Elolvastam Malala Juszufzai: Én vagyok Malala című könyvét. A pakisztáni, pastu nemzetiségű lány az ország északi, Szvát nevű vidékén, az afgán határ közelében élt. Apja tanító és iskolaszervező, aki társadalmi aktivitásával példát mutatott lányának. A muszlim országban a nők legtöbbje nem tanulhat, de apja nyomán a náluk szerencsésebb Malala már 12 évesen minden fórumon kiállt a nők iskoláztatása mellett. Meglepő, hogy ilyen viszonyok között valaki folyamatosan véleményt mer nyilvánítani. Malala apjával járta a környéket, beszédeket tartott, blogot írt, s nevét sokan megismerték. Ám az nem meglepő, hogy kivívta az iszlám fundamentalisták gyűlöletét. A tálibok Afganisztánból Szvátra is kiterjesztették befolyásukat, Fazlullah molla informális hatalomra tett szert s terrorrendszert vezetett be. Megfélemlítő akciókat, merényleteket szerveztek, iskolákat robbantottak fel. Az embereket a legmerevebb iszlám szerinti viselkedésre kényszerítették, tiltották a zenét, a táncot, a divatot, és mindent, amit a nyugati kultúra részének tartottak. Fő veszélynek a nők tanulását hirdették – nekik otthon kell élniük, a családért dolgozva, nem szabad sem tanulniuk, sem részt venniük a társadalmi életben, az utcán sem járhatnak egyedül. Malala keményen kiállt velük szemben, így egyszer egy terrorista csapat megállította a buszt, amelyen osztálya utazott. – Kicsoda Malala? – kérdezték a fegyveresek. Én vagyok – felelte a lány, erre azok tüzet nyitottak. Őt a fején találták el, két társnője is megsebesült. Hamar kórházba szállították, majd súlyos sérülései miatt másik intézménybe vitték, végül Angliába került. Az utolsó műtéteket és a hosszú rehabilitációt Birminghamben végezték el. Malala megmenekült, nevét megismerte a világ. Mindez 2012-ben történt, ekkor 15 éves volt. A könyv, melyet Christina Lamb segítségével írt meg, rengeteg információt tartalmaz az ország és a tágabb térség történelméről, hagyományairól, a nagyhatalmi beavatkozások és a vallási megosztottság tragikus következményeiről. A történetet ismertem a sajtóból, de olvasva sok párhuzamot éreztem a tálibok sújtotta területek és hazánk mai állapota között. A legfőbb: a tanulás kérdése, amelyet az iszlám fundik és Orbánék egyaránt vissza akarnak szorítani, ha nem is ugyanúgy. De ide tartozik a múlt pusztítása, a mások értékeinek semmibevétele, az ideológia (vagy amit annak mondanak) mindenek felettisége és a hétköznapok szabályozása az emberek akarata ellenére. Nem állítom, hogy a NER hasonló a Talibánhoz, s azt sem, hogy valaha is olyan szintre juthatna, mint amaz. Ám a tendencia hasonló: ők az okosak, ők tudják, mi helyes és joguk van akaratukat, ízlésüket bárkire ráerőltetni. Itt a párhuzam: a mi, jóval szabadabb világunkban éppoly durva beavatkozás a Fideszé, mint Pakisztánban a táliboké. A Fidesz a mi Talibánunk.
