A nagy amerikai mesélő az utóbbi években inkább közepes vagy azt alig meghaladó alkotásokhoz szoktatta nézőit. Ennek ellenére kitartóan és szívesen merültünk el mindig világában és adtuk át magunkat annak az intelligens szórakozásnak, ami egyediségéből fakad. Többé kevésbé intrikus szerelmi történetei is mindig eredetiek, elgondolkodtatóak. Csaknem ötven évi rendezői múlttal a háta mögött igazi mesterként vonult be a Cannes-i fesztiválnyitó vetítésére.
A Café Society váratlan és kellemes meglepetés volt. Olyan forgatókönyvből dolgozott Allen, amely úgy volt romantikus, hogy elkerülte a patetikus, szirupos csapdákat, és úgy volt humoros, hogy túllépett az egyszerű gegek szintjén. Humanista üzenete sem ragadt meg a könnyű okoskodásnál, igazán és mélyen filozofikus tartalommal töltötte meg a változatos érzelmeket és emberi szenvedélyeket.
A sztárlistából először is Kristen Stewart nevét kell említeni, aki kiválóan ért ahhoz, hogy utálatos legyen, olykor meg imádnivaló. A partnerei, Jesse Eisenberg és Steve Carrel beleadtak apait-anyait, felvonultatva teljes színészi repertoárjukat. A nagy olasz mester, Vittorio Storaro jegyzi az operatőri munkát, fényeivel kiválóan visszahozta a legendás fehér telefonok világának hangulatát. Egy olyan érett művészi attitűd gyümölcsét élvezhettük, amely a szakma legkifinomultabb megnyilvánulásaira képes folyamatosan. Összefoglalva: jó választás volt Woody Allennel nyitni egy olyan rangos fesztivált, mint Cannes. Egy nagy rendező nagy filmje megadta az alaphangot.
