A pénzvilágnak nincs romantikája. A pénzvilágban nincsen szerelem. A pénzvilágban nincsen érzelem. A pénzvilágban megdicsérnek téged, ha a hitelt rendben fizeted, az sem zavarja, ha a hitelt te úgy fizeted, hogy mások pénzét közben elveszed. Magyarország néhány héttel ezelőtt makrogazdasági teljesítményéért és gazdaságpolitikájáért kiérdemelte az OECD dicséretét, majd néhány nappal ezelőtt az egyik hitelminősítő felminősítette. Ez utóbbi alapvetően az ország pénzügyi teljesítőképességét ismerte el. Azt gondolom, hogy a vezető politikusoknak és elemzőknek reálisan kell megítélniük az ország gazdasági helyzetét. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán, az ÉS-főszerkesztőjének példáját hozom fel, aki azt mondta egy tévéműsorban, hogy a felminősítésnek már legalább fél éve meg kellett volna történnie.
Ez a mozzanat elindítója lehet egy olyan gondolkodásnak, amely a különösen a gazdaság esetében, a politikai nézetektől függetlenül, a reális megközelítést helyezi előtérbe. Orbán Viktor nem túl régen viszont azt mondta: mi magyarok még a jót is kétkedve fogadjuk, keressük a mögötte lévő „nem jót”. Ez talán azért van, mert történelmünk során politikusaink igen gyakran igyekezetek beadagolni nekünk, hogy a „rossz is jó”. Azt kell megállapítani, hogy a két elismerés (OECD, FitchRatings) a magyar nép nagy többségének helyzetén sajnos nem javít. Lehet, hogy a magyar nép jobban „együtt örülne” vezetőivel, ha dicséretet kaptunk volna a Nemzetközi Korrupció Kutató Intézettől (Transparency International), az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) és a Nemzetközi Szociológiai Társaságtól (ISA) is.
