Párnaciha

„Kedves lopó tolvaj! Ne strapáld magad, a lakásban nincsenek értéktárgyak, a pénzt bankban tartjuk!” Egyik ismerősöm mindig egy ilyen cetlit tűzött a lakása ajtajára, ha szabadságra utaztak, és tanúsíthatom: bejött. Soha, senki nem próbálkozott „illetéktelenül” behatolni hozzájuk. Egy időben szinte természetes volt, a pénzt a bankban kell tartani, mert ott legalább kamatozik, a párnacihában pedig csak romlik.

Ez már nem igaz. Hála a negatív banki kamatoknak a pénzünk ismét sokkal jobb helyen van otthon, a lepedő alatt, mint a bankban. Egy ideje a hosszabb-rövidebb időre lekötött megtakarítások után gyakorlatilag már nem fizettek kamatot a pénzintézetek, mert a számlát terhelő különféle költségek, adók gyakorlatilag felemésztették azt a néhány forintot is, amit még fialt a betett pénzünk. Valamivel jobb kilátásokat kínáltak a lakosság számára a hosszabb lejáratú állampapírok, de ennek is vége, s a legutóbbi kamatcsökkentés már csak tetézi a helyzetet.

Ne takarékoskodjunk, költsünk! Erre biztatott már jó néhány évvel ezelőtt is Varga Mihály, amikor arról beszélt, akkor áll majd talpra a gazdaság, amikor elkezdünk új hűtőgépeket venni. A kormányzat, most tényleg belenyúl a zsebünkbe, arra ösztönöz, pörgessük a gazdaságot, vegyünk fel hiteleket szuper tévére, új mosógépre, legyen nagyobb az infláció. Akár el is adósodhatunk. Arról nem beszél senki, ki fogja majd később megmenteni azokat, akik ma nem gondolnak holnapra, a nyugdíj nélküli évekre, és nem kezdenek el valahogyan takarékoskodni.

Nagyszüleinknek igazuk volt: némi pénzt mindig tartalékoltak a párnacihában.

Szerző

A "szarszippantós" ciklus vége

Schiffer András, az LMP társelnöke és frakcióvezetője augusztus 31-ig két lépésben visszavonul a politikai életből. Pontosabban a háttérből segíti majd pártját. Azt mondja azért teszi, mert az LMP nem tudott áttörni. Nincs meg körötte az ehhez szükséges "szellemi erőtér". Schiffer visszahúzódása nem azt igazolja, hogy nem lehet más a politika, inkább csak azt, lehetne, de úgy nem tud más lenni, ahogyan ő elképzelte. Mert csupán azt nem kérdezi meg önmagától, miért nem jött létre az a szellemi erőtér, bármi legyen is az, amit annyira hiányol, s amit egyetlen ellenzéki párt sem tudhat magáénak. Meglehet azért sem jött létre ilyen, mert Schiffer nagyon egyedül akart maradni, maradt is, soha, senkivel nem próbált semmilyen közösségre lépni. Ha most alapítványt gründol, hogy erőteret képezzen, ráadásul kimondva-kimondatlanul Sólyom László mentorálásával, akkor talán, de csak talán, besűríthet egy szellemi kört, amely stabilitást adhat egy rendszerkritikus, konzervatív politikának. Ehhez azonban Schiffernek is nagyot kellene változnia, ami felől kétségeink vannak. Nem a zöld-politikában, hanem globalizmus- és kapitalizmus-ellenességében, amely a tagadáson túl nem sokra jutott.

Schiffer a dolgok mai állása szerint nem indul a 2018-as választásokon sem. Elege lett a parlamenti „szarszippantásból″. Nincs egyedül. Lassan majdnem minden párt vezetője magára hagyja a frakcióvezetői széket. Vona Gábor felállt, a szocialisták pártelnökjelöltjei – Tóbiás József ugyan még nem nyilatkozott – is leugranának a szarszippantó volánja mögül. Ami két dolgot bizonyít. Hogy közelednek a választások, és annak beismerését, hogy a Fidesz "parlamentáris demokráciájában" a politikai ellenzék tehetetlen. Mindenki igyekszik a saját pártját menteni 2018-ra. Ám a látványos kivonulás az orbáni Ház főszékeiből, ami akár csak egy éve is erős szimbolizmussal bírt volna, most visszhangtalan marad. Mintha a Fidesz is teljesen kifacsarta volna e kiszáradt héjú intézményt. A kormányfő mindent egy lapra feltéve az őszi kvóta-ellenes referendummal tart előre hozott választásokat, a kormányzó pártok a képviselői padok alatt kavargatják a langyos napi politikát.

A „szarszippantós” parlamenti ciklus itt alighanem véget is ért. A fekália ömlik kifelé, csak azt nem tudni, ki fog csatornázni.

Szerző
Friss Róbert

Születésnapon

Bátorság. A kedves vezető szerint ez a kulcskérdés, ha a jelen problémáira akarnak választ adni. Vagyis az Európai Uniónak és az Európai Néppártnak is "bátrabban, nagyívűbben" kell gondolkodnia, hiszen "van egy 21. századi probléma" és egy 20. századból itt maradt Unió.

Minderről születésnapon beszélt a magyar miniszterelnök, de nem a sajátján, hanem a néppártén, amely különben pont 13 évvel fiatalabb, mint ő. Az idősebb jogán persze megnyilvánulhatna a nagyobb tapasztalata, eredendő bölcsessége, de nem. A jelek arra utalnak, hogy az ötvenes éveiben járó Orbán Viktor már olyan, mint - Talleyrand szerint - a Bourbonok: semmit sem tanult, és semmit sem felejtett. Marad a jól bevált paneleknél, a megszokott fordulatoknál. Mintha az európai rendszerváltozás nyomán örökre elfeledett Varsói Szerződés, vagy a KGST egyik ünnepségén vett volna részt, úgy beszélt a luxemburgi megemlékezésen. Azt mondta ugyanis, ha nincs az Európai Néppárt, akkor nincs vége a kommunizmusnak Európában, a Szovjetunió még létezik és csapatai bent állomásoznak többek között Magyarországon, amely nem lenne tagja az Európai Uniónak.

Mintha csak a kontinens jobboldali pártjainak lenne köszönhető, hogy Európa ma ott tart, ahol. Mintha nem lett volna Gorbacsov és peresztrojka, nem omlott volna le a berlini fal, nem lettek volna különböző mozgalmak és pártok, amelyek mind hozzájárultak a változásokhoz. Éppen csak azt nem mondta, hogy a szovjet csapatokat pedig csak neki köszönhetően vonták ki Magyarországról. De talán azért gondolt rá.

Orbán Viktor lassan, de biztosan eljutott odáig, hogy szinte már csak a múltba révedve érzi jól magát. Országát a maga képére formálta, ezzel sikerült - az átkos időkben uralkodó - joggal lenézett és elítélt elődei nyomába lépnie. Eközben pedig az is meggyőződésévé vált, hogy példát adhat a demokráciát évszázadok óta gyakorló európai államoknak is. Azt hiszi, az ő válaszai napjaink kérdéseire, s megoldásai a problémákra mindenütt az egyedül üdvözítőek lehetnek.

Ez azonban egyáltalán nem bátorság, hanem csak megrögzött konzervativizmus.

Szerző