Előfizetés

Rossz üzlet

Beigazolódott, amitől az iskolák totális államosítása ellen tiltakozó önkormányzatok tartottak: az intézmények teljes állami fenntartásba vételét velük fogja kifizettetni a kormány. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának múlt pénteki ülésén kiderült: az önkormányzatokra szolidaritási hozzájárulás címén egyfajta adót vetnének ki az iskolákért "cserébe". De az államosítás miatt más juttatásokat is csökkentenének, elvonva több tízmilliárdot, amelyből nagyjából ki is jön az az 55 milliárdnyi plusz, amit az oktatási államtitkár szerint a kormány az államosításra szán.

Palkovics az önkormányzatokra ezt követően is számít, szerinte nincs akadálya annak, hogy amit eddig az iskolákba fektettek, ezután is megtegyék. Vagyis ha akarják, fizethetik az épületek felújítását, a tanulmányi kirándulásokat, versenyeket, bizton állíthatjuk, a Klik ezeket úgysem fogja finanszírozni. Sőt, várhatóan az önkormányzatoknak itt-ott a rezsibe is be kell majd szállniuk, ha nem akarják, hogy a gyerekek télen félholtra fagyjanak az osztálytermekben. Hogy ezt miből gazdálkodják majd ki? Rejtély.

A kormányzati álláspont szerint a közoktatás teljes államosítására azért van szükség, mert a vegyes rendszer megbukott, az iskolákban "egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani".

Arról persze már elfelejtkeznek, hogy az egyértelmű felelősségi viszonyok a Klik színre lépésekor borultak fel, a köznevelési törvényben pedig ők nem határozták meg pontosan a feladatköröket. Cél világos, egyforma körülményeket teremtsenek; az állami fenntartás eddigi teljesítményét figyelve joggal tarthatunk attól, hogy ezután mindenhol egységesen rossz lesz.

"A 2010 előtti önkormányzati iskolarendszerhez nem szabad visszatérni, mert az csődbe vitte az önkormányzatokat", mondják, ami nem igaz, az önkormányzatok adósságainak jelentős része nem iskoláik működtetéséből fakadt. Bármit is hazudnak, a legnagyobb problémát az orbáni oktatáspolitika irányvonala, a 2010 óta épülő új, köznevelésinek nevezett rendszer, a továbbra is csak kísérleti stádiumában létező, de máris működésképtelen, ellenben szaporodóképes Klik jelenti.

Az őrült kísérletezés pedig tovább folytatódik; a Kliken keresztül a pedagógusokon és a diákokon, az önkormányzatiság elvét abszolút figyelmen kívül hagyva, leépítve. A kormány évek óta azon fáradozik, hogy pénzügyileg ellehetetlenítse a helyi önkormányzatokat. A lehető legkevesebb önálló döntést hozhatják, a pénzcsapok elzárása mellett feladataik nagy részét a kormányhivatalokhoz rendelték. Elvették az egészségügyi intézményeiket, most elveszik az iskoláikat is, és azt ki is fizettetik velük. Rossz üzlet a helyi közösségeknek, rossz üzlet az egész társadalomnak. Az önkormányzatok lassan csak arról dönthetnek, fehér vagy piros muskátlit ültessenek a közterekre.

Útvesztőben

Elnéztem a fényképen a Vörösmarty tér egyik felét dugig megtöltő tömeget, amely a Fesztiválzenekar hangversenyét hallgatta. Arra gondoltam, ilyesfajta megmozdulások, közös élmények segítenének kitalálnunk a politikusok által gyártott útvesztőkből. Eltévedtünk, tévútra vittek, elhitették, hogy jó úton járunk, miközben fogcsikorgató indulattal, bősz haraggal rontunk rá a másként gondolkodóra.

Ebben a pár hónapban különösképp az ellenségesség uralkodik a társadalomban. Nyilván igaza van azoknak, akik a Magyar Nemzeti Banknál törvényesnek mutatott törvénytelenségek és rokoni, párttársi és haveri kedvezések ellen tiltakoznak. Abban is igazuk van, hogy normálisan működő országban a felelősöknek azonnal távozniuk kellene, s nem azt kellene bizonygatni, hogy a tolvaj a maga nemében zseniális. Ez mit sem változtat azon, hogy megszegte a törvényeket. A vele együvé tartozók aligha véletlenül igyekeztek eltussolni disznóságait, s hajszál híján sikerült is nekik. Az sem kétséges, hogy akik harsogva védelmezik a törvényszegéseket, kisebb-nagyobb mértékben maguk is belekeveredtek a gyanús ügyletekbe. Látni az összefonódásokat, nem kell nagy fantázia annak átlátására, miért késlekedik az ügyészség, amikor ebben és más ügyekben is régen lépnie kellene, kellett volna.

Nem vitás, egyik-másik magas tisztségben lévő, gyanúsan viselkedő embernek távoznia illenék, nem pedig azt bizonygatnia, hogy vizsgálódna, de nincs miért. Ha volna becsületesen, szuverén módon gondolkodó és cselekvő képviselőkből álló országgyűlés, ugyanilyen alapon működő ügyészség, akkor nem kiáltotta volna valaki a legutóbbi tüntetésen, hogy „kötelet nekik!”. Nem tudni, milyen személyes tragédia hozta felszínre belőle a dühöt, mégsem hihetjük, hogy csak robbantással lehet kievickélni az útvesztőből, a felhabzó, rombolni kész indulatok sűrűjéből.

