Levelezés;úszó Eb;Cseh László;Hosszú Katinka;Szilágyi Liliána;Hargitay András;

2016-05-24 07:50:00

Rekordokban úszva

Minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplését produkálta a magyar úszóválogatott Londonban. Hazánk tíz arany- négy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, ezzel pedig az éremtáblázat élén végzett, megelőzve a házigazda briteket és az olaszokat.

„Hogy mennyi aranyat várok? Ez nehéz ügy, ugyanis, ha eggyel kevesebbet mondok, akkor alábecsülöm, ha kettővel többet, akkor pedig csalódásként könyvelik majd el a kontinensviadalt. Ettől függetlenül úgy gondolom, négy-hat arany realitásnak tűnik" – fogalmazott lapunknak elutazás előtt Hargitay András szövetségi kapitány.

A korábbi világ és Európa-bajnok úszó szerencsére alábecsülte a nemesfém halmozást, ugyanis a magyar válogatott minden várakozást felülmúlva tíz arany- négy ezüst- és öt bronzéremmel zárta a kontinensviadalt, ezzel túlszárnyalta az eddigi csúcsot, a debreceni Eb-n elért kilenc első-, tíz második- és négy harmadik helyet. Mondani sem kell, a brit fővárosban hazánk nyerte a nemzetek versenyét is, az éremtáblán olyan országokat előztünk meg, mint a házigazda britek, vagy az olaszok.

Ám nemcsak válogatottszinten nyújtottunk kimagasló teljesítményt, hanem egyénileg is. Az egész Európa-bajnokság legeredményesebb női úszója Hosszú Katinka lett öt éremmel (négy arany, egy ezüst). Az Iron Lady egy medállal gyűjtött többet, mint a négy diadalig jutó Kapás Boglárka. A férfiak is sziporkáztak, Cseh László 100 és 200 méter pillangón csapott az első helyen a célba, míg 50 méter pillangón ezüstöt, a 400x100 vegyesváltó tagjaként pedig bronzérmet szerzett, így pályafutása során már 69-szer állhatott dobogón nagy világversenyen, amihez foghatót férfiúszó még nem produkált az európai úszósport történetében.

„Voltak realitások, és voltak meglepetések – mondta a honi szövetségnek Hargitay. – Nem számoltunk a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó bronzérmével, 4x200 méteres női gyorsváltó győzelmével, Szilágyi Liliána 200 méter pillangón elért második, vagy a 4x100 méteres férfi vegyesváltó harmadik helyével. Benne volt ez a mennyiség a zsákban, csak ki kellett halászni. Ugyanakkor elhagytunk érmeket is, s nemcsak Gyurta Dánielre gondolok, Cseh László címvédőként a legjobb előfutamban elért eredménnyel lépett vissza a 200 méter vegyes elődöntője előtt. Úgy gondolom, ez egy reális kép a magyar úszósport Európában betöltött szerepéről.”

A kapitány hangsúlyozta: erős olimpiai szereplést is előre vetíthet ez a mostani siker, s nem titok, hogy elsősorban Hosszú Katinkától, Cseh Lászlótól, Verrasztó Dávidtól és Gyurta Dánieltől várnak kiemelkedő eredményeket Rióban. Azt is hozzátette a szakember, hogy ahogyan a brit fővárosban, úgy Brazíliában is lehetnek meglepetések. Utóbbi kapcsán kiemelte a 4x200 méteres női gyorsváltót, amelynek „nagyon jó ideje van”.

Fürjes: költségkereten belül elkészül a Dagály
Az előzetesen tervezett költségek túllépése nélkül, határidőre, vagy még a határidő előtt kész lehet a 2017-es budapesti vizes-világbajnokságnak otthont adó Dagály Úszóaréna - mondta Fürjes Balázs, a beruházásért felelős kormánybiztos tegnap, a létesítményben megtartott helyszínbejáráson. Fürjes tájékoztatása szerint az úszóaréna 28 ezer négyzetméternyi, 50 méter magas, 10 darab tízemeletes épülettel megegyező nagyságú lesz, az alapozáshoz 120 ezer köbméter földet mozgattak meg, az épületet mintegy 2400, 13 méter mélyre lefúrt, egyenként 16 tonnás cölöp tartja. A kormánybiztos jelezte, hogy a Dagály strand az építkezés ideje alatt nyitva tart, ősszel viszont bezárja a kapuit, mert szintén megújul.
Fürjes hangsúlyozta: a beruházás egy komplex városfejlesztési program része, a környező utak is megújulnak, gyalogossétány épül a Forgách utcai metrómegállótól az úszóarénáig, valamint a Kossuth tér és a Dagály között, továbbá a tömegközlekedés is egyszerűsödik. Elkészült egy új árvízvédelmi gát is, amely egy kilométer hosszan védi a városnak ezt a szakaszát.