Szakít elődjével az osztrák kancellár

Beiktatták tegnap az osztrák kormány új tagjait egy nappal az új szociáldemokrata kancellár, Christian Kern eskütétele után. Csapatában négy új arc tűnik fel elődje, Werner Faymann kabinetjéhez képest. Sonja Hammerschmid a művelődési, Thomas Drozda a kulturális, Jörg Leichtfried az infrastrukturális tárcát irányítja, Muna Duzdar pedig a közszolgálatért felelős államtitkár lesz. Utóbbi kinevezése nagy feltűnést keltett, hiszen első ízben fordul elő, hogy egy hitét gyakorló muzulmán nő kerül az osztrák kabinetbe. Az új kormány megalakulása mellett a belpolitikát a vasárnapi elnökválasztás határozza meg.

Christian Kern az osztrák közszolgálati tévé, az ORF híradójában elmondta, annyira meg kívánja erősíteni az SPÖ-t, hogy a szociáldemokratáknak ismét a legerősebb párttá kell válniuk Ausztriában. Kifejtette, a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelenlegi kijelentései és retorikája alapján nem tekinthető potenciális koalíciós partnernek. Mint mondta, csak hosszú út vezethetne el ahhoz, hogy az SPÖ és az FPÖ egymásra találjon. Ez a kijelentése azért érdekes, mert az elmúlt hetekben a szociáldemokratáknál is akadtak olyan hangok, amelyek szerint közeledni kellene a jobboldali radikálisokhoz, s nem kellene figyelembe venni azokat a korábbi határozatokat, amelyek szerint kizárják az együttműködést a bevándorlásellenes és euroszkeptikus párttal. Kern egy másik interjúban azt is kifejtette, nem dolgoznak együtt olyan pártokkal, amelyek kisebbségek ellen folytatnak hecckampányt.

Kern beszélt a menekültpolitikáról is. Mint mondta, támogatja azt a bécsi kormány által még januárban elfogadott határozatot, amely szerint az ország idén legfeljebb 37 500 menekült befogadására hajlandó. Az akkori határozat szerint 2019-ig legfeljebb 130 ezer lesz az országba érkező menedékkérők száma, ami Ausztria lakosságának mintegy másfél százaléka. Az új kancellár úgy véli, elsődlegesen a menekültek integrációjára kellene koncentrálni. Különösen a munkaerőpiacba való integrálásukat tartja fontosnak, illetve azt, hogy elegendő számú lakás álljon rendelkezésükre, illetve részt vegyenek az osztrák képzési rendszerben. Kern a Második Köztársaság 13. kancellárja, s a hetedik, aki a szociáldemokraták tagja.

Miért volt szükség a változásokra? Azután, hogy a nagykoalíció két pártja, a szociáldemokraták, illetve a néppártiak jelöltje negyedik, illetve ötödik helyen végzett az osztrák elnökválasztás április 24-én megrendezett első fordulójában, pánik tört ki a kancellári hivatalban, hiszen egyértelművé vált, valamit tenni kell, nem mehet minden tovább a régi kerékvágásban. Bár úgy látszott, a rengeteg bírálat ellenére Werner Faymann kancellár ura lesz a helyzetnek, s meg tudja őrizni kancellári székét, múlt hétfőn lemondott minden megbízatásáról, vagyis a kancellári szék mellett az SPÖ elnökségéről is. Átmenetileg – Kern kinevezéséig - a néppártiak elnökét, Reinhold Mitterlehnert nevezték ki kancellárnak, aki egyébként az ÖVP liberális szárnyához tartozik.

Miután azonban a nagykoalícióban a nagyobbik párt a szociáldemokratáké, így a párt feladata az volt, hogy mihamarabb találja meg Faymann utódát a pártelnöki és a kancellári székbe. Ezután esett Christian Kernre a választás. Az 1966-ban született politikus még a kilencvenes évek végén gazdasági újságíróként kezdte pályafutását, 1991-ben Franz Vranitzky harmadik kabinetjében Peter Kostelka államtitkár segédje volt. 1997-től a Verbund AG áramszolgáltatóhoz került, ahol 2007-ben az elnökség tagja lett. 2010 júniusában az osztrák államvasutak, az ÖBB-Holding-AG elnöksége elnökének választották meg, s szerződését mg 2014-ben, idő előtt hosszabbították meg. 2013-ban a bécsi izraelita szervezet, az IKG kitüntette amiatt, mert lépéseket tett azért, hogy az osztrák vasút szerepét a zsidók deportálásában. Ennek eredményeit egy kiállítás keretében mutatták be 2014-ben.

Kern ugyan sosem töltött be igazán fontos posztot sem a bécsi kormányban, sem pedig az SPÖ-ben, a szociáldemokratáknál újra és újra felmerült a neve, amikor Faymann utódlásáról volt szó. Faymann lemondását követően aztán a párt vezetése meg is állapodott arról, hogy őt kell a párt élére helyezni, és megtenni kancellárnak.

