Senki sem gondolt arra, hogy Takáts Zsuzsa megszólal még, hogyan is gondolt volna, amikor ő maga is úgy döntött: elbújik a halálhíre mögé. Nem beszél, nem nyilatkozik, nem cáfol – hadd maradjon így; ne szembesüljön naponta sajnálkozó, vagy indulatos tekintetekkel és legfőképpen ne találkozzon a gyalázattal a már felnőtté vált fia, netán az unokája.
És mégis: egyszer csak úgy határozott, elég a sok-sok hazudozásból, elég a befolyásos apáról és az ő könnyűvérűségéről szóló mende-mondákból, inkább vállalja az arcát, odáll az RTL Klub riportere elé és elmondja: mi és hogyan történt azon az ötvenöt évvel ezelőtti nyári napon, hogyan került az uszodában a fiúk szobájába és hogyan erőszakolták meg őt hárman, harmadikként Kiss László. Nem volt benne indulat, nem volt benne gyűlölködés, helyenként ijesztő tárgyilagossággal és távolságtartással beszélt a történtekről, és a tettesekről is. Azt mondta, igazában nem várna mást Kiss Lászlótól, csak bocsánatkérést, de – tette hozzá - erre meg hiába vár. Hiába, ha egyszer a volt úszó szövetségi kapitány koncepciós perként említi az elítélésüket, ha perújrafelvételben gondolkodik…
És mi tagadás: nehéz elképzelni, hogy Kiss bocsánatot kérjen, hiszen ha megtenné, azzal elismerné, hogy bűnt követett, és azt is, hogy hazudott. Vagyis, vélem én, Kiss hallgatni fog. De Takáts Zsuzsa mostani vallomása után lennének még itt néhányan, akiknek illenők bocsánatot kérni. Mindazoknak, akik halálhírét keltették, mindazoknak, akik – az egyébként cipész nevelő apából – befolyásos rendőrtisztet kreáltak, mindazoknak, akik könnyen táncba vihető nőcskeként írták le a megerőszakolt lányt, és mindazoknak, akik inkább lőtték ki nyilaikat azokra, akik ötvenöt év után Kiss László eltávolítását követelték, mint azokra, akik a bűnt elkövették.
Jól tette Takáts Zsuzsa, hogy megszólalt. Jól tette, hogy leleplezte a hazugságokat és a hazudozókat. Így legalább megtudhattuk, hogy él, és hogy az élete nem fordult tragédiába. Hogy képes volt talpra állni, tanulni, diplomákat szerezni és most belenézni a kamerába. És elmondani: most sem kiált bosszúért. Eltemette az emlékeit, amennyire tudta. A tisztességet, a tisztességét őrzi. Ő őrzi.
