Ne add a templomot, se az iskolát!

Alig néhány év telt el azóta, hogy tele volt a sajtó azzal, a települések ne engedjék elvenni se a templomot, se az iskolát! Még azt is elfogadta a társadalom, hogy az egyházé legyen az iskola is, noha a történelem megtanította: akié az iskola és a templom, azok rendelkeznek az emberek lelkével, azoké a hatalom. Van ebben valami igazság ma is.

A helyi társadalom, a települések megtartó képességét segítő egyik kötelék elszakadni látszik. A csökkenő születésszám miatt elnéptelenedő iskolák többségét már bezárták, és a jövőben még több tucat intézményre is ez a sors vár. Elveszíti vonzerejét az a település, ahol nincsenek bölcsődék, óvodák, iskolák, ahol nem elérhető a védőnői, orvosi segítség, a gyógyszertár. Ám, ha az iskolákat „csak” tagintézményekre bontják, és a tagozatokat más-más településre telepítik, az „a jut is, marad is” elven meghozza gyümölcsét. Lesz gyerekzsivaj, nemzedéki folytonosság, lesznek fiatalok, közös ünnepek, hétköznapok. Nem maradnak egyedül az időskorúak.

Más a helyzet a nagyobb települések, városok esetében, ahol az iskola még az épített környezetben is legtöbbször a központi helyen áll, vagy ha nem, akkor is gyakorta a templom közelében, vagy a közintézmények karéjában található. Az épületek is magukon hordozzák az iskolák funkcióinak a változását: van, ahol az idők folyamán kiegészültek konyhával, ebédlővel, kollégiummal, tornacsarnokkal, majd számítógépes tantermekkel, nyelvi laborokkal, vizes blokkokkal. És vannak iskolák, ahol a digitális táblák csak arra szolgálnak, hogy a plafont tartsák, ahol évtizedek óta csak áll az idő. Mások, új funkciójukban, bankként, irodaházként léptek át az új évezredbe, és vannak, amelyek évek óta megüresedve várnak gazdára.

A közoktatási intézményeket centralizálták a gyorsan megbukott Klikk létrejöttével. A folyamat végére azzal kerül pont, hogy hamarosan minden feladatot elvesznek az önkormányzatoktól. Nem anyagi okokból, nem is takarékosságból. A kormány azt állítja, hogy az elmúlt évben is nőtt az oktatási büdzsé, ennek ellenére az intézmények fulladoznak és tartalékaikat élik fel a tanítás, az iskolai tárgyi-technikai feltételek biztosítása során.

Az iskola azonban nem egyszerűen csak épület, hanem „éltető” közösség is. Tanárok és diákok mikrovilága, amely sejtként épül be egy-egy település társadalmába, s ez még Budapesten is így van. Ezért is adták szívesen az önkormányzatok a település jövedelmeinek egy részét az iskoláik fenntartására, a tanárok, vagy a jeles diákok jutalmazására. Ezzel fejezték ki köszönetüket a jövő nemzedékek felkészítéséért, az ott élők boldogulásáért. A jól működő iskolák rangot adtak, vonzást jelentettek a tanárok, a családok, a vállalkozások számára. És nem csak azt. Véleményvezetőket, szervezőket, felkészült képviselőket, a helyi társadalom arculatát, minőségét szavatolták.

A mi pillangónyi hazánk sokszínű. Tájegységenként, városonként, településenként más-más arcot mutat. Beszédmódban, stílusban, életmódban is érzékelhető különbségek vannak a szegedi és a salgótarjáni, vagy a vasi meg a somogyi között is. Nemcsak a természeti adottságok, az anyagi viszonyok, a megélhetés, hanem a politikai klíma is döntően befolyásolja a településeken élők helyzetét, az iskola belső világát. Talán a kormányzat szemében ezért szükséges a centralizáció és annak leendő eszközrendszere, az 57 menedzserközpont, hogy kiiktassák a helyi társadalmak hatása alól az iskolai tanszemélyzetet. Másrészt, a menedzserek hideg fejjel tudjanak döntéseket hozni, hiszen nem kell szemébe nézni egyetlen gyereknek, szülőnek sem.

Az iskoláztatás eddig is nagy terheket jelentett a családoknak. Nem akarom összevetni Európa más országaival, hogy ez az összeg mekkora. Megdöbbentő példák sorát említhetném, amelyek alapján, még a jövedelmekhez arányítva is csak a töredéke lenne a magyar családi kasszák kiadása, ám egyre többen ezt a viszonylag szerény költséget sem tudják megfizetni. Ezután majd a menedzserközpont dönt mikor, mire nyitja ki a pénzcsapot, kit, miért támogat, tilt, tűr, vagy éltet.

