magyar busz;nemzeti buszstratégia;

2016-05-21 07:23:00

Magyar busz - Kevés a fővárosnak az ígéret

Igény lenne az új buszokra - erre épít stratégiát a kormány, jelentették be egy tegnapi, a nemzeti buszgyártás megújításáról tartott tájékoztatón. A cselekvési program terve már elkészült, bár ezt részleteiben még nem ismertették, ám a kormány elfogadta múlt heti ülésén. A nemzetgazdasági tárca – a társminisztériumok bevonásával – igen rövid határidővel kidolgozza a hazai autóbuszgyártás felfuttatásának gyakorlati lépéseit – ígérte meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Azt is hallhattunk, hogy évtizedes hagyományaira építve újul meg a magyar buszgyártás, ami igaz is lehet, hiszen a valamikori Ikarus évente tízezernél is több autóbuszt bocsátott ki. Mai hazai követői néhány százra képesek, bár hozzáteszik, igény esetén tudnák fokozni a tempót.

A közösségi közlekedésben használt buszok átlagéletkora 14 év, de nem ritka – 8000-ből hozzávetőleg 1000 - a 20 évnél többet futott jármű sem – emlékeztetett a miniszter. Számítások szerint ahhoz, hogy 2020-ra az átlagéletkor 10 év alá csökkenjen, évente 1000-1200 új busz beszerzésére van szükség. Már a 2017-ben felmerülő 1200 darabos beszerzési igényt is képesek fedezni a hazai gyártói kapacitások - közölte. Más, jelentős autóbusz gyártási kapacitással bíró országok gyakorlatára hivatkozott, ahol a hazai szükségleteket elsősorban az otthon gyártott a járművekkel elégítik ki.

Illusztráció: Tóth Gergő/Népszava

Illusztráció: Tóth Gergő/Népszava

A kormányt más is vezérli, amikor a járműipar egy újabb szegmensét igyekszik életre kelteni. A buszgyártás fellendülésének egyik legfontosabb pozitív hatása a foglalkoztatás bővülése lesz – érvelt Varga Mihály. A következő három évben, mintegy 3000-3500 hazai autóbusz gyártásával számol a minisztérium, amellyel több ezer új munkahely jöhet létre az országban – tudatta a miniszter hozzátéve, hogy a program megvalósításával a keletkező tőke- és munkajövedelmek hatásaként a költségvetés akár 30-40 milliárd forintos többletbevétellel is számolhat.

A cselekvési program nem ad viszont választ arra, miből és milyen metrópótló buszokat szerezhet be a főváros a 3-as metró közelgő felújításának kezdetére. Varga Mihály ezzel kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg, hogy ennek eldöntése a fővárosi közgyűlés hatásköre. A magyar buszgyártás a miniszter szerint számíthat Tarlós Istvánra, és Budapest is számíthat a magyar buszgyártásra. Hozzátette, készek a további egyeztetésekre.

Tarlós István főpolgármester szerint - mint korábban lapunknak is kifejtette -, csúszhat a metrófelújítás, ha néhány hét alatt nem tisztázza a kormány, mit is akar. Ugyanis egy érvényes kormányhatározat szerint az egyetlen szóba jöhető forrásból, az Európai Beruházási Bank hiteléből a kormány letiltotta a buszvásárlást. Ennek feloldását várja a főváros, hogy a novemberben kezdődő metrófelújításra, a szerelvények kiváltására mintegy 150 csuklós autóbusz időben forgalomba állítható legyen - tette hozzá Tarlós tegnap a kérdésről nyilatkozva. A fővárosi közgyűlést e témában június 8-ra hívta össze a főpolgármester.

Mint ismeretes korábban a lengyel Solaris típusú buszok vételéről tárgyalt a főváros, mígnem bejelentkezett a budapesti Mabi Bus Kft., és a győri Kravtex Kft. is részesedne a többmilliárdos üzletből. A kormány ekkor döntött a buszvásárlás hirtelen felfüggesztése mellett. Információink szerint a jövő heti kormányülésen ismét előkerül a főváros buszbeszerzésének ügye.