GDP;első negyedév;

2016-05-13 22:43:00

Még Varga Mihályt is sokkolhatta - Pocsék GDP adatok jöttek

Minden előzetes várakozást alulmúltak a KSH tegnap közzétett első negyedéves GDP adatai, és az ezzel egyidejűleg megjelentetett építőipari számok. A magyar gazdaságnak 2016. első három hónapjában - éves összehasonlításban - mindössze 0,9 százalékos bővülésre futotta, az építőipar pedig márciusban 33,9 százalékos visszaesést mutatott. A növekedésünkkel az Európai Unió sereghajtói lettünk.

Közismert, hogy a gazdasági tárca még a leggyengébb gazdasági adatokból is képes kedvező következtetést levonni. Erre a bizakodó hangulatra most valóban nagy szükség is lenne, hiszen a KSH-nak az első negyedévről kiadott GDP és építőipari adatai még a legpesszimistább előrejelzéseket is alulmúlták. Az esztendő első három hónapjában a magyar gazdaság - éves összehasonlításban - mindössze 0,9 százalékkal volt képes növekedni, a szezonálisan és naptárhatástól tisztított adatok alapján pedig mindössze 0,5 százalékos volt a többlet. 2015 utolsó negyedévéhez viszonyítva pedig 0,8 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye.

Az NGM azonban ezt a nagy mértékű zuhanást csak átmenetinek véli, ugyanakkor a növekvő foglalkoztatásra büszke. Ebben az összefüggésben a foglalkoztatásra hivatkozni aligha tűnik bölcs döntésnek, hiszen ez azt jelenti, hogy a több munkahely nem jár nagyobb termelékenységgel. A minisztérium a gazdaság ütemvesztését egyrészt az uniós források ciklikusságának, másrészt a járműipar lassulásának tudja be.

Az uniós pénzek kifizetésének lelassulása kapcsán ugyanakkor Varga Mihály miniszter is elismerte, hogy a pályázatokat kiírásánál elmaradás mutatkozik. Ez lehet az oka annak is, hogy a jószerivel csak a brüsszeli támogatások adnak lökést az építőiparnak, ha ezek elmaradnak - mint egyenlőre idén is -, akkor olyan mértékben visszaesik az ágazat teljesítménye, amire még a gazdasági világválság legrosszabb éveiben sem volt példa. Márciusban az építőipari teljesítménye 33,9 százalékkal esett vissza 2015 márciusához képest. A tárca abban reménykedik, hogy még ebben az esztendőben megáll az ágazat zuhanása, egyenlőre azonban csak az a biztos, hogy március végén az építőipari cégek teljes szerződésállománya 25 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban volt. Ezt még az sem volt képes ellensúlyozni, hogy - feltehetően az új kedvezményes lakásépítési programnak köszönhetően - márciusban 47,3 százalékkal bővült az épületekre kötött szerződések száma. Ez azonban csak 2016 második felének végén, de inkább csak a jövő esztendőben érezteti majd a hatását.

Ami a gazdaság bővülésének kilátásait illeti, az elemzők mindegyike mérsékelte a korábbi számait. A lapunk által megkérdezett Németh Dávid első negyedévre vonatkozó GDP növekedési jóslata - a kormányéval egyezően - 1,8 százalékos volt, vagyis éppen kétszerese annak, amit a gazdaság produkált. A tényadatok ismeretében az egész esztendőre már csak 2,0 százalékos növekedést jósol, 0,5 százalékponttal mérsékelte előrejelzését. 2012 első negyedéve óta nem volt arra példa, hogy az első negyedévben visszaesést produkáljon a magyar gazdaság - emlékeztetett a K&H Bank vezető elemzője. Utalt arra, hogy előzetes adatról lévén szó nem látni, mely iparág mennyiben járult hozzá a rossz eredményhez. A mezőgazdaság teljesítménye nem ismert, az építőipar és az ipar viszont egyértelműen lefelé húzta a GDP-adatot. Ez utóbbin belül az autóipar termelésének visszaesése kimutatható, kérdés, hogy a győri Audi kapacitáskihasználtsága hogyan alakul, valamint a kecskeméti Mercedes beruházása mikortól fejti ki hatását. Mindez azért fontos, mert a hazai ipar zászlóshajója a gépkocsigyártás, ahol minden változás jelentős mértékben hat a GDP-re.

Magyarország lemaradását jól illusztrálják az Eurostat legfrissebb adatai. Az év eleje óta az Unióban legszerényebb mértékben, 0,5 százalékkal, a magyar gazdaság bővült, majd Portugália következik 0,8 százalékkal és Finnország 0,9 százalékkal. A régió országai pedig mind előttünk járnak.