden közszolgálati ágazatban, még a kéményseprés területén is.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI lehetőségeket követelünk a kormánytól. Elég volt abból, hogy a fejünk felett döntenek rólunk és arról a munkáról, amivel hivatásunk szerint mindannyiunkat szolgáljuk. Megszűnt az országos érdekegyeztetés egységes rendszere, a kormány egy új konzultációs tanácsról (NGTT) állítja, hogy az pótolja a szerepét, de ez nem így van. Ennek a testületnek semmiféle hatásköre nincs, azon kívül nem is működik. Tavaly március óta egyszer ült össze és akkor is egyetlen egy témáról (a minimálbér összegéről) folytatott úgymond igen emelkedett diskurzust. Írásos előterjesztések nélküli, formális, felszínes, pillanatnyi intézkedésekre korlátozódó érdekegyeztetés zajlik a versenyszféra és a közszolgálatok egymástól elválasztott, ezáltal legyengített testületeiben. Nem ismerünk távlati elképzelést, nem körvonalazódtak stratégiai tervek, nincs összhang a kormány, a munkaadók és a munkavállalók között.

Senki nem látja még azt sem, hogy van-e „pálya” az életpályák előtt, azaz van-e jövője ennek a szakmapolitikai eszköznek. Egyik szakterületen súlyos hibákkal, de megvalósult az életpálya modell is és azzal együtt a bérrendezés is pl. pedagógusoknál. Az „eredmény” ismert, magam is a kapcsolódó demonstrációk sorával kezdtem írásomat. Másik területen nem született életpályamodell, csak szerény bérrendezés (pl. felsőoktatás), a harmadik területen se életpálya kialakítás, se bérrendezés nem történt, mint a kulturális és szociális intézményekben, a köztisztviselők esetében. Ebben a kaotikus helyzetben az elrontott, elkapkodott szabályozások okoznak gondot az ágazatok egy részében; a teljességgel elmaradt, de régóta követelt szabályozások pedig a többi területen.

Szakszerű, az adott szakma fejlődését segítő, átfogó rendezésre van szükség a közszolgálat minden területén. Ennek kialakításában követelünk részt. Csak a hasznára válhat az egyes ágazatoknak, az állami szolgáltatásokat, pl. az okmányirodát használóknak, a közrendet kívánóknak, a szolgálatainkat nap, mint nap igénybe vevőknek, így az egész országnak, ha a szakszervezetek által a szakértelem és a dolgozó ember szempontjai is érvényesülnek. Akkor miért nem élnek ezzel az eszközzel?

FÓRUMA kell legyen a közösségi-társadalmi együttműködésnek is a szakszervezet. Fellépéseink során gyakran csak az elhibázott, vagy valamilyen munkavállalói szempontból veszélyes kormányzati intézkedésekre reagálunk. De nem jelenítjük meg kellő határozottsággal azokat a célokat, amelyeket szeretnénk elérni.

Ki kell dolgoznunk a fő vonalait annak, hogy milyen foglalkoztatáspolitikát, bér- és nyugdíjrendszert, milyen munkatörvénykönyvet, sztrájktörvényt akarunk, és sok egyéb mai gond megoldásával együtt azt, hogy milyen jövőt szeretnénk ennek az országnak.

Örökön örökké külföldön fogják keresni a boldogulásukat a legképzettebb fiatalok? Soha nem lehet itt tisztességesen elvégzett munkából tisztességesen megélni? A tagjainkkal, a civil szervezetekkel közösen valamennyiünknek meg kell keresni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és a politikában érvényre juttatni a megoldásokat.

Szerző
Témák
Május 1.

Május elsejei gondolatok

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:14
A régi felvonulások elmaradhatatlan kellékei FOTÓ: FORTEPAN
 

Több mint fél évszázada őrzöm életem első május elsejei ünnepségének, a felvonulásnak, a majálisnak az emlékeit. Vegyésztechnikusként, de fizikai állományban, 7 forint 20 filléres órabérért két műszakban dolgoztam a Kőbányai Gyógyszerárú-gyárban, amely most újra az egykori alapító, Richter Gedeon nevét viseli. A ragyogó napsütés, azok társasága akikkel együtt dolgoztam és együtt vonultam, a virsli és a sör jelentették számomra a díszletet és a kellékeket, a hangulatot a munka, a munkásság összetartozásának ünnepén.

