Legyőzi-e a józan ész a politikát?

Komoly vita alakult ki az oktatásról a pedagógusok és a kormány között. E vita része a testnevelés-oktatás állapota is. Az iskolai testnevelés az egyik olyan terület, amely az egyes tantárgyakhoz képest a legrosszabbul és legeredménytelenebbül működik. Az igazi problémák akkor jelentkeztek, amikor kötelező elemként, átgondolatlanul bevezették a mindennapos testnevelés.

Komoly vita alakult ki a kormány és a pedagógus társadalom között az oktatásról. E vitában minden félnek felelősséget kell éreznie a gyerekek és a fiatalok jelenéért és jövőjéért. Az oktatáspolitikának része az iskolai testnevelés, amely más tantárgyakhoz képest is a legrosszabbul és legeredménytelenebbül működik. Az igazi gondok akkor jelentkeztek, amikor kötelező elemként, átgondolatlanul bevezették a mindennapos testnevelés. Ezzel csaknem egy időben - a tantárgyi kompetenciateszt mellé - kötelezővé tették a Magyar Diákszövetség (MDSZ) által kidolgozott fittségi tesztet (NETFIT). A rendelkezések bevezetése előtt is nagyon sok probléma volt az iskolai testnevelésben, de ezeket kötelező előírás hiányában a pedagógusok még saját maguk, a munkájuk során kompenzálni tudták.

NETFIT: elhibázott és botrányos

Az előbb említettek politikai döntések voltak, szlogenként jelentkezett csupán, hogy a mindennapos testnevelés jót tesz a gyerekek egészségének, a Magyarország élsportját támogató utánpótlás-nevelési programoknak. A NETFIT - amit magam is szorgalmaztam - lett volna hivatott arra, hogy a gyerekek fizikai állapotát egységes szemlélet alapján mérjék fel egy egyszerű teszttel, és az segítse az utánpótlás-nevelés körében is a kiválasztási rendszert.Az elfogadott NETFIT anyagát szakmailag elhibázottnak és botrányosnak tartom.

Most arról szól a vita, hogy a tanulók leterheltségét csökkenteni kell, és mely tantárgyak esnek majd ennek áldozatául, mert még nem körvonalazódott igazán, mi lesz a tananyaggal, és melyik tantárgyat hogyan érinti majd a változás, beleértve a testnevelést is.

Maradjunk is ennél. Az iskolák jelentős részének nincs tornaterme, mert hiába indult el az 1990-94-es parlamenti ciklusban a tornaterem-építési akció, a szűkebb költségvetési támogatás miatt az oktatási intézményekben normális méretű tornaterem helyett többnyire csak tornaszobákat építettek. Azokban a nyolcosztályos iskolákban, ahol nincs tornaterem és a/b/c osztályok vannak, évfolyamonként összevonják a tanulókat, ahol van tornaterem, ott esetenként az öltözői és a higiéniai követelményeknek sem tudnak az iskolák megfelelni. A testnevelési órákat a legtöbb helyen, épületen kívül kell megtartani, az iskolaudvarokon sokszor két-három osztálynak van egyszerre órája, részben képzett testnevelő tanár hiánya miatt. Külön kiemelném az alsó tagozatos osztályok helyzetét, ahol nem szakirányú pedagógusok tanítják a testnevelést. Itt veszik fel a gyerekek a rossz mozgáskoordinációt, ami később nehezen javítható. Most már arról is szó van, hogy a testnevelési oktatáspolitikai program szerint a labdarúgás fejlesztésének érdekében az alsó tagozatban 92 százalékban oktató tanítónénik fogják megmutatni a helyes lábtartást, a foci technikai és taktikai elemeit. Elvárható ez tőlük? Általában is megoldatlan a hátrányos helyzetű gyermekek helyzete, mint ahogyan a legtöbb helyen nincsenek meg a feltételei a kötelező úszásoktatásnak sem. Tudnám még sorolni a problémákat.

