Alapjövedelemről és Bokrosról (válasz egy vállalkozónak)

A felelősség igénye és a tájékozottság hiánya, a kinyilvánított jó szándék és az alaptalan minősítés jellemezte leginkább Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár véleménycikkét az alapjövedelemről (Népszava, július 7.). Dávid számon kéri a Párbeszéd Magyarországért (PM) felelősségét, szerinte „be nem teljesülő reményeket ébreszthet” az alapjövedelem „propagálása”. És miközben „rendkívül fontosnak” tartja a „a szakmai érvek ütköztetését”, nincs birtokában az alapvető tényeknek. Nem tudja, hogy nemcsak Svájc, Finnország, Hollandia, Kanada, tehát nemcsak gazdag országok foglalkoznak az alapjövedelem bevezetésével, de Namíbiában, Indiában, Brazíliában is kiterjedt és sikeres kísérletek zajlottak.

Nem tudja, hogy mi, a PM szakértői, akik szerinte „azonnal ...rárepültek az ügyre”, már évekkel a LÉT 2014 januári dolgozata előtt tanulmányoztuk a kérdést, és a 2014-es kampány előestéjén éppen azért nem „repültünk rá”, mert károsnak tartottunk bedobni egy ilyen, jobb sorsra érdemes gondolatot a politikai húsdarálóba. Egy évvel később, 2015 tavaszán álltunk elő a saját tanulmányunkkal (lásd www.alapjovedelmet.hu), amely a LÉT-féle anyag továbbgondolása, és egy újabb évvel később kodifikáltuk ezt egy költségvetési módosító csomag formájában. Ez utóbbiról Dávid Ferenc is értesült. Így ellenérvei - pontosabban Bokros Lajos ellenérvei - nem megalapozottak. A PM alapjövedelem-modellje választ ad a fenntartásaikra.

Az valóban fontos szempont, hogy „a minimálbéres dolgozónak maradjon legalább kétszer annyi, mint amennyi munka nélkül is megilletné” - és ez teljesül is: az 50 ezres alapjövedelem mellett 105 ezer forint lenne a nettó minimálbér. Az viszont nincs kőbe vésve, hogy fent kell tartani az alacsony jövedelmekre "a jelenlegi csaknem ötven százalékos adóék"-et. A PM-féle alapjövedelem-program úgy növeli a kis-közepes jövedelmek nettóját, hogy a munkáltatóknak egy fillérrel sem növekszik a teljes bérköltsége, mert csökken a munka terhelése, és visszajön az adójóváírás is. Ezért Bokros nyomán 200 ezer forintos minimálbért emlegetni – és különösen elhallgatni, hogy ez „szuperbruttóban” értendő – félrevezető.

Dávid egyetértőleg idéz egy másik bokrosi dogmát is: „Szigorúan mért és nyilvánosan ellenőrzött rászorultság nélkül semmiféle szociális támogatás nem elfogadható.” A családi pótlék jelenleg is így jár. De ami ennél is fontosabb: az alanyi jogon járó juttatások (szociális jogok és nem „állami gondoskodás”) mindenkit elérnek, míg a rászorultság-elvű segélyezés épp a legrosszabb helyzetben lévő 20-60 százalékot nem találja meg!

Hogy a „szélsőbalos álmodozással” biztosan nem vádolható Bauer Tamás friss írását idézzem a svájci népszavazással kapcsolatban: „Más a helyzet Magyarországon, ahol a jóléti rendszert a Fidesz az elmúlt hat évben szisztematikusan leépítette, s ahol éppen azok kapják a legkevesebb segítséget az államtól, akik a leginkább rászorulnának. Ebben a helyzetben érdemes alaposan megfontolni a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését.”

De nézzük a következő gondolatot: „Az alapjövedelemhez durva kényszer-szolidaritás kellene, ami a szabadsággal és a demokráciával nem egyeztethető össze.” Megírtuk, mi kellene hozzá – semmi radikális: többkulcsos adó, progresszív gazdaságpolitika, az alacsonyabb segélyek kiváltása, a közmunkarendszer felszámolása, kevesebb lopás és pocsékolás – és készen is vagyunk; megtaláltuk mind a 2202 milliárd forintot, ami a rendszer bevezetéséhez kell. Senki nem tudta kimutatni, hogy ne stimmelnének a számok; végigszámolta viszont nyilvánosan a javaslatunkat Surányi György, aki szerint legfeljebb a GDP 1 százaléka lehet a többlet-finanszírozási igény – tehát az alapjövedelem költségvetésileg életképes.

Ezek után marad a végső érv: "ezzel búcsút mondanánk a gazdasági növekedésnek” – de Dávid Ferenc maga is a versenyképesség és a munkahelyek miatt aggódik. Vegyük ezt is sorra: a munkáltatók bérköltsége nem nőne, tehát emiatt nem kell munkahelyek elvesztésétől félni. A munkavállalók oldalán a biztonság és a magasabb nettó bérek javuló termelékenységet hoznak, ami egyben a gazdaság versenyképességét is növeli. És végül: a humánus és egyben okos újraelosztás, amit az alapjövedelem valósít meg, a fogyasztás bővülésén keresztül pörgeti a gazdaságot. A makrogazdasági modellünk szerint már az első évben közel 200 milliárdos költségvetési többletbevétel származna ebből, csak az ÁFÁ-n keresztül.

Gondoljuk csak végig: ma azokhoz jut több közös pénz, akik ezt külföldi nyaralásokon költik el, drága importtermékeket vásárolnak, nemzetközi tőzsdéken fektetik be, vagy épp kiviszik offshore-ba. Az alapjövedelem bevezetésével azok jutnának többletforráshoz, akik sose járnak külföldre, pénzük nagy részét hazai élelmiszerre költik, és jövedelmük hó végére maradéktalanul visszakerül a magyar gazdaság körforgásába, így növelve a keresletet.

Az alapjövedelem tehát nemcsak „a szegénység és a nincstelenség elleni küzdelemben” egyedülállóan hatásos eszköz, hanem a kis és közepes bérek – a munkáltatót nem terhelő – emelésében és a vásárlóerő meglódításában is. Masszívan profitálnának hát belőle a Dávid Ferenc által képviselt vállalkozók is, ezért kérem a VOSZ-főtitkárt: ha valóban hisz a felelős gondolkodásban és a szakmai párbeszédben, vizsgálja felül álláspontját! Ezen túl szívesen látjuk egy nyílt, személyes vitára, hogy számokat is bemutatva tudjuk ütköztetni álláspontunkat.