Évtizedekkel később diplomával a zsebemben, már az MSZMP külügyi osztályán dolgozva azt a feladatot kaptam, hogy készítsem elő a magyar párt és a nyugati szociáldemokrata pártok közötti kapcsolatokat. Megismerve a Willy Brandt vezette Szocialista Internacionálé ideológiáját és politikáját, tagpártjainak tevékenységét, azt is megértettem, hogy mi a szakszervezetek jelentősége és szerepe a többpárti, parlamentáris demokráciában, ahol a munkavállalók érdekeit védik és ez mennyiben különbözik a hazai viszonyoktól ahol a szovjet rendszernek megfelelően a szakszervezetek „transzmissziós szíj” szerepben döntően az egyetlen párt akaratát közvetítették a munkavállalóknak. Megértettem, hogy a piacgazdaság körülményei között a szakszervezetek a demokrácia alapvető fontosságú intézményei, a hatalmat korlátozó fékek és ellensúlyok sorába tartoznak, míg a mi esetünkben inkább csak a demokrácia látszatát szolgálták.

Később a demokrácia felé tett fontos lépést jelentett a nyolcvanas években a háromoldalú érdekegyeztető tárgyalások bevezetése az állam, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek részvételével. Az évtized végén, a rendszerváltás előkészületeiben a magyarországi szakszervezetek már a civil szervezetekkel együtt vettek részt - az állampárt és az ellenzék mellett harmadik oldalként - a rendszerváltás kereteinek és szabályainak kialakításában. A fordulatot követően a demokrácia, a jogállam, a többpártrendszer és a piacgazdaság viszonyai között a szakszervezetek szerepe is átértékelődött. Nem csak a korábbi egypárt rendszer viszonyaihoz képest változott meg, de különbözött a sok évtizedes stabil, demokratikus viszonyok és piacgazdasági körülmények között működő szakszervezetek helyzetétől is.

Azokban az években a politikusoknak, a szakszervezeteknek, a civil szervezeteknek és az állampolgároknak egyaránt tanulniuk és szokniuk kellett a demokráciát, a párbeszédet, a kölcsönös engedményekkel létrehozható megegyezést. A Horn kormánynak, amelynek külügyminisztere voltam, tudomásul kellett vennie, hogy azok a szakszervezeti vezetők, akikkel korábban mi ellenzéki, szocialista politikusok egyetértettünk, amikor az Antall kormánnyal szemben védték az ágazatban dolgozók jogait, ugyanazt velünk szemben is megteszik, amikor a hatalomban lévők és a munkavállalók álláspontjai konfliktusba kerülnek. Kósáné Kovács Magda, majd Kiss Péter feladata volt a háromoldalú egyeztetéseket szervezni és vezetni.

Az 1998-as választásokon ugyan az MSZP kapta a legtöbb szavazatot, a mi parlamenti képviselőcsoportunk lett a legnagyobb, kormányalakításhoz azonban nem volt elegendő a többségünk. A Fidesz viszont megkapta a Kisgazda Párt, az MDF és a Keresztény Demokrata Néppárt támogatását és így Orbán Viktor alakíthatott kormányt. Az ellenzéki szerep természetesen megint közelebb hozott bennünket a szakszervezetekhez, szorosabbá vált a viszonyunk, erősödött az együttműködésünk. A párt elnökeként valamennyi városligeti majálison találkoztam a szakszervezeti vezetőkkel, beszélgettünk, véleményt cseréltünk, söröztünk. Ezek a találkozók is fontos részét képezik a május elsejéhez kötődő emlékeimnek.

