Iszonyú ridegen, hideg tekintettel tudnak nézni Urs Widmer Top Dogs című darabjának szereplői a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház produkciójában. Tekintetükkel szinte felnyársalnák egymást. Végtelenül csalódottak és bár csak harmincas éveikben járnak, meglehetősen kiégettek. Ahogy a cím is mutatja, nagy kutyák. Illetve azok voltak. De valamennyiüket kirúgták, jegelték, lapátra tették, elküldték a gennybe, ahogy maguk is többféle kifejezést használnak a cégektől való eltávolításukra.
Felső vezetők voltak. Top menedzserek. Ők is terveztek logikus érzéketlenséggel, és hajtottak végre racionalizálást. Löktek utcára embereket, magabiztos önelégültséggel. Abban a tudatban, hogy velük ez nem történhet meg, ők nélkülözhetetlenek. Próbáltak nem belegondolni abba, hogy mit tesznek, és ez, amíg velük nem történt meg, jobbára sikerült is. Elvoltak a fontosságtudatukkal meg a magas fizetésükkel, a látszólag sima modorukkal és a márkás öltönyükkel vagy kosztümjükkel, a fennhordott fejükkel.
A Katona József Színház Kamrájában nem véletlenül megy 14 éve műsorról levehetetlenül a Top Dogs. Hiszen arról regél, ami sokunk érzése, hogy bármelyikünk alól, egy pillanat alatt, kihúzható a talaj. Lenullázhatók és kisemmizhetők vagyunk. Még azok is, akik felül vannak. Sebestyén Aba rendezőnek, példa rá Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című darabjainak színrevitele, határozott affinitása van a megrendült egzisztenciák ábrázolásához. Ehhez ezúttal lényegében üres teret használ, hogy átérezzük a nagy semmit, amibe a szereplők hirtelen kerültek.
A Top Dogs szereplői rideg tekintetükkel ölni tudnának FOTÓ: ŐRI GYÖRGY
Egy rehabilitációs helyre utalták be őket, ami tréning, pszichoterápia, lelki-testi kondíciójavítás próbál lenni, gyónásszerű önvallomásokkal, tanácsokkal, hogyan is lehetne kijönni a gödörből. Az előadás elején a szereplőket éppen mozgásterápia közben látjuk, hajlonganak erre, arra, egyik régebben kirúgott társuk utasításainak megfelelően, aki még azt is kívánja tőlük, hogy vegyenek fel magzatpózt, így menjenek vissza a kezdetekhez. Igyekezzenek lazítani, hogy felhozhassák a mélyből a traumáikat. Groteszkbe fordulóan tragikomikus a játék stílusa. Örökös, vibráló feszültséggel teli.
Nincsenek igazán egyénített jellemek, ezért egyénített jelmezek se, a sötét nadrág, sötét felső, fehér ing egyenruháját viselik a színészek, jelezve, hogy a globalizálódó világ inkább típusokat termel ki magából, mint egyéniségeket. Nagyvállalatoknál általában ellenjavallt is az igazi személyiség. Profizmusra, magas fokú képzettségre szükség van, de valódi, összetett személyiségekre, akik törvényszerűen kilógnak a sorból, nincs.
A színészekben, miközben groteszkbe fordítják a játékot, láthatóan valós, akár primer indulatok, elkeseredettség is munkál, és ez plusz feszültséget ad a produkciónak. A színház elismert, eddigi vezetését, a szakmai javaslatra fittyet hányva, nem hosszabbították meg mandátumában a döntnökök. Vagyis többen távozni kényszerülnek. Így a teátrumon belül is átélhető, hogy valaki az imént még nagyon is volt, aztán egyszerre csak nincs. Meg annak az érzése is, hogy valami épült, épülhetett volna tovább, és ki tudja, hogy most mi lesz.
Nagy energiákkal és szinte tapintható dühvel játszik Lapis Erika, Csadi Zoltán, Fritz Attila, Gasparik Gábor, Kiss Attila, Tőkés Nikoletta, Gulyás Hermann Sándor, Sipos Vera. Összeszokott csapat benyomását keltik. Akik, ha nem is mindegyikük kiugró talentum, de együtt ütőképesek. Közlendőjük van. Keményen dolgoznak, akarnak hatni és hatnak is. Erős színházi estét produkálnak és méltán nagy sikert aratnak.
Füst Milán Boldogtalanok című darabja is a megrendült, vagy tán soha föl sem épített egzisztenciákról szól. Amikor először, még egyetemistaként, láttam Székely Gábor meghatározó szolnoki előadását, magam is igencsak megrendültem tőle. Székely pár év múlva rendezte a Katonában is, ott szintén ütős produkció volt. Évtizedekkel később, egyik jeles tanítványa, Bodó Viktor állította Marosvásárhelyen úgy színre, hogy alig tudtam megszólalni utána.
Most Szabó Máté miskolci rendezésénél ezt nem éreztem, de azt igen, hogy bizony ez még mindig nagyon jó darab. Ebben a produkcióban is van egy jó csapat, de már inkább érvényesülhetnek az egyéni teljesítmények is. A boldogtalanságnak sok alfaja bemutatható, a pénztelenségtől a szerelmi gyötrődésig és az elfogadhatatlan kényszerhelyzetekig.
1913-as újsághír alapján született a mű, amikor még feltűnést keltett, hogy egy férfi két nővel él együtt. Füst megírta, hogyan torkollhat ez tragédiába. Harsányi Attila kiválóan játssza Húber Vilmos nyomdászt, aki mágnesként vonzza a nőket, de nem képes hosszabb kapcsolatra, nem képes figyelni rájuk, iszik, züllik, akár goromba is, de nők nélkül létezni sem tud. Pusztító erő is lakik benne, afféle lepukkant, sok tekintetben nélkülöző Don Juan, aki körül kő kövön nem marad. Ullmann Mónika játssza Rózát, aki mindenáron ragaszkodik hozzá. Ráakaszkodik. De közben irányítani is próbálja. Se veled, se nélküled típusú, idegőrlő kapcsolatban él vele.
Ullmann remekül eljátssza a totális kiszolgáltatottságot, de azt is, hogy ez a nő közben igyekszik megőrizni az akaraterejét, még sincs esélye a boldogságra. Ahogy a Simkó Katalin által megformált lánynak se, aki el sem érte még a felnőttkor határát, de máris meg kell tapasztalnia, milyen az, amikor valakire ráunnak, és még meg is tiporják, alázzák. Nádasy Erika özv. Húbernéként a nincstelen szimuláns, szeretetet is igyekszik koldulni, de semmit nem kap. Komikus, ahogy nagy iparkodással süketséget mímel, hogy ne kelljen dolgoznia, ugyanakkor rémes a magánya, érdemben senkihez nem fordulhat segítségért. Ez persze mindenkire igaz. Fandl Ferenc hentese Rózára vágyik, esélytelenül, Dénes Viktor doktora tán már bele is törődött, hogy örök életre egyedül maradt. Húber testvére, a Szirbik Bernadett által megformált Rózsi pedig megélhetésért, inkább pénzért létesít kapcsolatokat. Galuska Roland hentesinasa még csak tanulja milyen a sanyarú sors, a Szatmári György által alakított két figura már pontosan tisztában van vele.
A miskolci előadás a boldogtalanság esszenciáját adja, ahogy a dunaújvárosi Top Dogs is.
