UNICEF;gyermekjogi program;e-tananyag;

2016-05-11 07:15:00

Sikeresek a gyerekjogi Ébresztő-órák

Egyre népszerűbb az iskolák körében az UNICEF gyermekjogi programja, amelyet most digitális, e-tananyag formában is bárki számára elérhetővé tettek. A gyerekjogi nevelés és a gyermekek jogainak érvényesítése azonban még mindig gyerekcipőben jár Magyarországon, ezért nemcsak a fiatalok, de a szülők, tanárok ismereteit is fejleszteni kellene.

A gyermekjogokról nem lehet elég korán elkezdeni beszélni, azok minden gyermeket születésüktől fogva megilletnek - mégis sokan előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy a egyáltalán léteznek. Egy uniós felmérés szerint Magyarországon a gyerekeknek csupán harmada van tisztában azzal, hogy nekik is vannak jogaik, de ezért nem hibáztathatjuk őket, hiszen gyakran a felnőttek (szülők, pedagógusok) sem tudnak többet. Hazánkban a nemzeti alaptantervnek sem része a gyerekjogok témaköre, az iskolákban szinte nincs is gyermekjogi nevelés.

Persze a gyerekjogok nem az iskolához kötöttek, azok az élet minden területén jelen vannak, ám mivel a gyerekek idejük nagy részét valamilyen közoktatási intézményben töltik, az erre vonatkozó nevelést az iskolákban a legcélravezetőbb kiszélesíteni. Ma a magyar diákok nagy többsége úgy járja végig tanulóévet, hogy egyáltalán nem is hall jogairól, szakemberek szerint ez azért aggályos, mert így a jogsértések jelentős hányada rejtve marad, ráadásul azt is gátolja, hogy a gyerekek tudatos állampolgárokká váljanak.

Gyerekjog interaktív, játékos formában

A gyerekjogi neveléssel így nemcsak a gyerekeket, de a szülőket és a pedagógusokat is meg kell célozni, ebben segít az UNICEF Magyar Bizottságának Ébresztő-óra programja, amelyet még 2013-ban indítottak útjára a Telenor Magyarországgal együttműködve. A program keretében a gyermekvédő szervezet által képzett önkéntes előadók tartanak előadásokat 4-12. osztályos tanulóknak, akik interaktív, játékos formában ismerkedhetnek meg alapvető jogaikkal, a kirekesztés, a bántalmazás veszélyeivel és a segítségkérés eszközeivel. Ezzel párhuzamosan az előadók arra is felhívják a gyerekek figyelmét, hogy milyen kötelezettségeik vannak. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal is, jogaik meddig terjednek.

HelpAPP, az azonnali segítség

A gyermekjogok ismerete fontos a közösségbe illeszkedés szempontjából is, ami a biztonságos és zaklatásmentes internetezés alapja is lehet. Az UNICEF tavalyi jelentése szerint a 10-18 éves gyermekek 96 százalékának van mobiltelefonja, 88 százalékának pedig van profilja valamilyen közösségi oldalon. Ugyanakkor a gyerekek fele nem érzi biztonságosnak az internetet, és találkozott olyan tartalmakkal, amiket nem értett. A kutatás során kiderült az is, hogy Magyarországon minden harmadik gyereket ért már online zaklatás.

Az Ébresztő-óra programban a gyerekek ahhoz is segítséget kapnak, hogy felismerjék az erőszakhelyzeteket, meg tudják védeni magukat és adataikat. Emellett sokat segíthet az ingyenesen letölthető HelpAPP okostelefon alkalmazás is, amely erőszakos helyzetekben azonnali segítséget nyújt.

Egy pofon nem számít?

Az "offline" bántalmazás terén is van mit helyretenni: egy 2014-ben, iskoláskorú gyerekek körében végzett UNICEF-felmérés, valamint egy tavalyi, felnőttek körében végzett felmérés is arra mutatott rá, a felnőtt és a gyermektársadalom jó része még mindig úgy gondolja, hogy a pofon egyáltalán nem számít erőszaknak.

Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy azok a gyerekek, akiket valamilyen bántalmazás ér vagy az interneten zaklatják, minderről nem mernek beszámolni szüleiknek, tanáraiknak, szakembereknek. Az UNICEF programjának tapasztalataiból azonban az látszik, hogy az ilyen eseteket egyre kevesebben hallgatják el.

Várólistán az iskolák

A program eredményeiről kedden sajtótájékoztató keretében számoltak be. Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója maga is meglepődött a program sikerességén, mint mondta, az elmúlt két évben mintegy 11 ezer fiatalhoz értek el a tervezett kétezer gyermek helyett. "A tavalyi év során 4 vidéki városban - Veszprémben, Győrben, Debrecenben és Szegeden - hoztunk létre regionális központot, ezzel programunk országossá vált" - mondta. Az ingyenes program rendkívül népszerűnek bizonyult az iskolák körében, még száz fős önkéntes csapat mellett is várólista van.

Éppen ezért a szervezők úgy döntöttek, az UNICEF-Telenor együttműködés harmadik évében digitális Ébresztő-óra tananyaggal terjesztik ki a programot, hogy az ne csak a klasszikus, osztálytermi előadásokon legyen elérhető. Ole Bjorn Sjulstad, a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: a Telenor tavaly indította el Hipersuli elnevezésű oktatási programját, melynek célja a magyar gyerekek digitális oktatásának fejlesztése. Az itt szerzett tapasztalatok birtokában dolgozták ki az Ébresztő-óra program digitális változatát, amit bárki számára hozzáférhetővé tettek az E-studygroup online felületen.