Azok sem gondolták így, akik a simogató napfényben Mozartot hallgatták, ahogy megszólalt Fischer Iván pálcájának intésére. Mert Mozart üzent nekünk. „Itt megtisztul a lélek” – üzente a téren összegyűlteknek, akik őt hallgatták, átérezték, hogy az életük lényege nem a gyűlölet, hanem az a tiszta emberség, amelyet zenéje sugall. És a derű bölcsessége, a mosoly, amely mögött a másik ember felé áradó megértés vágya és megbecsülés rejtőzik, nem a kirekesztő megvetés, amely alkalmas arra, hogy megossza és elgyengítse a népet.

Babits Mihály kételkedett abban, hogy megérthetjük a szépség nekünk szánt üzenetét. Az Esti kérdésben így sóhajtott: „Ez a sok szépség mind mire való?” Mire? – válaszolhatnánk. Arra, hogy hüvelyknyi életünkben megcsodáljuk, és amennyire tőlünk telik, saját életünkben is megvalósítsuk. Ne higgyünk azoknak, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy a másként gondolkodó rút! Aki csak feketén vagy fehéren látja a világot, előbb-utóbb elsivárosodik, és csak az anyagiak érdeklik, a szellemieket fölösleges fényűzések véli. Az ilyen lelkületűeknek Mozart, Michelagelo, Beethoven és a többi szellemóriás valóban nem mond semmit.

Ne gondoljuk azonban, hogy életük tartalmasabb, mint a miénk, akiknek nincs módunk trafikokban terpeszkedni, földjeinken figyelni a munkásokat, nyereségen és befektetésen spekulálni. Elég számunkra A varázsfuvola, amely szebben, tisztábban szól, mint a kisvasút kürtjele.

Útvesztőben

Elnéztem a fényképen a Vörösmarty tér egyik felét dugig megtöltő tömeget, amely a Fesztiválzenekar hangversenyét hallgatta. Arra gondoltam, ilyesfajta megmozdulások, közös élmények segítenének kitalálnunk a politikusok által gyártott útvesztőkből. Eltévedtünk, tévútra vittek, elhitették, hogy jó úton járunk, miközben fogcsikorgató indulattal, bősz haraggal rontunk rá a másként gondolkodóra.

Ebben a pár hónapban különösképp az ellenségesség uralkodik a társadalomban. Nyilván igaza van azoknak, akik a Magyar Nemzeti Banknál törvényesnek mutatott törvénytelenségek és rokoni, párttársi és haveri kedvezések ellen tiltakoznak. Abban is igazuk van, hogy normálisan működő országban a felelősöknek azonnal távozniuk kellene, s nem azt kellene bizonygatni, hogy a tolvaj a maga nemében zseniális. Ez mit sem változtat azon, hogy megszegte a törvényeket. A vele együvé tartozók aligha véletlenül igyekeztek eltussolni disznóságait, s hajszál híján sikerült is nekik. Az sem kétséges, hogy akik harsogva védelmezik a törvényszegéseket, kisebb-nagyobb mértékben maguk is belekeveredtek a gyanús ügyletekbe. Látni az összefonódásokat, nem kell nagy fantázia annak átlátására, miért késlekedik az ügyészség, amikor ebben és más ügyekben is régen lépnie kellene, kellett volna.

Nem vitás, egyik-másik magas tisztségben lévő, gyanúsan viselkedő embernek távoznia illenék, nem pedig azt bizonygatnia, hogy vizsgálódna, de nincs miért. Ha volna becsületesen, szuverén módon gondolkodó és cselekvő képviselőkből álló országgyűlés, ugyanilyen alapon működő ügyészség, akkor nem kiáltotta volna valaki a legutóbbi tüntetésen, hogy „kötelet nekik!”. Nem tudni, milyen személyes tragédia hozta felszínre belőle a dühöt, mégsem hihetjük, hogy csak robbantással lehet kievickélni az útvesztőből, a felhabzó, rombolni kész indulatok sűrűjéből.

Azok sem gondolták így, akik a simogató napfényben Mozartot hallgatták, ahogy megszólalt Fischer Iván pálcájának intésére. Mert Mozart üzent nekünk. „Itt megtisztul a lélek” – üzente a téren összegyűlteknek, akik őt hallgatták, átérezték, hogy az életük lényege nem a gyűlölet, hanem az a tiszta emberség, amelyet zenéje sugall. És a derű bölcsessége, a mosoly, amely mögött a másik ember felé áradó megértés vágya és megbecsülés rejtőzik, nem a kirekesztő megvetés, amely alkalmas arra, hogy megossza és elgyengítse a népet.

Babits Mihály kételkedett abban, hogy megérthetjük a szépség nekünk szánt üzenetét. Az Esti kérdésben így sóhajtott: „Ez a sok szépség mind mire való?” Mire? – válaszolhatnánk. Arra, hogy hüvelyknyi életünkben megcsodáljuk, és amennyire tőlünk telik, saját életünkben is megvalósítsuk. Ne higgyünk azoknak, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy a másként gondolkodó rút! Aki csak feketén vagy fehéren látja a világot, előbb-utóbb elsivárosodik, és csak az anyagiak érdeklik, a szellemieket fölösleges fényűzések véli. Az ilyen lelkületűeknek Mozart, Michelagelo, Beethoven és a többi szellemóriás valóban nem mond semmit.

Ne gondoljuk azonban, hogy életük tartalmasabb, mint a miénk, akiknek nincs módunk trafikokban terpeszkedni, földjeinken figyelni a munkásokat, nyereségen és befektetésen spekulálni. Elég számunkra A varázsfuvola, amely szebben, tisztábban szól, mint a kisvasút kürtjele.