Nem érte tehát derült égből villámcsapásként a közvéleményt, hogy Kern az üzleti élet helyett a politikai életet választotta, az azonban mindenképpen érdekes, hogy amikor már ennek lehetősége 2012-ben felmerült, nem egy szociáldemokrata, hanem néppárti politikus jegyezte meg: „Ez lenne a legjobb, ami Ausztriával történhetne”. A mondás Sophie Karmasintól származik, aki jelenleg az ÖVP családügyi minisztere.

Kern egyébként nem tűnik igazi – ahogy a német mondja – „Besserwissernek”, nem gondolja azt, hogy ő egy személyben képes minden gondot megoldani. Mint mondta, csak akkor tudja végezni a munkáját, ha végig kész a vereségre is. Hogy azonban saját pártján belül sem akarja mindenki a győzelmét, azt Doris Bures szavai is igazolják. Még 2014-ben, amikor ismét felmerült Kern neve a kancellárjelöltek között, a bécsi törvényhozás szociáldemokrata elnöke úgy foglalt állást, az ÖBB vezetője nem lenne jó politikus, s „elég intelligens ahhoz, hogy ezt be is lássa”.

Ahhoz, hogy a szociáldemokrata politikus elérje célját, nemcsak saját pártja, hanem az ÖVP teljes támogatására is szüksége lenne. Egyelőre azonban nem teljesen világos, hogy mit is akarnak a konzervatívok. A párton belül háromféle irányzat létezik. Az egyik az új választást preferálná, a másik a teljes újrakezdést, a harmadik azonban úgy véli, mindennek maradnia kell a régi kerékvágásban, s a jelenlegi feltételek mellett kell folytatni a koalíciós együttműködést.

Azok, akik az idő előtti voksolás mellett érvelnek, éppen Kern kinevezése miatt aggódnak. Úgy vélik ugyanis, hogy az új szociáldemokrata elnöknek sikerülhet rendbe tenni az SPÖ-t Faymann lemondását követően, s békében fel tud készülni a több mint két év múlva esedékes választásra. Addig pedig akár háttérbe szoríthatja a közvéleménykutatások jelenlegi listavezetőjét, a jobboldali radikális FPÖ-t. Ezen vélemény képviselői szerint azonban az SPÖ megerősödéséből az ÖVP biztosan nem profitálna, így már most véghez kellene vinni a fájdalmas válást. Úgy vélik, a múlt is bizonyította, hogy amennyiben egy nagykoalíció jól működött, abból a lehető legritkább esetben profitált valamit a kisebbik koalíciós partner.

Mások úgy látják, a nagykoalíció fenntartása azért indokolatlan, mert Hofer esetleges megválasztása után az FPÖ több mint két évig áltatatná a közvéleményt azzal, hogy békés, demokratikus, jobboldali párt. Az ÖVP ezen szárnya szerint tehát minél több időt adnak Hofernek, annál könnyebben készíthetné elő a teret Strache számára. Ezért – vélik – jobb lenne már 2016 őszé túlesni a nehezén, s megtartani az idő előtti voksolást.

Egyik elmélet sem nélkülözi ugyan a logikát, egyelőre azonban nincsenek az ÖVP-ben többségben azok, akik inkább a nagykoalíció felmondásában érdekeltek. Igaz, Faymann lemondása is azt mutatta, meglepetések is létezhetnek az osztrák belpolitikában. Mindenesetre Reinhold Mitterlehner semmiféle jelét sem mutatja annak, hogy fel akarná bontani a szociáldemokratákkal megkötött házasságot, ő láthatóan azt akarja, hogy a nagykoalíció kitöltse 2018 őszéig szóló mandátumát. Az egyedüli bizonytalansági tényező az lehet számára, hogy egyes néppárti tartományi vezetők is inkább a szakítást pártfogolnák.

Az ÖVP-ben a többség úgy véli, újfajta együttműködésre kell törekedni az SPÖ-vel. A gyakorlatban ez azt jelenti, azt akarják elérni, hogy erőteljesebben jelenítsék meg saját elképzeléseiket a nagykoalíció programjában. Peter McDonald, az ÖVP főtitkára úgy nyilatkozott, „újra kell kezdeni a nagykoalíciót”. A pártban sokan úgy vélik, bizonyos kérdésekben mindenképpen mielőbb közös nevezőre kell jutni. Ilyen például a menekültkérdés: olyan megoldást kell találni, amely mindkét párt számára elfogadható. A másik kardinális kérdés a gazdaságpolitika. Ez Mitterlehner kedvenc témája, ami nem is csoda, hiszen ideiglenes kancellári beiktatásáig a gazdasági tárcát irányította. Az ÖVP szerint a bürokrácia gyorsabb leépítésére van szükség, ugyanakkor erősíteni kell a gazdasági intézményrendszert. E tekintetben távolról sincsenek kibékíthetetlen ellentétek a két tömörülés véleményében.

