Szexuális zaklatás a francia parlamentben

Publikálás dátuma
2016.05.25. 07:34
Denis Baupin tagadja a többszörös szexuális zaklatás vádját FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SAMUEL DIETZ
Filléres testi örömök hajszolása közben egy másodrendű (meglehet harmadrendű) francia politikus olyan helyzetbe keveredett akarata ellenére is, hogy előbbre vitte a nők még mindig nem tökéletes társadalmi egyenjogúságának az ügyét. A minőségi párizsi sajtó, tehát nem az olcsó bulvármédia, olyan szexbotrányról cikkezik, amely már régen túllépte eredeti dimenzióját. Széleskörű közéleti vitává terebélyesedett az ügy, elemző kommentárok napok óta azt fejtegetik, hogy a politikai életben minden törekvés ellenére sem szűnt meg végképpen a „macsó fölény”. A férfiak nagy része változatlanul azon buzgólkodik, hogy kivívott „történelmi” kiváltságait minden áron megőrizze, késleltesse a helyes és kívánatos arányok érvényesülését. A vita igen tanulságos lehet a kontinens más fertályain is.

Denis Baupin zöldpárti, környezetvédő képviselő, néhány hete még a törvényhozás alelnöke, gondtalanul bolyongott az épület viszonylag elhagyatott részein, föltehetően „vadászúton”, abban a reményben, hogy hamarosan könnyű zsákmányra lel. Nem is kellett sokáig várakoznia. Vagy előzetesen jól szimatolt, vagy sokáig lesben állt, mert csak rábukkant egy magányos hölgyre.

A részletes hírlapi beszámolók mellőzték megemlíteni, hogy az áldozat maga is politikus, törvényhozási tag volt-e, netán egyszerű parlamenti hivatalnok. Miként azt is, hogy kellően csinos, kívánatosan vonzó volt-e, vagy csak jobb híján képviselte a „gyöngébb nemet”, így akadhatott horogra. Azt ellenben pontosan közölték a tudósítások, hogy Monsieur Baupin egyébként Párizs egyik alpolgármesteri posztját is betölti. Politikai pályafutását régóta az a hír kíséri, hogy javíthatatlan szoknyavadász, s mocskos szájáról is nevezetes. Ezúttal habozás nélkül a hölgy mellett termett, őnagyságát teljes erejével a falhoz szorította. Közel, s távol senki, sikítani, kiabálni hiábavaló lett volna, az áldozat kézzel-lábbal elszántan védekezett, így szerencséjére győzött is, a támadást elhárította, sikeresen megúszta a megbecstelenítést.

A parlament épületében egyébként is régóta az a fáma, ha magányos hölgynek magasabb emeleten van dolga, bölcsebb lépcsőt másznia, férfival fölvonóba lépnie eleve kockázatos, kivált Baupin képviselő úrral kettesben maradni nem tanácsos.

Az incidensnek gyorsan híre ment, és nagy visszhangja is támadt. Nyolc másik hölgy, aki korábbról személyesen már maga is átélte a képviselő hasonló támadási kísérleteit, ezúttal nem hallgatott szemérmesen. Nevüket vállalva nyilatkozatot adtak ki, részletesen számot adva arról, mit is éltek át. Az nem derült ki, akadt-e köztük olyan is, aki nem „úszta meg” ilyen könnyen, netán súlyosabb erőszak elszenvedője volt.

Az eset nagy port vert föl, a következményeket elhallgatni nem lehetett, szabályos politikai skandalummá nőtte ki magát. Mondhatni kivétel nélkül minden hírlap naturalistán és hűségesen számolt be róla, mindenekelőtt a rangos politikai orgánumok. A fürge szerkesztőségek késedelem nélkül publikálták tizenhét dáma, nagynevű politikusok, volt miniszterek indulatos nyilatkozatát. A legkülönbözőbb színezetű kormányok egykori tagjai, eltérő pártállásúak, konzervatívok, liberálisok és szocialisták, egyöntetűen, azt követelték, hogy állítsanak fel parlamenti vizsgálóbizottságot, s az haladéktalanul tisztázzon minden részletet, kezdeményezzen bírósági eljárást.

Ha minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a zöldpárti képviselő csakugyan ilyen méltatlanul viselkedett, ne késlekedjenek a büntetőjogi következmények. Az eset a francia politikai élet egyik legföltűnőbb eseményévé nőtte ki magát, szakadatlanul a figyelem középpontjában áll. A parlament házelnöke elérte, hogy a gyanúsítottat leváltsák alelnöki posztjáról, de a honatya mandátumáról egyelőre nem hajlandó lemondani. Baupin tagadja a többszörös szexuális zaklatás vádját.