A 2002-es választást, a „jóléti rendszerváltás” programjával nyertük meg. Helyreállítottuk az első Orbán kormány által részben leépített demokráciát, visszaadtuk a nyugdíjasoknak a Fidesz által elvett fejenként 19 ezer forintot, 50 százalékos béremelést hajtottunk végre a közszférában és egy sor további lépést tettünk a szociáldemokrata értékrend, a társadalmi igazságosság, az esélyteremtés és a szolidaritás szellemében. Választási győzelmünkben jelentős szerepet játszott a szakszervezetek támogatása, a szakszervezeti tagok százezreinek szavazata, de fontos volt ez a támogatás a választási ígéreteink, a programunk megvalósításában is.

2004 májusának első napja újabb szempontból vált fontos ünneppé. Ezen a napon lett hazánk az Európai Unió tagja, amivel a magyar választók több évtizedes vágya teljesült. A Gyurcsány és a Bajnai kormány lényegében eredményesen küzdötte le a 2008-2009-es világméretű gazdasági válság nehézségeit, a Fidesznek azonban sikerült a választók többségével elhitetnie, hogy a válság terheit a szocialista kormányok hibái okozták. Durva hazugság volt, de a közvélemény nem tiltakozott.

Részben ennek tulajdonítható, hogy 2010 tavaszán újra kormányra került Orbán Viktor és a Fidesz. Hónapok alatt megszállták a demokratikus jogállam intézményeit és ezzel lerombolták a demokrácia garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét. Öt évvel ezelőtt az Alaptörvény mindezt szentesítette. Hatodik éve építi a kormányzat a maga "illiberális demokráciáját", ami lehetővé teszi a munka törvénykönyvének a munkavállalók számára súlyosan hátrányos, jogaikat durván korlátozó módosításait, beleértve a háromoldalú egyeztetések több évtizedes gyakorlatának megszüntetését is. Az egykulcsos adórendszer bevezetése jelentősen megnövelte a távolságot a társadalom legtehetősebb 10-15 százaléka és a négymillió létminimumon, vagy az alatt élők között. Óriási összegeket vontak ki az egészségügyből, a szociális ellátórendszerből és az oktatásból, ugyanakkor milliárdok jutnak presztízs-beruházásokra és hatalmas összegek vándorolnak Orbán Viktor, a családja, baráti köre és más Fidesz vezetők, valamint a klientúra, az új "nemzeti burzsoázia" zsebébe.

Az Európai Unió értékrendjének, normáinak és szabályainak megsértése, az Európai Unióval szemben meghirdetett szabadságharc és a sorozatos durva támadások, valamint ezzel párhuzamosan a keleti illiberális, diktatórikus államok felé történt politikai nyitás eredményeként hazánk elvesztette korábbi nemzetközi tekintélyét, az euró-atlanti közösség fekete báránya lett.

A 2014-2018 közötti parlamenti ciklus félidejénél tartunk. Magyarország a Fidesz 2010 óta tartó kormányzása miatt óriási károkat szenvedett. Nemcsak a lakosság nagy többségének életviszonyai, hanem a demokrácia, a jogállamiság is megsínylette az elmúlt hat évet. Ezt a szakadék felé tartó folyamatot kell megállítani és megfordítani a 2018-as választásokon. Ehhez kell összefognia a demokrácia, a jogállam, a társadalmi igazságosság valamennyi hívének, a pártoknak, az egyre aktívabb szakszervezeti mozgalmaknak, a civil szervezeteknek. Jó lenne, ha 2018 május elsején ismét azt ünnepelhetnénk, hogy a magyarok erre adták voksaikat.

Témák
Május 1.

Nagy tisztesség, nagy felelősség

Publikálás dátuma
2016.04.30. 09:07
FOTÓK: NÉPSZAVA
A kormány azt ígérete, hogy helyre állítja a pedagógusok méltóságát. Ezért megszüntette a tanítás szabadságát, előírva részükre mit, hogyan, miből taníthatnak. Egy hivatalba olvasztotta be az összes iskolát. Egy munkáltatóhoz rendelte az összes pedagógust. Elrendelte a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozását és kötelezővé tette a tagságot. A Kar etikai kódexet adott ki, amelyben található "gumiszöveg" - például a pedagógus törekszik intézménye és hivatása jó hírének öregbítésére - megszegése állásvesztéssel is járhat. A Pedagógusok Sztrájkbizottsága - helyesen - úgy ítélte meg, hogy a tanítás szabadsága része a pedagógusméltóságának. Ezért megfogalmazta elvárásait, melyben követelte a tanítás szabadságának helyreállítását. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, tüntetést és egész napos sztrájkot szervezett. A képre kattintva galéria nyílik!

