Muszatics Péter;első kötet;

Muszatics Péter bizonyította, hogy a meséléshez van adottsága FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

- Az észak-déli metszeten

Muszatics Péter dokumentumfilm-rendező első kötete, Utazás Európa mélyére címmel a közelmúltban jelent meg az Osiris Könyvkiadó gondozásában. A vékonyka kötet az észak-déli metszet nyolc különböző, nagy történelmi múlttal rendelkező városába vezeti az olvasót. A szépirodalomhoz húzó kötet nem pusztán útirajz, hanem esszékben megfogalmazott társadalomtudományos mű, amely sokat mond a világról, amiben élünk.

Régen rossz az, ha egy művészeti alkotás befogadási fázisában folyamatosan egy másik műalkotás kerül figyelmünk középpontjába. Miközben Muszatics Péter dokumentumfilm-rendezőnek, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kommunikációs igazgatójának az első kötetét, az Utazás Európa mélyére című esszékönyvet olvasom, akaratlanul Claudio Magris főműve, a Duna jut eszembe. A megállapítás árnyalásra szorul: az utolsó humanisták egyikének tartott olasz kortárs esszéista hatszázvalahány oldalas műve örök csoda, amelyet nem lehet elégszer újraolvasni.

Szóval, nem is olyan rossz, ha Muszatics sorait olvasva egy Nobel-esélyes irodalmi tekintély művére asszociálok. Csakhogy, a szembetűnő terjedelmi különbségek ellenére addig, amíg Magris kötete alapvetően Európa nyugati-keleti vidékeire kalauzolja az olvasót, a magyar szerző műve kifejezetten az észak-déli metszetre viszi a könyvbarátot. Természetesen a különböző vidékeken barangolva óhatatlanul vannak azonosságok, így Pozsony sem kerüli el Muszatics figyelmét, csakúgy, mint Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös sorsfordító következményeket maga után vonó halála, vagy Robert Musilnak, a múltszázad jelentős osztrák prózaírójának személye.

Muszatics könyve tulajdonképpen nyolc utazásának inkább társadalmi, kulturális aspektusaira, mintsem útjai személyes megállapításaira, életrajzi tényeire korlátozódik. Azt például egyik részben sem fedi fel, mi tulajdonképpeni oka annak, hogy az adott városba látogat – sejthetjük talán valamilyen filmes ügyben érkezett, amúgy is sok jó filmes analógiáról ír a műben. Persze, a szerző az, aki a meglepő módon novemberben is napos Tallinnban belvárosi szállodája nyolcadik emeletén, a panorámás úszómedencéből szemléli az észt fővárost, ő száll fel a balkáni állapotokat tükröző szarajevói villamosmegállóban a hangos csörömpöléssel érkező régi bécsi villamoskocsira.

Csakúgy nem iktatja ki teljesen az autoritást akkor sem, amikor megosztja velünk, milyen körülményes átjutni a lengyel-ukrán és ukrán-magyar határon, ezeken az átkelőkön még ma sem tudni, mi fogadja a beutazót. Szintúgy magáról szól akkor is, amikor a szlovák főváros éttermében németül beszél egy pincérnővel, aki feltehetőleg, ha akarná, magyarul is tudna szólni. Csakhogy ebben a terjedelemre – és nem tartalomra – karcsú kötetben az igazi főszerep Tallinné, Vilniusé, Lódzé, Lemberggé, Pozsonyé, Temesváré, Szarajevóé és Thesszaloniki városáé. Szerzőnk ebben a tőlünk nem is olyan távoli, néhol mégis túl fagyosnak vagy hozzánk képest elmaradottnak tartott zónában elmond minden lényeges információt a nagyvárosokról, s ami legalább ilyen üdvözítő: igyekszik az összes etnikai szempontot figyelembe venni ahhoz, hogy precíz elbeszélése hiteles legyen.

Egy várost, vidéket akkor ismerhet meg az ember igazán, ha tisztában van tartózkodási helye identitásával. Talán éppen az említett objektivitásra való törekvése mondatja ki Muszatics Péterrel, hogy a sokak számára piedesztálra emelt Európának igenis van egy gyötrődő, síró arca is, ahol az ember úgy érzi magát, mintha Tarkovszkij Sztalker című filmjének disztópikus, háborúra készülő városában bolyongna. Látjuk azt is, miként lett Lódz az iparosodás korában főként lengyelek, németek, oroszok és zsidók számára az ígéret földje (majd hogyan redukálódtak le erényei az évek során), s miként tudta önerőből olyan magasra küzdeni magát egy szegény sorsból származó polgár, hogy a lengyel uralkodó palotájában lévő teremnél is nagyobb szobahelység birtokosa legyen – önmaga számára építetett modernkori kúriájában.

Az identitás cseppet sem problematikus kérdésköre leghangsúlyosabban a ’90-es évek eleji délszláv háború helyszínei között bukkan fel. A szerző végül arra a megállapításra jut, valójában a jugoszlávizmus mögött a nemzetek fölötti egység gondolata állhatott, vagyis az a szándék, hogy sokan egy nemzeti létet meghaladó ország polgárai szerettek volna lenni. Ezen a ponton, akarva-akaratlanul visszakanyarodunk az egykori Osztrák-Magyar Monarchia széthullásához, amely valamilyen módon előidézője volt a sok etnikai konfliktusnak, a későbbi nemzetépítéseknek és nemzetrombolásoknak. (A „népköltöztetésekről”: akadt nem is olyan messze egy diktátor, aki eladta országa lakosait a Német Szövetségi Köztársaságnak, fejpénzt kért az országából áttelepített lakosokért, s azt meg is kapta.)

Biztos vagyok benne, Muszatics Péter első kötete nem fogja átrendezni a könyvpiacot. Európa nagy ismerője, a kilencvenkét éves világhírű történész, John Lukacs előszavában azt írja, az Utazás Európa mélyére mestermű – témája és szépirodalmi nyelvezete miatt is. Való igaz, a kötet sorait olvasva valóban nem tudunk átsiklani a szépen formált, lekerekítettségükben is ékes mondatok felett. Igazán csak azt sajnálhatjuk, amiért Muszatics nem merült bele jobban a mesélésbe; ezúttal csak bizonyította, van hozzá adottsága, de valamiért – talán azért, mert nincs több mondandója ebben a témában? – nem bogozza szét olyan mélységében a szálakat, mint amilyen részletességgel az olvasó várná.

Muszatics Péter
Tanulmányait a PPKE jogi karán, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a prágai FAMU-n és a bécsi Filmakadémián végezte. Több televíziós riportfilm rendezője (többek között dokumentum-portrét készített Kádár Jánosról), a legnagyobb magyar filmfesztivál, a miskolci CineFest egyik főszervezője, a CineClassics filmtörténeti programsorozat kurátora. Esszéket és tanulmányokat publikált a Vigiliában, a Revizorban, a Kommentárban, a Filmtetten és a Metropolisban. Az Utazás Európa mélyére az első kötete.

Önálló jogcímen kér támogatást az öngondoskodáshoz a cafeteriarendszer várható átalakítása során az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). A munkáltatók ösztönzésének csökkenése, esetleges megszüntetése ugyanis - önálló, cafeterián kívüli - támogatás nélkül, dolgozók százezreit érintené hátrányosan.