A többszörös válsággal szembesülve, mi, mint az Európai Parlament képviselői, egy új európai stratégiát javasolunk a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén.
Az 1992 óta egymást követő reformok oda vezettek, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) most már kritikával illethető a jövedelmek, a mezőgazdasági munkák és a szélsőséges áringadozások tekintetében is. Ennek eredményeként felvetődik a kérdés: a mezőgazdaság milyen típusú azonnali és jövőbeli fejlesztésére van szükség az Európai Unióban?
Míg a mezőgazdaságot világszerte politikai prioritásként tartják számon, és az élelmiszer-függőséget az erő vagy a gyengeség jeleként értékelik, addig Európában a mezőgazdasági politika valójában egyre kevésbé közös. Ez a tagállamok között viszont versenytorzulást okozhat. Mivel a vidéki közösségek jövője szorosan kapcsolódik a gazdálkodók sorsához, több ország képviselőjeként azt javasoljuk az Európai Bizottságnak, hogy vezessen be új Közös Agrárpolitikát, olyat, amely megfelel a 21. század stratégiai kihívásainak is.
A mezőgazdasági válság, amely több tevékenységi kört érint, az állattartás sokféleségén keresztül (tejtermelés, sertés, baromfi- és marhahús) a nagyipari gazdálkodásig, egyértelműen azt mutatja, hogy a jelenlegi Közös Agrárpolitika és a piacok nem elégítik ki a mezőgazdasági termelők igényeit. A gazdák a jövedelem stabilitását szeretnék, és nem támogatásokat; a 2014 utáni Közös Agrárpolitika már most marginalizálódott, így azt felül kell vizsgálni a 21. század stratégiai kihívásainak fényében.
Ez a válság nem hirtelen szakadt ránk. Már egyes, 2013 őszi jelentések előrevetítették az állattartás sötét európai jövőjét. Az Európai Bizottság által javasolt intézkedések a 2015-ös tejválság idején ugyan némi haladást biztosítottak, de nem adnak választ az uniós tejipar áringadozására.
Az eljövendő új Közös Agrárpolitika fő témái az árak és a jövedelmek, általánosságban a mezőgazdaság helyzete és az élelmiszer-termelése legyenek. Munkahelyek és területi egyensúlyok forognak kockán.
Az orosz embargó, a kínai gazdasági növekedés lassulása és a tejkvóta idejének vége kulcsfontosságú tényezői voltak a Közös Agrárpolitikát érintő válság kialakulásának.
Amikor egy politika nem tudja elérni céljait, akkor azt meg kell változtatni! Mind közül a legnagyobb hiba tagadni a mezőgazdasági piacok instabilitását, és vakon hinni azokban az erényekben, amelyek mára bebizonyították érvénytelenségüket: a közvetlen kifizetések elszakadtak a mezőgazdasági termelés valóságától. Valójában igaz, hogy a magas árak mellett a közvetlen kifizetéseket csak nehezen lehet megindokolni. Hovatovább, ezek a kifizetések nem is kellő mértékek a gazdáknak sem, akkor, amikor az árak alacsonyabbak. Az eredmény: a Közös Agrárpolitika most a világszerte többségében elterjedt mezőgazdasági politikák logikája ellen dolgozik.
Az Európai Unió az egyetlen olyan közösség, amely az agrárpolitikai támogatásokat elválasztotta a termeléstől és az azzal járó környezetvédelmi korlátozásoktól. A nagyobb mezőgazdasági termelő országok (USA, Brazília, Kanada, Kína stb.) úgy alakították át rendszereiket, hogy az biztosítsa a megfelelő árakat és jövedelmeket. A 49 vizsgált OECD ország 67 százalékában közvetlen kapcsolat van a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatás, az árak, és a termelés volumene között. Ezen eszközök közös jellemzője, hogy anticiklikus jellegűek: csak akkor aktiválják őket, ha az árak összeomlása miatt meg kell védeni a gazdákat a veszteséggel járó termeléstől. Ilyen, a Közös Agrárpolitika és más jelentős mezőgazdasági politikák közötti tisztességtelen különbségek esetén fontos, hogy olyan, szabadkereskedelmi megállapodásokról tárgyaljunk, amelyek nem destabilizálják az európai mezőgazdaságot és a vidéki ágazatot, valamint, amelyek figyelembe veszik a Közös Agrárpolitika és a többi nagy mezőgazdasági hatalmak közötti egyensúlyhiányt.
Ezért döntöttünk úgy, sok képviselőtárunkkal együtt, hogy létrehozunk egy elemző csoportot, amelynek célja, hogy egy "új stratégiai irányt adjon” a Közös Agrárpolitika számára. Célunk az, hogy visszaállítsuk a Közös Agrárpolitika szabályozó és stabilizáló szerepét azáltal, hogy emeljük az EU-kiadások hozzáadott értékét egy hosszú távú stratégia érdekében, biztosítva a fenntartható fejlődést, valamint az élelmiszer biztonságot.
Európai képviselőként felelősségünk, hogy javaslatot tegyünk a Közös Agrárpolitika új irányára, amelynek alapja az anticiklikusság és a biztosítás alapú eszközök használata, az európai többéves pénzügyi keret költségvetésén belül. Sürgősen vissza kell adnunk a Közös Agrárpolitika közös jellegét, és értsük meg, a vidék hanyatlása kihatással lesz az élelmiszerfüggőségre, ezáltal pedig az EU politikájára is!
Mozdulnunk el a holtpontról! Adjuk vissza a gazdálkodóink és az európai polgárok hitét!
Eric Andrieu ( Franciaország)
Nicola Caputo (Olaszország)
Jean-Paul Denanot (Franciaország)
Szanyi Tibor (Magyarország)
Marc Tarabella (Belgium)
