Irak;Fallúdzsa;

2016-06-01 11:21:00

Élő pajzsként használják az embereket

Humanitárius szempontból egyre siralmasabb állapotok uralkodnak az iraki Fallúdzsában. A még az Iszlám Állam (IS) kezén lévő, de az iraki kormányerők által ostromolt városban több tízezren rekedtek. Az ENSZ közlése szerint ráadásul az IS megakadályozza az embereket abban, hogy elhagyják lakóhelyüket.

A világszervezet azt közölte, 300-400 körülire tehető azon családok száma, amelyeket élőpajzsként használ a szélsőséges dzsihadista terrorszervezet. Hiteles információkra hagyatkozva azt közölték, hogy egyre több személyt szállítanak Falludzsa centrumába, s megtiltják számukra, hogy elhagyják az adott gyűjtőhelyet. Mindezt az ENSZ Iraki különmegbízottjának helyettese, Lisa Grande közölte. Szerinte ez egyértelműen annak a jele, hogy élő pajzsként akarják használni őket. Mint fogalmazott, az érintett családik óriási veszélyben lesznek, ha a harcok már Fallúdzsa központjáig terjednek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ugyan nem tudta megmondani az áldozatok pontos számát, de a szervezet szerint néhány nap alatt is több tucatnyi polgári személy halt meg a harcokban.

Az iraki hadsereg hétfő óta három irányból próbál bejutni a városba. Kedden reggel azonban a dzsihadisták heves ellentámadásba lendültek. „A csapataink kivételes hevességgel kezdték lőni” – közölte a Falludzsától délre lévő Camp Tarik katonai tábor parancsnoka.Az iraki elitcsapatok lövészárkokban, alagutakban rejtőztek el, s mintegy 500 méterre találhatóak a délkeleti, Al-Suhada nevű városrésztől.

Az Iszlám Állam még 2014 elején foglalta el Falludzsát, amely Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra található. A város az iszlamisták legjelentősebb bástyái közé tartozik. Moszul után a második legnagyobb város, amely még a dzsihadisták ellenőrzése alatt áll. Az iraki kormány azt reméli, hogy jelentős fordulat következhet be a hadszíntéren, s eljöhet az ideje annak, hogy térdre kényszerítsék a dzsihadistákat.

A Norvég Menekültügyi Tanács (NRC), amely a város közelében számos menekülttábort tart fenn, óva intett egy humanitárius katasztrófától. „Az élelmiszer, gyógyszer, folyóvíz és áram hiánya a kétségbeesésbe kergeti az embereket” – közölte a szervezet iraki szárnyának vezetője, Naszr Muflahi. A katonai manőver megkezdése óta mindössze 554 családnak sikerült elhagynia a várost. A szervezet figyelmeztetett arra, hogy a polgári személyek a két fél közé rekedtek, s nincs is biztonságos menekülési útvonal számukra. Ezt már az NRC főtitkára, Jan Egeland mondta el.

Szíriában, az Iszlám Állam másik fellegvárában sem jobb a helyzet. A polgári személyek itt is a harcoló felek közé rekedtek. Az ENSZ különösen azon mintegy 8000 szíriai életéért aggódik, akik Aleppo északi részére menekültek a heves harcok elől. A városnak ezen a részén az IS a Törökország által támogatott lázadók ellen harcolnak. Csakhogy ez utóbbi felkelők a kurdokkal is harcban állnak, így áldatlan állapotok uralkodnak az országnak ezen a részén.