Azt mondják, aki nem akar tanulni, azt nem lehet kényszeríteni rá. Ezért nem kell emelni a tankötelezettség idejét. Tizenhat évesen menjen, aki menni akar az utcára iskolai végzettség, szakképzettség nélkül. Kell a közmunkás az új kormányzati földbirtokosok latifundiumán. De miért nem akar tanulni a gyerek? A gyerek, akinek természetes hozzáállása az élethez a kíváncsiskodás. Mert kiölik belőle ezt az igényt. Ki a "gyilkos"? Az iskola. Az iskola, amelyik nem a gyermeki vágyak kielégítésére törekszik, hanem a hatalom által diktált elvárásoknak szeretne megfelelni. Nem azt keresi, hogy mi a fontos a gyereknek. Sőt! Általában arra kíváncsi, mit nem tud a nebuló. Az iskolát, a pedagógust nehéz felmenteni a felelősség alól. Nehéz, de van némi alapja annak, hogy más a főfelelős.

Az állam a mindenható

Nálunk hagyomány, hogy az oktatásnak az a fontos, amit az uralkodó elvár. Igaz, volt valamivel több, mint két évtized - 1985-től 2010-ig - arra, hogy a kaszárnya-iskola átalakuljon olyan intézménnyé, amelyben nem kap hascsikarást a gyermekek jó része, ha arra gondol, hogy másnap dolgozatot kell írnia, vagy ki kell állnia a tábla elé felelni. Sok pedagógus nem jött rá arra, hogy értelmiségi mivoltát nem lehet annál jobban megbecsülni, minthogy felhatalmazást, bizalmat kap munkájának, munkaidejének megtervezéséhez, tanítási módszereinek megválasztásához, az alkalmazott tankönyvek kiválasztásához. Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher. Együtt kell működni a szülővel. El kell fogadni, hogy a gyermek is ember. Jogai vannak. Partner, nem alárendelt személy. Nyitott, befogadó iskola. Egyéni tanulási útvonal minden gyermeknek. Kollektív gondolkodás. Mindez nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher. Ez már a múlt. Az állam mindent lenyúlt. Felfalta az oktatást szőröstül-bőröstül. Átvállalt mindent, mindenkitől.

A siránkozó önkormányzati testületeknek nem kell már törni a fejüket, miből fizetik ki tanáraikat. Nem kell zsebükbe nyúlni, hogy fejlesszék iskolájukat. Nem kell lemondaniuk az aszfaltozásról, hogy számítógépet vegyenek a tantermekbe. Nincs már gondjuk az oktatással. Ők csak működtetnek. Az állam dönt, utasít, elvár és ellenőriz. Az önkormányzat meg működteti az állam iskoláit. Felel azért, hogy legyen WC-papír. Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher ez is. Hol van már az önkormányzatiság? Füstté vált az is.

Az állam az iskolákat beolvasztotta egy hivatalba. Az állam kötelező tanterveket adott ki, amelyek nem biztosítanak mozgásteret a pedagógusnak. Az állam megszüntette a tankönyvpiacot. Az állam felszámolta a szakmai szolgáltatásokat nyújtó pedagógiai intézeteket. Az állam zsákutcás képzéssé alakította át a szakképzést. Az állam kiépítette az oktatási rendőrséget, a tanfelügyeletet. Ebben a rendszerben nem kell, nem szabad gondolkodni. A hivatal engedelmes. Aki engedelmes, az boldogul. Aki engedelmes, az nem felelős. Aki engedelmes, az végrehajt, nem gondolkodik. Nincs felelősség, nincs teher. Igaz nincs tisztesség sem. Nem számít. Nem kell bajlódni a tantervkészítéssel, módszertani és egyéb kérdésekkel. A pedagógus hallgat. A pedagógus örül. Lehet buktatni már az első évfolyamon. Nem kell bajlódni a szöveges értékeléssel. El lehet távolítani, aki nem oda való, csak ki kell várni, míg eléri a tizenhatodik életévét. A pedagógus örül. Megvásárolták. Hét év után kapott fizetésemelést. A pedagógus örül. Tudja, nem lehet baja, ha a direktívák szerint jár el. Ha baj van, az állam a felelős.