Denis Baupinnek egy szál védője jelentkezett, és ezen nem akadt fönn senki. A hitvese. A két közös ikergyerek édesanyja, Emmanuelle Cosse, maga is zöldpárti, a szocialista kormány lakásügyi minisztere. A férjét óvná, a bírálatokat nem minősíti, azt kéri csupán, csakugyan alakítsanak parlamenti vizsgáló bizottságot, és ha az arra a véleményre jut, hogy férje, az ádáz macsó valóban törvényt szegett, az ítélet végrehajtásának semmi és senki ne állhassa útját.

Hetek múltával azonban már mindent szélesebb összefüggésekben vizsgálnak, az eddig megismert részleteket nagy társadalmi vita követte. Kutatók, történészek, moralisták azt vallják, hogy bizony nagyon értékes tanulságok birtokába jutottak. Azt nem vonta kétségbe senki, hogy az 1789-es francia forradalom óta a nők helyzete nagyot változott, függetlenül az egymást váltó kormányok, rezsimek sokszínűségétől. Hol több, hol kevesebb újdonság mindegyiket követte, de úgy látszik, ez a mai demokrácia sem hozta még el az ideális állapotot.

A parlament összetételét és a kormányzati szervek változásait szemügyre véve az a kép alakult ki, hogy a XXI. század kezdetére a nők Franciaországban a közéleti funkcióknak mintegy harminc százalékát birtokolják. Szőrszálhasogatás volna apró részletekkel hasonlítgatni, más országokkal egybevetni. Amúgy sok panaszra nincs különösebb ok, általában talán igencsak kedvező is a kép, de még nem az ideális, amit demokráciában az egyenjogúság igazán megkövetelne. A nőknek elvben a posztok fele-fele arányát illenék betölteniük, a teljes egyenjogúságot igazságosan ez tükrözné. A maximalizmus azt igényelné, hogy erre törekedjenek, de nem megy olyan könnyen, türelmet, időt igényel.

Bármilyen furcsának tűnik is föl, a szexista szenzációként indult Baupin-ügy nem csupán a parlamentben mozgatta meg a képzeletet, szinte az egész francia társadalom bekapcsolódott a vitába. A nők a korábbi állapotokhoz képest sokkal nagyobb szerepet töltenek be a helyi közigazgatásban is, felelős tisztségeket viselnek. De most e kínos eset rávilágított arra, hogy - minden jó szándék ellenére is - csupán a parlamentben érvényes az a bizonyos harminc százalék, a helyi közigazgatásban viszont valószínűleg sokkal rosszabb az arány. A hajdani miniszter asszonyokon túl szervezetten megszólalt több ezer helyi képviselőnő, polgármester is, hogy a tanulságokat követve ragadják meg az alkalmat, kapcsolják be őket is a minél gyorsabb változtatásokba. Illúziók nincsenek, minden szinten tisztában vannak azzal, hogy a közhangulat nem egyenes arányban követi a száguldó technikai fejlődést.

Különösen helyi közösségekben, jobbára sokkal maradibb a fölfogás. Még mindig úgy fogják föl a női szerepeket, hogy az igazi és egyetlen kötelesség a családanyai hivatás betöltése, a háztartás gondozása, a gyereknevelés. A fölmérések azt is jelzik, hogy szinte már minden szinten azon töprengenek, mit és milyen iramban kellene cselekedni. Csupán két magasrangú politikus hallgat. Sem Francois Hollande elnök, sem kormányfője, Manuel Valls eddig nem nyilatkozott arról, hogy mi is a véleménye a női egyenjogúsággal kapcsolatos fölismerésekről, holott a törvényhozás pártjai és tisztségviselői mondhatni egyöntetűen nélkülözhetetlennek vélik az állásfoglalást.

Általános a követelés még a kormánypártok táborában is, hogy haladéktalanul szakítsanak az „omertával”, az elhallgatás törvényével, szabadon, korlátozás nélkül tárjanak föl minden részletet, még akkor is, ha vitathatatlan tény, az ország többszörös szorításban szenved. Hónapokon belül államfőválasztás lesz, közben napi gazdasági gondok, feszültségek adódnak, később netán kormányváltás is várható. Ennek ellenére alighanem az érettség jele, hogy egy közönséges bűnügyként elindult esemény ilyen átfogó társadalmi töprengésre késztetett, hála a sokszínű francia sajtó alapos elemző szándékának is.

Szerző

Orbáni út: felzárkózás vagy leszakadás?

