Egyik sportbüszkeségünk mondta rég: „csak az doppingol, aki lebukik”. Esetünkre adaptálva: csak az a titkosszolgálat hallgat le, amelyik lebukik. De a poloska nem vizeletminta. Egyébként is: a „Cég” nem bukik, hanem tagad, ez a természetéből fakad. Manapság egyébként sem fontos, hogy az állam exponálódjon egy-egy piszkos ügyben. Vannak erre magáncégek, s még az sem kizárt, hogy pont titkosszolgák dolgoznak ott. Vagyis a poloskának nincs gazdája. Ha megtalálják valahol, azt mondják: kár érte, kiváló ügynök volt. És törlik a leltárból.
Ha a titkosszolgálatok hallgatták volna le az Eötvös Károly Intézet irodáját, akkor azt a poloskát biztos nem találták volna meg - ezt már Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója dölyfölte. Ő kizártnak tartja, hogy az említett poloska lajstromban legyen a hazai szolgálatoknál. Ez némileg rímel a fentebb írottakra.
Ha most mindezt összetesszük azzal, hogy Lázár János szerint nemzetbiztonsági jelentések szólnak a civilek Soros-vezérléséről, meg, hogy Strasbourg épp akkor ítélte jogtalannak a TEK lehallgatási jogosítványait, amikor némiképp kiherélve, de elfogadták a terroralkotmányt, elmélázhatunk, mi folyik itt. Ráadásul Bakondi rátett egy lapáttal: „nem látott olyan titkosszolgálati jelentéseket, amelyekről Lázár beszélt”.
A száj Bakondié, de a hang Orbáné. Mint ilyen, maflás Lázárnak - a Spéder-törvénnyel spékelve -, és fenyítés a civileknek. Oszt és uralkodik gőzerővel. Jó persze, ha fönn egymást ütik, de végül úgyis nekünk fáj.