Évek óta szorgalmaztam - és ez a sportberkekben köztudott -, hogy az általános kompetencia-teszthez hasonlóan a sportban is vezessenek be egy egyszerű testnevelési kompetencia-tesztet. A miniszterelnök úrnak is több esetben írtam ezzel kapcsolatos javaslatot. Ő azzal egyetértett, és kiadta a feladatot sporttanácsadójának, Balogh Gábornak, akit kineveztek a Magyar Diákszövetség (MDSZ) elnökének. Ezt követően a kormány uniós támogatásból 2,2 milliárd forinthoz segítette az MDSZ-t, és megbízta ennek a feladatnak a megoldásával. A továbbiakban az általam javasolt programból kirekesztettek, és elkészült a NETFIT.

Mikor - még a bevezetése előtt - megismertem az anyagot, megtettem az észrevételeimet Balogh Gábornak, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási államtitkárságához, Hoffmann Rózsához fordultam, aki egyetértett az általam felvetett problémákkal. Rövid időn belül az államtitkár asszonyt leváltották, így további érdemi konzultációra nem került sor. Ezután személyesen kértem meghallgatást Sípos Imre köznevelési államtitkártól, aki Balogh Gáborhoz irányított. Segítséget kértem Pokorni Zoltán volt oktatási minisztertől. Ő is egyetértett velem, és most már ő fordult írásban az államtitkársághoz, ahol azt a választ kapta, hogy a kormány az MDSZ-t bízta meg a feladat ellátásával, az államtitkárság ehhez a feladathoz nem ért, így nem tudnak az ügyben semmit sem tenni. Meg kell jegyeznem, hogy például a NETFIT elkészítésébe az Emmin belül az egészségügyi államtitkárságot sem vonták be, pedig az anyagnak olyan hibái is vannak, amelyek egészségügyi károsodást okozhatnak. Az anyag tartalmaz ugyanis egy évente kétszer megtartandó úgynevezett Ingatesztet, amelynél az egységesség érdekében (iskolánként már nem egységesen) 20 vagy 30 métert kell futni oda-vissza a tanulónak, egyre gyorsabban, amíg össze nem esik. (Ilyen van!) A NETFIT-hez készült módszertani kézikönyvben (a Zöld Könyvben) összefoglalták a tesztfeladatokat, és leírták, hogy az Ingateszt egy aerob feladat. Minden testneveléssel foglalkozó ember tudja, hogy az Ingateszt a leírt formában an-aerob, vagyis oxigénhiányos állapotot okoz!

A NETFIT elkészítésébe egyetlen sportszakmai szervezetet sem vontak be, így a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) sem, pedig a Sporttörvény a MOB feladatai között írja elő a diáksport, az utánpótlás-nevelés koordinációját, irányítását. Igaz, a MOB sem érdeklődött az ügy iránt, pedig tudott róla. A tesztfeladatok egyébként – az Ingatesztet kivéve – ismertek voltak, mert a HUNGAROFIT és EUROFIT tesztrendszerben ezeket mind használták már a testnevelők. Nem kellett volna 2,2 milliárd forintot működésre és egyéb eszközvásárlásra költeni, a nyolc személygépjárműről nem is beszélve.

Fölösleges statisztikák

A testnevelő tanároknak az egész országban statisztikát kell készíteniük a NETFIT-ről, és folyamatos nyilvántartást kell vezetniük a gyerekek fizikai, egészségügyi állapotáról. A nyilvántartások bevitele a központi rendszerbe többlet adminisztratív munkát ró a testnevelő tanárokra, nem beszélve a precíz végrehajtás időigényéről, ami semmiképpen sincs arányban a remélt eredménnyel.

Véleményem szerint a NETFIT-et azonnal meg kell szüntetni, és helyette egy egyszerű, valóban egységes, bárhol, bármilyen körülmények között lebonyolítható kompetenciatesztet kell bevezetni. Ennek statisztikai szempontból része lehet a testmagasság és a testsúly mérése, ez egyszerűen megoldható. Évente kétszer kell egy rövid és egy hosszútávú futótesztet bevezetni - korosztálytól függően. (Van tapasztalatom és részletes javaslatom.) A teszt választ ad a gyerekek egészségi állapotára, keringési rendszerére, fizikai állóképességére. (Hej, foci, foci…)

Mit kellene tenni?