Minden nagyon szép...

A hatalom is örül. Úgy érzi, úgy gondolja: "Minden nagyon szép. Minden nagyon jó. Mindennel meg vagyok elégedve." Ez az érzés nem is alaptalan. Hol van már a tanítás szabadsága? Hol van már a tanulás szabadsága? Ott, ahol a véleménynyilvánítás joga. Ott, ahol a sajtószabadság. Ott, ahol a jogbiztonság. Ott, ahol az önkormányzatiság. Kerítés, szögesdrót kerítés mögé zárva. Úgy tűnik, sikerült. Sikerült felépíteni a Jó Államot. A Jó Államot, amelyhez a mintát az Ember tragédiájának tizenkettedik színében leírt falanszterből merítették.

Csaknem öt év telt el azóta, hogy az oktatási rendszer működését meghatározó törvényből kimaradt a gyermek mindenek felett álló érdeke és az egyenlő bánásmód követelménye. Sokáig nem kereste senki. Most lehet, hogy megváltozik a szín? Lehet, hogy a szereplők lépnek egyet a tragédiában? Van rá esély, ha az érdekképviseletet ellátó szervezetek ismét fontossá válnak. Van rá esély, ha az érdekképviseletet ellátó szervezetek és az oktatásban dolgozók ismét egymásra találnak? Van már jele az ébredésnek. Van már jele a változásnak. Van már jele az összefogásnak. Ami biztos, volt már demonstráció. Volt már szolidaritási sztrájk. Volt már egész napos sztrájk. Ami érzékelhető: megfogalmazódott a rendszer újraszabályozásának követelménye egy új törvény iránti igény. Megfogalmazódott az intézmény szakmai, gazdasági, munkajogi autonómiája visszaállításának igénye. Megfogalmazódott az az igény, hogy csökkentsék a tanulói terheket, állítsák vissza a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget, a tankönyvválasztás jogát. A legnagyobb pedagógus szakszervezet követeli a pedagógus előmeneteli rendszer újragondolását, az évek óta a bérrendezésből kimaradó segítő személyzet javadalmazásának emelését, az iskolák kiemelését a hivatali rendszerből, a törvényben szabályozott egyeztetési fórumok visszaállítását.

Az Úr hangja

Valószínűleg messze még a történet vége. Az állami fenntartás megmarad. Csak a formája és kerete változik. A tantervi szabályozás megmarad. Talán a tanulói óraszámok csökkennek. Talán a szabadon felhasználható tanítási időkeret megnő. Talán ésszerűsödik a pedagógusok foglalkoztatási rendje. Talán kapnak valamit azok is, akik több, mint fél évtizede semmit sem kaptak. A lényeg, az állam mindenhatósága nem változik.

Sok a talány. A legnagyobb mégis az, felismerik-e végre mindazok, akik vesztesei e hatalomnak, hogy minél többen kapaszkodnak össze, minél többen lesznek tagjai a szakszervezeteknek, azok annál megkerülhetetlenebbé válnak. Ez is kevés ahhoz, hogy az oktatás újra a nemzetet, s ne a hatalmat szolgálja. Meg kell hallani az Úr szavát: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" Nemcsak meghallani kell ezt a hangot, hanem e szerint kell cselekedni is!

Érdemes! A közoktatásban foglalkoztatottak és családtagjaik létszáma négyszázezer embernél is többre becsülhető. A 2016. áprilisi sztrájkot megelőzően 1995. decemberében szervezett a Pedagógusok Szakszervezete egész napos, országos munkabeszüntetést. 1996. januárjában új miniszter vette át az oktatásért felelős minisztérium irányítását. 1998-ban kormányváltásra került sor...

Nagy tisztesség, nagy felelősség, nagy teher!

Szerző
Témák
Május 1.