Fordult a kocka? Azt gondolom, hogy visszafordult, vagy élére állt. Visszafordult, abba az irányba, ahol a politikai kikövezte az utat és a padkát. Eddig, ezen, és nem tovább, nem másfelé. A "politikamentesnek" remélt iskola most majd ideologizál a tantárgyakkal, a tananyaggal, a belső renddel, a szegregációval, a tehetséggondozással. Megbirkózik a Fidesz által elképzelt "új társadalom" építésének faladatával, az élére áll. Nem lesz kiszolgáltatva mindenféle politikai ellenszélnek, divatnak, rendetlenségnek, polgármestereknek, akik anyagi és intézményi háttér nélkül a település súlytalan tisztviselőivé válnak.

Ezért nem kell hozzányúlnia a kormánynak az egyházi iskolákhoz, a keresztény kurzus kapcsolata evidens a klérussal, ott teljes a bizalom. Egyelőre még nem bántják az alapítványi intézményeket, támogatók híján elmúlnak majd azok maguktól is. A szakképzést pedig vigye kutya, majd Parragh úr azt is megváltja!

Szerző

Szombati 7-es - Nyugi dagi

Örülhet Kazal László, hogy már több mint harminc éve nem él. Egyik "bemondása" miatt biztosan kitagadnák a nemzeti együttműködés rendszeréből. A kitűnő színész egyik magánszámában ugyanis többször elhangzott az utóbb szállóigévé lett mondat: „Nyugi dagi, nyugi, nem csak foci van a világon”.

Napjaink Magyarországán a foci központi kérdés. Nem véletlen, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA nemrég tartott budapesti tanácskozását Orbán Viktor személyesen köszöntötte és azt is elárulta a nyilván ámuló küldötteknek, hogy minálunk a sport stratégiai ágazat. Szomorúan idézte föl, hogy 1986 - az utolsó világbajnoki szereplés - után "elsüllyedtünk a teljes kilátástalanságban". Akkor szerinte "beköszöntött a vadkapitalizmus", ami abban nyilvánult meg, hogy a pályák helyén bevásárlóközpontok épültek, az állami háttér eltűnt, az infrastruktúra leromlott, és az utánpótlás elvékonyodott. Örömmel jelentette viszont, hogy ma már más idők járnak, példátlan összefogás alakult ki, hogy a sport és a futball ismét lábra kapjon.

S bár a magyar válogatott az idén valóban résztvevője lehet az Európa-bajnokság immár 24 csapatosra növelt döntőjének, ennél sokkal fontosabb, hogy Orbán Viktor nélkül nem rendeznek jelentős futball-eseményt sehol. Ott volt a brazíliai világbajnokság döntőjén - nem közszereplő fiával együtt -, minden évben résztvevője az Aranylabda-átadásnak, s a díszpáholyban ül a Bajnokok Ligája döntőjén is. Ma Milánóban láthatjuk majd.

Lapunk megtudta, hogy állítólag Christiano Ronaldo nem is sérült meg a Real Madrid múlt szombati edzésén. Csak azért vonult le idő előtt a pályáról, mert nem kapott garanciát rá, hogy a kedves vezető is ott lesz a milánói meccsen. Miután aztán a kérdés rendeződött, már nincs akadálya a játékának. Persze ez az eset titok, mint ahogy az is, végül ki hívta meg Orbán Viktort a döntőre, és hogyan utazik oda. Az újságírókkal mindig oly készséges sajtófőnök, Havasi Bertalan - kivételesen - nem válaszolt. Ami érthető, hiszen a kormányfő magánprogramjai ügyében nem is lehet illetékes. Még az is elképzelhető, hogy nem a Nemzeti Sport olvasásával kezdi a napját, mint a főnöke, bár ez eléggé valószínűtlen, hiszen kormánykörökben a futball-rajongás nyilván felvételi követelmény.

Egy olyan országban, ahol öt év alatt 586 új sportpálya épült, senki sem lehet közömbös a foci iránt. Ezzel a számmal ugyancsak Orbán Viktor dicsekedett el a már említett UEFA-kongresszuson. És azt még meg sem említette, hogy a tervek szerint a következő években 32 stadiont építtet a kormány országszerte. Galád ellenzéki politikusok nem átallották kiszámolni, hogy az ezekre fordított pénzből ki lehetne fizetni a kórházak teljes adósságát. Ezek az elvetemült bajkeverők azt persze nem veszik figyelembe, hogy a sport élet, erő, egészség. Ha tehát a focit - meg a többi sportágat - támogatják, azzal sokat tesznek a lakosság egészségéért, ahol pedig ez megvalósul, ott bizonyosan kevesebb egészségügyi létesítményre lehet szükség. Igaz, a növekvő számú nyugdíjas már kevésbé élvezheti e beruházások jótékony hatásait, de hát az évtizedekig uralkodó kommunisták valamennyi bűnét nem lehet azonnal jóvá tenni a nemzeti együttműködés rendszerében.