A testnevelésnél tudás szintű képzésre van szükség. Az iskolai autonómián belül teret kell engedni a testnevelő tanárok személyes autonómiájának, munkájukat segíteni és fejleszteni kell kompetencia-fejlesztő csomagokkal. A testnevelésben hangsúlyosan az iskola adottságaihoz kell igazítani a helyi tantervet. A központi tanterv előíró jellegét jelentősen korlátozni kell, mert az előírt feltételrendszer beszűkíti a testnevelő pedagógus mozgásterét. A pedagógus szabadon választja ki a tananyagot - mivel nincs tankönyv -, az alkalmazott módszereket és értékelési eljárásokat. Egyébként az utóbbiakról ma is a pedagógus dönt, mert a ráerőltetett, értelmetlen NETFIT-ben tilos osztályozni, és a helyi igényeket kell kiszolgálnia. A képességek differenciált feltárása a testnevelő tanár innovatív tevékenységének az eredménye, és csak így kamatoztatható. A testnevelésben önszabályozó mechanizmusoknak kell érvényesülniük.

Mindenképpen alternatív szakmai megoldásokra van szükség, ugyanis az egyetlenként meghatározott megoldás végrehajtásához a szükséges feltételek nincsenek meg. Ha az oktatás alul finanszírozása általában megszűnik, akkor lehet továbbgondolni a gyerekek testnevelési foglalkoztatását is.

Valódi létesítményfejlesztésre és felhasználásra van szükség, megfelelő feladatkijelöléssel koordinálni kell ezeket a fejlesztéseket. Az iskolák infrastrukturális fejlesztése elengedhetetlen. Ezeket a létesítményeket nemcsak az iskolák, hanem a szabadidősport, az egyesületek, sőt az utánpótlás-neveléssel foglalkozó akadémiák is használhatnák.

A szülők bevonása a szabadidősportba elengedhetetlen, mert a gyerekek sportolása csak akkor lesz biztosított, ha a szülők önmaguk is együttműködnek a gyerekekkel és a pedagógusokkal.

Megítélésem szerint a helyi önkormányzatok bevonásával meg kell teremteni az iskolák gazdasági önállóságát, majd ők eldöntik, hogyan javítsanak a testnevelés feltételein, hogyan támogassák a hátrányos helyzetűek testnevelését, mert a helyi igényeket csak így lehet kiszolgálni. A gazdasági önállóság és a helyi igények kiszolgálása érdekében - a látványsportágak Sporttörvényben meghatározott támogatásához hasonlóan - szükséges volna az iskolák bevonása a TAO-rendszerbe. Azt gondolom, hogy a kihasználatlanul maradó, negyedházas stadionok építésénél sokkal fontosabb, és a fiatalság jövőjét szolgálná, ha az alapvető probléma, vagyis az infrastruktúra fejlesztése a testnevelés érdekében megoldódna.

A kormány és a pedagógustársadalom közötti vita jelenleg parttalan, mert a kabinet legfeljebb csak „üveggyöngyöket” szór a pedagógusok elé, azaz látszatmegoldásokkal tereli el a figyelmet a lényegről. Álláspontom szerint a kormány alapvető érdekének annak kellene lennie, hogy végrehajtsa az iskolai oktatás tényleges és teljes reformját, és ezzel élhető jövőt teremtsen és biztosítson a gyermekeinknek.

Autonómia nélkül nem megy

Megoldás lehetne a pedagógusokkal paritásos alapon megszervezett Nemzeti Közoktatási Tanács (NKT) felállítása. Ez a testület az állami költségvetés tervezésénél javaslatot tenne az oktatásra fordítandó támogatás arányaira és irányaira, ennek alapján készülne el mindig a következő évi büdzsé. Ebben a megoldásban - sok egyéb kérdéssel együtt - az iskolai infrastruktúra fejlesztését, arányát és irányát is meghatároznák. Ez békét teremthetne a felek között, és győzne a józan ész a politika felett.

Egy ilyen tanács például állást foglalhatna abban is – amivel most senki nem foglalkozik -, hogy mikor fog a magyar oktatás áttérni a jövőt és fejlődést jelentő digitális oktatásra? Véleményem szerint ehhez már most meg kellene kezdeni a pedagógusok szakmai továbbképzését. A szükséges költségeknek már elkülönítve meg kellene jelenniük a 2017-es költségvetésben, amelynek a vitája éppen most folyik a Parlamentben. A pedagógusok előzetes felkészítése nélkül elképzelhetetlen a digitális oktatás belátható időn belüli bevezetése Magyarországon.