Sok függ természetesen attól is, hogyan képes együttműködni egymással Kern és Mitterlehner. Előbbi első sajtóértekezletén demonstratíve jelentette ki, hogy erősíteni kívánja az együttműködést a néppártiakkal, de „más pártok” véleményét is kikéri. Különösen feltűnő volt ezen, mennyire élesen határolódott el elődje, Faymann politikájától. „Meg kell őrizni a nyugalmunkat, s figyelni kell, hogy Kern hű marad-e a kormány irányvonalához. Nem látom szükségét annak, hogy új minisztereket delegáljunk a kabinetbe” – fejtette ki Thomas Steiner, a burgenlandi ÖVP vezetője. Szerinte az előrehozott választás nem jelenthet alternatívát, hiszen „természetes az, hogy a néppárt megmaradt partnernek”, s ez nem is változik, amíg „az SPÖ-nél nem történik irányváltás” – tette hozzá megjegyezve azt is, hogy az ÖVP nem fél az idő előtti voksolástól.

Az ÖVP-ben nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel Kern kinevezését. Éles bírálatokkal illette az új kancellárt Reinhold Lopatka, az ÖVP frakcióvezetője. Kapott is hideget-meleget saját pártjától, mert amint Peter McDonald fogalmazott, előzetesen nem egyeztetett a pártvezetéssel erről.

A magyar utat követhetik

Vasárnap rendezik meg az osztrák elnökválasztás második fordulóját. Elvileg nincs nagy jelentősége annak, ki az ország államfője, hiszen az ország legfőbb közjogi méltóságának csak ceremoniális jogkörei vannak, de amennyiben a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) politikusa, Norbert Hofer ülne az elnöki székbe, az nagyon aggasztó következményekkel járhat. Már az első forduló is felkavarta a belpolitikai állóvizet Werner Faymann kancellár lemondása, a kormány átalakítása miatt.

Amint április 24-én a bécsi liberális lap, a Der Standard szerkesztőségi cikkében megjegyezte, ha Norbert Hofer nyerné meg az osztrák elnökválasztást, akkor Bécs a „magyar és a lengyel utat” követheti, hiszen ő is hasonlóan önkényes politikát kívánna folytatni, mint amilyet a budapesti vagy a varsói kormány. A recept jól ismert, gyengítené a törvényhozás jogköreit, ellenezné a brüsszeli kezdeményezéseket, gyengítené a hatalommegosztást, korlátozná a média szabadságát. Horrorisztikus forgatókönyv, ám sajnos ezek a demokrácia alapját megkérdőjelező intézkedések – a két fent említett állam példájából kiindulva - távolról sem ismeretlenek az EU-ban. Ausztriában az elnöknek azért nincs akkora súlya, hogy ezeket az intézkedéseket véghez tudja vinni, de ha a következő, feltehetően 2018-ban megtartandó parlamenti választás után az FPÖ szerezné meg a legtöbb voksot, Hofer minden további nélkül párttársát és mentorát, Heinz-Christian Strachét teheti meg kancellárnak.

Nemcsak bel-, külföldi elemzők is úgy látják, az osztrák politikai kultúra mélypontját érte el a két elnökválasztási forduló között. A két elnökjelölt, Hofer, illetve a környezetvédők színeiben bejutott Alexander Van der Bellen közötti, múlt vasárnap megrendezett vita stílusa minden elképzelést alulmúlt. A legnagyobb gond az volt, hogy egy újítás, vagy ha úgy tetszik, televíziós kísérlet értelmében nem gondoskodtak moderátorról, így ott támadták egymást, ahol csak tudták. A leggyakrabban elhangzott szavak a következőek voltak: „szemtelenség”, hazugság”, és így tovább. Van der Bellen utólag elismerte, meglehetősen keményen támadtak egymásra, hozzátette ugyanakkor, ez természetes, ha „két politikus egymástól ennyire eltérő véleményt képvisel”. Hofer pedig így érvelt: „Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a politikusok is csak emberek, s ha valakinek komoly a meggyőződése egy témában, akkor előfordulhat: az érzelmei is a tetőfokára hágnak” – fejtette ki.

Az osztrák eseményeket szorosan nyomon követő német sajtó nem volt ennyire megértő érzelemkitöréseikkel kapcsolatban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írta, mindketten teljesen lejáratták magukat. A Süddeutsche Zeitung a vitát „rendkívül kínosnak” nevezte, a Die Weltet pedig „óvodai verbális bokszmeccsre” emlékeztette. E bírálatokon egyébként mindketten megsértődtek.