E tárgyban eligazítóak lehetnek a mindig napra- és válaszra kész kormányszóvivő szavai. Az Egyenes beszéd műsorvezetője, Kálmán Olga kérdésére, miszerint nem lehet-e, hogy valamit rosszul csinálnak, Kovács Zoltán azt válaszolta: nem rosszul csinálják, hanem másképp gondolkodnak. Ez mindent megmagyaráz. Ha az országban - valamint az ugyancsak kritikus nemzetközi politikában - mindenki tudomásul venné, hogy csak egyféle helyes gondolkodás van, előbbre lennénk. Tessék már végre elfogadni, hogy a választók - akármennyien is - a jelenlegi hatalmat bízták meg az ország irányításával. Ez pedig nem csupán annyit jelent, hogy mindent - intézményeket, kultúrát, gazdaságot - a maguk arculatára formálhatnak, hanem azt is, hogy gondolkodni csak (velük) azonosan érdemes.

Fájdalom, itt még nem tartunk. Ezért kényszerül a kedves vezető állandó harcra. Emiatt kell mindenütt ellenséget keresnie és látnia. Csak így képes ugyanis maga mellett tartani híveit és biztosítani, hogy változatlanul érvényes legyen az "egy a tábor, egy a zászló" jelszava. Egy ideig Gyurcsány Ferenc egyedül is betölthette az ellenség szerepét, de megújulásra mindenütt szükség van, így ezen a területen is. A migránsok úgy általában elég ijesztőek, az unió is megfelelő, de nem elég konkrétak. Vagyis kellett melléjük még egy mumus, akit Soros György személyében sikerült is megtalálniuk. Utóbbi tevékenysége nemzetbiztonsági kockázatot is jelent(het), ne tessék tehát csodálkozni, ha a titkosszolgálati információkra is rá van szorulva a hatalom, amik természetesen ugyanannyira nem nyilvánosak, mint Orbán Viktor magánprogramjai. Vagyis a futball. Az ország gondjaiban elmerülő vezérnek persze nyilván nem könnyű kiszakadni a mindennapok forgatagából. Aggódhatunk, mi lesz, ha például a Milánóban pályára lépő két csapatot nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinti.

Az mindenesetre biztos, hogy napjainkban már csak azért sem igaz, hogy "nyugi, nemcsak foci van a világon", mert ez a szállóige az átkos időkből származik. Ma nyugi nincs - foci viszont minden mennyiségben.

Szombati 7-es - Nyugi dagi

Örülhet Kazal László, hogy már több mint harminc éve nem él. Egyik "bemondása" miatt biztosan kitagadnák a nemzeti együttműködés rendszeréből. A kitűnő színész egyik magánszámában ugyanis többször elhangzott az utóbb szállóigévé lett mondat: „Nyugi dagi, nyugi, nem csak foci van a világon”.

Napjaink Magyarországán a foci központi kérdés. Nem véletlen, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA nemrég tartott budapesti tanácskozását Orbán Viktor személyesen köszöntötte és azt is elárulta a nyilván ámuló küldötteknek, hogy minálunk a sport stratégiai ágazat. Szomorúan idézte föl, hogy 1986 - az utolsó világbajnoki szereplés - után "elsüllyedtünk a teljes kilátástalanságban". Akkor szerinte "beköszöntött a vadkapitalizmus", ami abban nyilvánult meg, hogy a pályák helyén bevásárlóközpontok épültek, az állami háttér eltűnt, az infrastruktúra leromlott, és az utánpótlás elvékonyodott. Örömmel jelentette viszont, hogy ma már más idők járnak, példátlan összefogás alakult ki, hogy a sport és a futball ismét lábra kapjon.

S bár a magyar válogatott az idén valóban résztvevője lehet az Európa-bajnokság immár 24 csapatosra növelt döntőjének, ennél sokkal fontosabb, hogy Orbán Viktor nélkül nem rendeznek jelentős futball-eseményt sehol. Ott volt a brazíliai világbajnokság döntőjén - nem közszereplő fiával együtt -, minden évben résztvevője az Aranylabda-átadásnak, s a díszpáholyban ül a Bajnokok Ligája döntőjén is. Ma Milánóban láthatjuk majd.

