Az ELTE bölcsészkarának diákjai a közelmúltban a hatvan nézőnek férőhelyet biztosító Zöld Macska Diákpincében mutatták be első színpadra szánt előadásukat. Az amatőr csoportosulások befogadására szakosodott Üllői úti helyen két egymást követő időpontban, éppen csak egy szusszanásnyi szünettel egyből kétszer játszották el Woody Allen "darab a darabban" jellegű színjátékát.
Ha valaki nem tudná, az abszurd humor nagymestere nem csak a vásznon, hanem papíron keresztül is tud nevettetni. Négy szellemes kötete 2008-ban jelent meg a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában, igényes és helyes kis kötetekben, amelyeknek ötletes borítóin egy-egy lelógatott körte látható, amelyet Woody Allen képmása tölt meg. Emily Dickinson Tollas kis jószág a "remény" című bámulatos verse után a Tollatlan jószág címet viseli az a kötet, amelyben egy nevettető színdarab, Isten címmel olvasható. Az ELTE BTK hallgatói ezt a darabot választották ahhoz, hogy különböző szakokról összeverődött csoportjuk új fordításban mutassa be. (Igaz, amikor Litványi Bence lefordította az eredeti művet, nem tudta, hogy ezt már Hideg János megtette korábban.) Tóth Péter, az előadás rendezője meghagyta az eredeti történetet: két zilált görög figura - egy író és egy színész - beszélget egymással, valamikor az ókorban. Aztán hamarosan jön a nevettető megállapítás: felismerik, hogy bizony csak szereplői egy előadásnak, s egy "pesti foszló diákszínpadon" állnak. Innentől nincs megállás, sorra jönnek az elsősorban abból fakadó poénok, hogy vajon a közönség is meg van-e írva, vagy sem, majd bejelentkezik maga Allen is, a közönség közül pedig a színpadra lép a "valódi" író és egy lány is - utóbbin időnként elhatalmasodik a vágy, hogy lefeküdjön valakivel. A produkció tele van aktualizálásokkal, s most nem elsősorban a magyar trágárságok választékosságára gondolok, hanem arra, hogy Madách Imre, a Trófea étterem, az RTL Klub híradójának főcíme, egy ünnepélyes Kossuth-díj átvétel is bekerült a műsorba.
Mindezek jórészt ötletesek, de gyakran teljesen feleslegesek, csupán provokatív elemként rondítanak bele Allen művébe. Orbán Viktor és Andy Vajna emlegetése indokolatlan marad, csakúgy, mint a megállapítás arról, hogy a magyar emberek már csak színházba járnak, mert moziba már nem éri meg. A mintegy háromnegyed órás diákszínpadi előadás igazi fénypontjai azok a valóban eredeti próbálkozások, mint amilyen a Nemes Jeles László nevével történő poénkodás, vagy egy állólámpa mikrofonként történő használata. Na meg persze, az sem árt, hogy van három egészen jó amatőr főszereplő Tóth Péter, Ambrus János és Mayer Kata jóvoltából. Ki gondolta volna, hogy Woody Allen egyfelvonásosa – ha nem is olyan szórakoztatóan, mint ahogyan megírta – a nyolcadik kerületben, egy fullasztó földalatti teremben életre kel?