Publikálás dátuma
2016.05.25. 07:26

Két ellentétes vélemény uralja a hazai közbeszédet. Az egyik, hogy a magyar gazdaság kiválóan teljesít, a másik, hogy az uniós források nélkül az Orbán rendszer villámgyorsan összeomlana, illetve az a kérdés, mennyi idő alatt lehetne helyre hozni azt a hibát, amely miatt Magyarország az Unió egyik legrosszabbul teljesítő országa lett.

Az "Európa és Magyarország: illeszkedés vagy kiválás?" címmel rendezett tegnapi konferencián Surányi György egyebek mellett azt elemezte, hogy Magyarország a gazdasági felzárkózást vagy a leszakadást választja-e. A volt jegybank elnök úgy vélte, ennyire összeegyeztethetetlen vélemények a gazdaságról az elmúlt 30 évben nem fogalmazódtak meg. Surányi e két szélsőséges vélemény közé pozicionálta magát. Bár a gazdaság pályáját fenntarthatónak ítélte és nem tartott összeomlástól, viszont egyáltalán nem igaz, hogy akár az uniós, akár a régiós átlagnál jobban teljesítene Magyarország. Az elmúlt 15 évben a növekedést figyelembe véve mindkét csoportban az alsó harmadban szerepelt az ország, a közepesnél kicsit gyengébben teljesített, de nem került a sor végére. A visegrádi négyek közül a csehek, szlovákok és a lengyelek gazdasági növekedése 2008-hoz képest nagyjából 13 százalékkal magasabb mint a válság kitörésekor, miközben a magyar kibocsátás tavaly érte el a 2008-as szintet.

A magyar növekedési potenciál nagyjából 2 százalék, ami messze elmarad a kormány propagandájától és 3-5 százalékos várakozásaitól. Surányi hangsúlyozta, a 2014-2015-ös 3,6, illetve 2,9-3,0 százalékos növekedés (a tavalyi végleges adatok még nem ismertek) az uniós források koncentrált lehívásának tudhatók be, hiszen ezek aránya évente eléri a hazai GDP 4,5 százalékát, de az előző két évben ez az arány 6-6,5 százalékos volt. Segíti a magyar gazdaságot a cserarány ritkán tapasztalt kedvező alakulása, az energia és nyersanyagárak zuhanása. Mindezek tükrében a magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt években inkább gyenge volt, mint közepes - summázta Surányi György.

Szerző

Orbáni út: felzárkózás vagy leszakadás?

Publikálás dátuma
2016.05.25. 07:26

Két ellentétes vélemény uralja a hazai közbeszédet. Az egyik, hogy a magyar gazdaság kiválóan teljesít, a másik, hogy az uniós források nélkül az Orbán rendszer villámgyorsan összeomlana, illetve az a kérdés, mennyi idő alatt lehetne helyre hozni azt a hibát, amely miatt Magyarország az Unió egyik legrosszabbul teljesítő országa lett.

Az "Európa és Magyarország: illeszkedés vagy kiválás?" címmel rendezett tegnapi konferencián Surányi György egyebek mellett azt elemezte, hogy Magyarország a gazdasági felzárkózást vagy a leszakadást választja-e. A volt jegybank elnök úgy vélte, ennyire összeegyeztethetetlen vélemények a gazdaságról az elmúlt 30 évben nem fogalmazódtak meg. Surányi e két szélsőséges vélemény közé pozicionálta magát. Bár a gazdaság pályáját fenntarthatónak ítélte és nem tartott összeomlástól, viszont egyáltalán nem igaz, hogy akár az uniós, akár a régiós átlagnál jobban teljesítene Magyarország. Az elmúlt 15 évben a növekedést figyelembe véve mindkét csoportban az alsó harmadban szerepelt az ország, a közepesnél kicsit gyengébben teljesített, de nem került a sor végére. A visegrádi négyek közül a csehek, szlovákok és a lengyelek gazdasági növekedése 2008-hoz képest nagyjából 13 százalékkal magasabb mint a válság kitörésekor, miközben a magyar kibocsátás tavaly érte el a 2008-as szintet.

A magyar növekedési potenciál nagyjából 2 százalék, ami messze elmarad a kormány propagandájától és 3-5 százalékos várakozásaitól. Surányi hangsúlyozta, a 2014-2015-ös 3,6, illetve 2,9-3,0 százalékos növekedés (a tavalyi végleges adatok még nem ismertek) az uniós források koncentrált lehívásának tudhatók be, hiszen ezek aránya évente eléri a hazai GDP 4,5 százalékát, de az előző két évben ez az arány 6-6,5 százalékos volt. Segíti a magyar gazdaságot a cserarány ritkán tapasztalt kedvező alakulása, az energia és nyersanyagárak zuhanása. Mindezek tükrében a magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt években inkább gyenge volt, mint közepes - summázta Surányi György.

Szerző