Lapunk megtudta, hogy állítólag Christiano Ronaldo nem is sérült meg a Real Madrid múlt szombati edzésén. Csak azért vonult le idő előtt a pályáról, mert nem kapott garanciát rá, hogy a kedves vezető is ott lesz a milánói meccsen. Miután aztán a kérdés rendeződött, már nincs akadálya a játékának. Persze ez az eset titok, mint ahogy az is, végül ki hívta meg Orbán Viktort a döntőre, és hogyan utazik oda. Az újságírókkal mindig oly készséges sajtófőnök, Havasi Bertalan - kivételesen - nem válaszolt. Ami érthető, hiszen a kormányfő magánprogramjai ügyében nem is lehet illetékes. Még az is elképzelhető, hogy nem a Nemzeti Sport olvasásával kezdi a napját, mint a főnöke, bár ez eléggé valószínűtlen, hiszen kormánykörökben a futball-rajongás nyilván felvételi követelmény.

Egy olyan országban, ahol öt év alatt 586 új sportpálya épült, senki sem lehet közömbös a foci iránt. Ezzel a számmal ugyancsak Orbán Viktor dicsekedett el a már említett UEFA-kongresszuson. És azt még meg sem említette, hogy a tervek szerint a következő években 32 stadiont építtet a kormány országszerte. Galád ellenzéki politikusok nem átallották kiszámolni, hogy az ezekre fordított pénzből ki lehetne fizetni a kórházak teljes adósságát. Ezek az elvetemült bajkeverők azt persze nem veszik figyelembe, hogy a sport élet, erő, egészség. Ha tehát a focit - meg a többi sportágat - támogatják, azzal sokat tesznek a lakosság egészségéért, ahol pedig ez megvalósul, ott bizonyosan kevesebb egészségügyi létesítményre lehet szükség. Igaz, a növekvő számú nyugdíjas már kevésbé élvezheti e beruházások jótékony hatásait, de hát az évtizedekig uralkodó kommunisták valamennyi bűnét nem lehet azonnal jóvá tenni a nemzeti együttműködés rendszerében.

E tárgyban eligazítóak lehetnek a mindig napra- és válaszra kész kormányszóvivő szavai. Az Egyenes beszéd műsorvezetője, Kálmán Olga kérdésére, miszerint nem lehet-e, hogy valamit rosszul csinálnak, Kovács Zoltán azt válaszolta: nem rosszul csinálják, hanem másképp gondolkodnak. Ez mindent megmagyaráz. Ha az országban - valamint az ugyancsak kritikus nemzetközi politikában - mindenki tudomásul venné, hogy csak egyféle helyes gondolkodás van, előbbre lennénk. Tessék már végre elfogadni, hogy a választók - akármennyien is - a jelenlegi hatalmat bízták meg az ország irányításával. Ez pedig nem csupán annyit jelent, hogy mindent - intézményeket, kultúrát, gazdaságot - a maguk arculatára formálhatnak, hanem azt is, hogy gondolkodni csak (velük) azonosan érdemes.

Fájdalom, itt még nem tartunk. Ezért kényszerül a kedves vezető állandó harcra. Emiatt kell mindenütt ellenséget keresnie és látnia. Csak így képes ugyanis maga mellett tartani híveit és biztosítani, hogy változatlanul érvényes legyen az "egy a tábor, egy a zászló" jelszava. Egy ideig Gyurcsány Ferenc egyedül is betölthette az ellenség szerepét, de megújulásra mindenütt szükség van, így ezen a területen is. A migránsok úgy általában elég ijesztőek, az unió is megfelelő, de nem elég konkrétak. Vagyis kellett melléjük még egy mumus, akit Soros György személyében sikerült is megtalálniuk. Utóbbi tevékenysége nemzetbiztonsági kockázatot is jelent(het), ne tessék tehát csodálkozni, ha a titkosszolgálati információkra is rá van szorulva a hatalom, amik természetesen ugyanannyira nem nyilvánosak, mint Orbán Viktor magánprogramjai. Vagyis a futball. Az ország gondjaiban elmerülő vezérnek persze nyilván nem könnyű kiszakadni a mindennapok forgatagából. Aggódhatunk, mi lesz, ha például a Milánóban pályára lépő két csapatot nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinti.

Az mindenesetre biztos, hogy napjainkban már csak azért sem igaz, hogy "nyugi, nemcsak foci van a világon", mert ez a szállóige az átkos időkből származik. Ma nyugi nincs - foci viszont minden mennyiségben.